Egy Mazda élete – húszezren túl

CSB_2551_01

A Mazdablog rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek még barátunk autójára, amelynek életét új kora óta követjük. Most eljött az első jelentősebb szerviz ideje, hiszen a Mazda3 számlálója több mint húszezer kilométert mutatott már.

Majdnem pontosan fél év telt el azóta, hogy barátunk megvásárolta az 1,5 literes Mazda3 G100 Challange modellt. Azóta többször is beszámoltunk már arról, hogy mi történt a család új kedvencével, ezek áttekintéséhez érdemes a tartósteszt címkére kattintani!

A kötelező szerviz természetesen az alapos átvizsgálást is magában foglalja
A kötelező szerviz természetesen az alapos átvizsgálást is magában foglalja

Be nem tervezett szervizlátogatás eddig természetesen nem volt, egykori származási helyét a Mazda Mirait csupán az 5000 kilométeres ajánlott szerviz és a nyári abroncsok felszerelése kapcsán látta. Júniusban viszont elérkezett az ideje az első kötelező szerviznek. A művelet nem vészes, hiszen a szokásos ellenőrzések mellett az olaj, olajszűrő és a levegőszűrő cseréje kötelező ilyenkor. Persze ha már ott van az autó, érdemes ellenőriztetni amit csak lehet. Így került sor a pollenszűrő cseréjére. Bár a hármas Budapesti „állandó lakhellyel” bír, sokat van úton a városi utakon kívül is. Ennek ellenére a pollenszűrő szemmel láthatóan elkoszolódott, így végül ezt az alkatrészt is cserélte a szerviz.

Balra az új, jobbra a használt pollenszűrő
Balra az új, jobbra a használt pollenszűrő

Miközben a szakember a mechanikai munkálatokat végezte, az utastérben is „folyt a munka”. A jármű fedélzeti rendszere is megkapta a legfrissebb szoftververziót. Erre azért volt szükség, mert a mérnökök folyamatosan fejlesztik a programot, ami nem csoda, hiszen például a beépített Bluetooth kihangosítót a frissen piacra kerülő mobiltelefonokkal is kompatibilissé kell tenni. Ráadásul, ha van integrált navigációs rendszer az autóban, annak szoftvere is ilyen módon frissül. Barátunk autójának esetében két verzióval frissebb program dolgozik most a hármasban, mint a látogatást megelőzően, bár őszintén szólva addig is és azóta is ugyanúgy teszi a dolgát. Igaz, időnként akadnak gondjai, mert régi Nokia készüléke néha lefagy, sőt a jármű rendszere is le tud bénulni ilyen esetben.

Frissül a szoftver, ez is a karbantartás részét képzi
Frissül a szoftver, ez is a karbantartás részét képzi

Ha olyan ütemben gyűlnek a kilométerek mint eddig, könnyen lehet, hogy a következő szervizre is az idén sor kerül még. Persze mindez azt is jelenti, hogy a leendő vásárolóknak, felhasználóknak egyre több információval szolgálhatunk majd. Ami 20000 kilométer után kijelenthető, hogy az autó ezzel az erőforrással nagyon kedvező fogyasztási értékeket produkál! A felhasználástól függően 4,8 és 6,5 liter közötti adatokat regisztrál barátunk, pedig az eddig megtett 20000 kilométerből sok volt a városi és a dinamikus autópályás szakasz is. Ezek az értékek pedig kedvezőbbek, mint amit barátunk korábbi autójánál, a kétliteres, első generációs dízel Mazda6-nál feljegyzett. Így továbbra is boldog és elégedett új Mazdájával!

Mostanra teljesen bejáratott az erőforrás is, így hamarosan újabb fogyasztásmérési adatokkal szolgálhatunk
Mostanra teljesen bejáratott az erőforrás is, így hamarosan újabb fogyasztásmérési adatokkal szolgálhatunk