Mire jó az MX-5?

Variációk egy témára is lehetne a cím, és valóban szigorúan csak a téma egyezik, mert a Mazda MX-5 több generációja is feltűnik az alábbi sorok között. Mindebből pedig tökéletes összefoglalót kapunk arról, mennyire sokoldalú jármű a Mazda népszerű kis roadstere.

Itt a Mazdablogon nyilván nem kell hosszasan magyarázni, hogy mire való egy Mazda MX-5, pedig kétségtelenül nem ez a márka legpraktikusabb típusa. Ám annak, aki szereti, egyszerűen mindenre alkalmas. Munkába járáshoz, szórakozáshoz vagy szórakozásnak, családi autónak éppúgy „tökéletes” lehet, mint városi és utazóautónak. Sőt nyilván egy komplett költözést is lebonyolítanak vele a legfanatikusabb MX-5-hívők, bár nyilvánvalóan nem ilyen célra fejlesztették a Mazda szorgos tervezői. Ám, amit a költségkeretek közé szorított gyári szakemberek „elmulasztottak”, azt a lelkes és élelmes MX-5-tulajdonosok megvalósítják – még ha csak egy számítógépes grafika erejéig is. Ilyen „ötletadó” az MX-5 alapjaira épített szabadidő-autó. Nevezhetjük MCX-5-nek vagy még inkább CMX-5-nek, alkotója MX-5 Crossként jegyzi. Mondanánk, hogy igen nagy valószínűséggel úgysem lesz belőle semmi – habár a kabrió Nissan Murano Cross Cabriolet példáját látva ez nem is olyan biztos…

Mazda MX-5 Cross szabadidő-autó, ahogy egy virtuáldizájner látja
Mazda MX-5 Cross szabadidő-autó, ahogy egy virtuáldizájner látja

Ugyanezt az alkotót szintén megragadta a Mazda és a Fiat Csoport együttműködésének híre, illetve az a nemrégiben napvilágra került friss pletyka, miszerint mégsem készül MX-5 alapokra Alfa Romeo. Ennek ellenére az együttműködés megvalósulhat, csak az Alfa Romeóé helyett egy másik emblémát emel le a polcról a Fiat. A legfrissebb MX-5-generáció fotói birtokában pedig Theophilus Chin képernyőre vetette, hogy ő hogyan képzeli el a roadstert a Fiat, pontosabban annak házon belüli sportos márkája, az Abarth emblémájával díszítve. Külön dicséretet érdemel a részletekre törekvő aprólékos kidolgozás, például a motorháztetőn púposodó levegőbeömlő tekintetében. A dizájner ugyanis nyilván figyelembe vette, hogy a Fiat minden bizonnyal az 1,4 literes, turbófeltöltős motorját építi majd be az autó orrába.

Akár ilyen is lehet a Fiat konszern új roadstere – az Abarth márka gondozásában
Akár ilyen is lehet a Fiat konszern új roadstere – az Abarth márka gondozásában

Szintén olasz kapcsolatba került az MX-5 egy másik, jóval korábbi generációja. Az első nemzedék egyik példányából épített replikát árulták ugyanis az Ebayen. Az ötmillió forintnak megfelelő fontért kínált, átépített Mazda MX-5 az eredetiben igazán ritka Ferrari 250 GTO formavilágát idézve született újjá. Sok minden egyedi rajta, beleértve a rendszámot is, az 1,6 literes MX-5 erőforrás viszont megmaradt. Így a menetteljesítmények nyilván kevésbé Ferrarisak, a fenntartási költségek viszont abszolút Mazdásak. A módosítások gyakorlatilag csak a külsőre terjedtek ki, belül az MX-5 eredeti utastere fogad. Igaz, a kormánykerék közepe és az ülések fejtámlái ágaskodó lovakkal gazdagodtak, a küszöbökön pedig Ferrari felirat virít.

Össze azért senki nem téveszti az eredetivel a Mazda-Ferrari 250 GTO-t
Össze azért senki nem téveszti az eredetivel a Mazda-Ferrari 250 GTO-t

Végül, ám korántsem utolsó sorban az MX-5 hamarosan leköszönő nemzedékének egy igazán különleges példányával zárjuk a sort. A 2007 óta a driftversenyek bűvöletében élő, Új-zélandi Mike Whiddett, avagy MadMike 2014-ben épített „szolgálati járművéről” van szó. Ez a versenyautó tehát nem az MX-5 legfrissebb nemzedékére épül, mégis ütőképesnek tűnik. Pedig a motorja még régebbi, mint a karosszéria, ugyanis az 1991-es Le Mans-győztes Mazda 787B versenygép négyrotoros R26B erőforrásának 21 századi reinkarnációja. A hajdani alkatrészek újragyártásával megszülető motor az eredetinél is erősebb. Legnagyobb teljesítménye lóerőben kifejezve négy számjegyű. Bizony, több mint ezer – körülbelül 1200 – lóerő egy MX-5-ben már elgondolkodtató. Mike nyilván igyekszik rászolgálni Mad becenevére: