Hölgyként „beleszeretni” Hófehérkébe – I. rész

135952-4018Talán emlékeztek még Berényi Ritára. Ő nyerte a Mazda Centrum első idei nyereményjátékának fődíját, vagyis ő vihette el egy hétvégére a Mazda zászlóshajóját. Néhány napja arra kértük, hogy foglalja össze az élményeit és Rita eleget is tett a kérésünknek!

Rita Szekszárdon lakik és közgazdászként beszerzésekkel foglalkozik. Persze mielőtt bárki laikusnak kiáltaná ki: 12 éve van már jogosítványa és másfél éve saját autója is, amellyel körülbelül évi 20000 kilométert tesz meg. Ráadásul cikkünk főhőse korábban MNASZ sportbíróként dolgozott autóversenyeken, de saját bevallása szerint a járművek iránti szeretet még kislány korára vezethető vissza, amikor szívesen játszott Matchbox-okkal.

Rita kis kora óta rajong az autókért
Rita kis kora óta rajong az autókért

Hogy mennyire fontosak az olyan rétegmodellek mint az MX-5, vagy az RX-8, pontosan mutatja Rita példája, aki éppen az utóbb említett Mazda miatt szeretett bele kedvenc gyártónkba. A hölgyeményről már eddig is kiderült, hogy szeretni a benzingőzt, ezt erősíti az is, hogy az RX-8 után a Mazda3 MPS lett a kedvence. Ráadásul közben a családba is került egy Mazda, amire Rita így emlékszik: „2005-ben vettünk egy B2500-ast, melyet természetesen én is sokat vezettem, élveztem is, hiszen teljesen más érzés egy terepjárót vezetni, mint egy személyautót. Szerettem, hogy messzebbre látok benne, ezért hamarabb meg lehet kezdeni az előzést. Felépítése és megjelenése miatt szintén tekintélyparancsoló. Amikor szervizen volt, csereautóként elhoztunk egy Mazda6-ot (két generációval korábbit, mint amit most kaptam), amelyet persze én is kipróbáltam. Ez az alkalom is erősítette bennem az vonzalmat a márka iránt.

A családi kedvenc, egy B2500-as
A családi kedvenc, egy B2500-as

Ezek után biztosan Ti is kíváncsiak vagytok, hogy egy ilyen tudatos rajongó merre indult a Mazda zászlóshajójával. Ritát az autó átvételére elkísérte egy fotós barátja (akinek ez úton is köszönjük a nagyszerű fotókat) és együtt indultak haza Szekszárdra, ahol első útjuk egy autómosóba vezetett. Erre azért volt szükség, mert főhősünk szerette volna megörökíteni magát az autóval és ehhez mindkettejüknek kifogástalan outfitre volt szüksége. A fotózás után Pécsre mentek, ahol csatlakozott hozzájuk néhány sportbíró barátnő, illetve versenyző, akik szintén élvezetesnek találták az autót. Természetesen a család sem maradhatott ki a „nyeremény” bemutatásából. Rita szülei és – BMW fanatikus – autószerelőnek tanuló öccse is elismerően nyilatkozott róla.

Rita már az első útjuk után megfürdette „Hófehérkét”
Rita már az első útjuk után megfürdette „Hófehérkét”

A hétvége aztán a romantika jegyében folytatódott. Rita és párja Visegrádra indult, hogy útközben kettesben fedezzék fel a Mazda6 kedvező tulajdonságait. Ez minden bizonnyal sikerült, hiszen másnap Esztergomot, Párkányt és Győrt is megjárták, majd visszatértek Szekszárdra. Az utazásról Rita így mesélt a Mazdablognak: Imádtam, ahogy gyorsul. Főleg, amikor még erősebben ráléptem a gázpedálra… A Padlógáz a „G-ponton” túl van, mint amikor rálépsz a macska farkára (persze csakis véletlenül!), és hirtelen eliszkol mérgében! Amikor először beleültem, már akkor azt éreztem, hogy az autó részévé válok, az ülés körülölel, a biztonságérzet egy pillanatra sem szűnt meg vezetés közben.

Izgalmasan telt az első közös este
Izgalmasan telt az első közös este

(Második rész)