Dugóhúzó

LS001Akik szeretik az autósportot, a dugóhúzó szó hallatán előbb gondolnak Laguna Secára, mint egy palack bor felnyitására. Aki pedig emellett még a Mazdákat is kedveli, néhány éve már kimondottan zarándokhelyként tekint a kaliforniai versenypályára.

A név kötelez, hiszen egyetlen japán autómárkaként, amelynek sikerült a Le Mans-i 24 órás versenyen diadalmaskodni, a versenysport más területein is illik szem előtt maradni. Erről nem csak a különböző versenysorozatokban szereplő Mazdák gondoskodnak, hanem egy különleges szerződés is.  A maga nemében egyedülálló megállapodás, 2001-ben köttetett meg, amelynek értelmében az USA nyugati partján egy versenypálya névadó szponzoraként jelent meg a Mazda. Addig egyetlen más pálya esetében sem fordult elő, hogy névadó szponzorként egy autómárka segítette mindennapjaikat. Persze a Mazda hazai konkurenciáját tekintve köztudott, hogy Suzuka, Motegi és Fuji kihez tartozik, ám nevükben nem szerepelnek az autómárkák. Ezért is olyan nagy durranás a Mazda lépése, és egyben zseniális, hiszen egyik legnagyobb piacukon jelentett és jelent még ma is nagy hírverést.

Igazi hullámvasút a vonalvezetés
Igazi hullámvasutat rejt a vonalvezetés

Az Amerikai Egyesült Államokban a tárgyalt évben összesen 700 darab Mazda márkakereskedés szolgálta ki az ügyfeleket és rendkívül jól fogytak a márka járművei, amire ráerősített az akkoriban új Zoom-Zoom kampány is. Ez manapság sincs másképp, rendkívül népszerű az USA-ban (is) a Mazda és vele együtt Laguna Seca, ahol igazán látványos rendezvényeken vehetnek részt az autóőrültek. A névadó szponzorációnak hála a pálya több pontján is ott virít a hatalmas Mazda felirat, így a nézők bár a világ autóiparának mindenféle márkájával találkozhatnak, a Mazda neve mindig ott lebeg előttük. Ráadásul nem csak a helyszínre kilátogató nézőkre gondolok, hiszen a televízióban is többször képernyőre kerül, köszönhetően például a Superbike világbajnokság futamának, ami az egész világon nagy népszerűségnek örvend és jó néhány éve a naptárában szerepel a mára már legendássá vált pálya.

A kilences kanyarból kijárata
A kilences kanyar kijárata

Nálunk ugyan még kissé nehezebb ráakadni ezekre az eseményekre, ám olyan nagyszerű versenyeknek is otthont ad a pálya, mint a Pirelli World Challenge, ami lényegében egyszerre nyújt túraautó és GT versenyt egy hétvégén. A hosszútávú versenyek kedvelőinek nagy örömére ott az Egyesült Sportautó Bajnokság, ahol a Mazda még saját prototípussal is képviselteti magát. Szóval egy kis keresgéléssel online is figyelemmel követhetőek ezek a futamok, sőt amúgy is ez a jövő, hiszen a legutóbbi felmérések alapján az USA népességének nagyobb része már több időt tölt a mobilját böngészve vagy online tartalmakat nézegetve, mint a televízió előtt. Ez pedig a világ más pontjain is kezd hasonlóan alakulni. Most viszont térjünk vissza Laguna Secához. A veteránautósok is megtalálhatják a maguk paradicsomát a rendezvények között, de szerveznek még kerékpáros és futóversenyeket is, szóval igazán sokrétű a pálya  eseménynaptára. Leghíresebb kanyarja – a Dugóhúzó – még futva is óriási élmény lehet, hiszen 18 méter a szintkülönbség a kanyar bejárata és kijárata között! Már csak emiatt is érdemes a bakancslistára firkantani a pálya nevét.

Ebből a perspektívából jól látszik, mennyire lejtős a nyolcas kanyar
Ebből a perspektívából jól látszik, mennyire lejtős a nyolcas kanyar

Az aszfaltcsík egyébként 3,6 kilométer hosszú (rövidebb, mint a Hungaroring), 11 kanyart tartalmaz és összesen 91 méter a szintkülönbsége. A kaliforniai Montereyben fekszik, másfél millió dollárból épült meg 1957-ben, hogy az államban oly népszerű autóversenyzést az utakról végre zárt pályára szoríthassák. Sokszor összetévesztik egyébként a mexikói Monterrey településsel, ahol szintén rendeztek autóversenyeket a Fundidora Parkban, szóval figyelni kell az -r betűk mennyiségét. A versenyek, veteránautó rendezvények és különböző rekreációs események mellett természetesen tesztpályaként is szolgálja a Mazdát, a lesifotósok nagy örömére többször is össze lehet futni álcázott vagy kevésbé álcázott prototípusokkal, miközben gyűjtik a kilométereket és a tapasztalatokat.

Részletes adatok a pályáról
Részletes adatok a pályáról

Egy másik világelsőség is Laguna Seca nevéhez kötődik, ugyanis ez az első olyan versenypálya a világon, amely  megjelent a Google Street View szolgáltatásában. Ha tehát szeretnél egy kört menni a kaliforniai napsütésben, azt akár most is megteheted a következő linkre kattintva, vagy gyönyörködve a lentebb látható videóban: http://goo.gl/EBnFum