Szép is, jó is

Nehéz mindenkinek a kedvére tenni, a legtöbbek ízlésének megfelelő autót rajzolni. Aztán ezt nem csupán prototípusként, hanem sorozatgyártásra alkalmas formában, korszerű, minőségi, gazdaságos technikával ellátva, ráadásul élvezetes használatot, vezethetőséget biztosítva meg is valósítani. Többször. Persze a Mazdának ez sikerül és megint megkapta érte a jutalmát.

2015 autóipari márkája… a Mazda! Legalábbis az egyesült államokbeli Ace Metrix médiacég szerint. Elemzéseik alapján ugyanis a Mazda kommunikációs stratégiája érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. Ehhez tudni kell, hogy Észak-Amerikában is 2015-ben mutatták be először a márka új marketingkampányát, amely a Mazdák nyújtotta kiemelkedő vezetési élményt népszerűsíti. A Mazda már évtizedek óta hangsúlyozza a vezető és így az autóvásárló fontosságát járművei tervezésekor. Eddig is sokféleképpen igyekeztek a vevők tudtára adni, hogy mit ért a Mazda a Jinba Ittai, vagyis a ló és lovasa közti összhang hasonlatán. A 2015-ös videóban mindezt összekapcsolták az emberi élet mulandóságával, amit olyan sikeresen, pozitív érzelmeket keltő módon tudtak megfilmesíteni, hogy az egyenesen a célközönség „szívébe talált”.

A Mazda MX-5 biztonsága is díjnyertes: az EuroNCAP 2015-ben tesztelt roadsterei közül a legbiztonságosabb
A Mazda MX-5 biztonsága is díjnyertes: az EuroNCAP 2015-ben tesztelt roadsterei közül a legbiztonságosabb

A kifejezetten marketing kisfilmek elemzésével foglalkozó Ace Metrix felmérésében egészen pontosan öt százalékkal szerepelt a kategóriaátlag felett a Mazda. Szerintük ez a siker annak köszönhető, hogy a márka valóban a célközönségét érintő témával szólította meg a vevőit, tehát releváns tartalmat adott, ráadásul szerethető formában. A gyerekes családok tagjainak körében bizonyultak a legnépszerűbbnek a Mazda kisfilmjei. Az Ace Metrix őszintén hiszi és vallja, hogy egy cég kreatív teljesítménye számottevően hozzájárul a márka értékéhez, ezért nevezi meg évente az adott iparág, így többek között az autóipar legjobbját is a vállalati kommunikáció, marketing kritériumai szerint. E tekintetben pedig 2015-ben a Mazda bizonyult a leginkább kiemelkedőnek Észak-Amerikában.

A háziasszonyoknak is a Mazda3-t ajánlják
A háziasszonyoknak is a Mazda3-t ajánlják

Szintén a Mazda, egészen pontosan a Mazda3 bizonyult a 2016-ban ajánlható legjobb kompakt autónak az Egyesült Államokban, az évszázados múlttal rendelkező Good Housekeeping Institute szerint. Ez az „intézet” az, amely segít az amerikai háztartásoknak tartalmasabb, minőségibb életet élni, például azzal, hogy megvizsgálják, melyik a legjobb autó azok számára, akik mostanában keresnek új kompakt típust. Mindegyik döntőbe került jelöltet összesen több ezer kilométeren keresztül vallattak a tesztelők és ennek eredményeként döntöttek a Mazda3 mellett. Persze ők azért mégis egy kissé más szemmel vizsgálódtak, mint egy autós magazin tesztelője, hiszen számukra többet nyomott a latban például a pohártartók mennyisége. Ugyanakkor ők is elismerősen szóltak a Mazda3 élvezetes vezethetőségéről, kiemelték annak családbarát belső kialakítását, így például a praktikusan bővíthető csomagteret és az MZD Connect szórakoztató-rendszert.

Az új MX-5 is feliratkozott a legjobbak közé
Az új MX-5 is feliratkozott a legjobbak közé

Az amerikai háztartások számára legjobb kompakt autó kiválasztásában a Car and Driver magazin is segítséget nyújtott a Good Housekeeping Institute-nak. Emellett ez a magazin önállóan is megválasztotta 2016 tíz legjobb típusát és ezek között nem is egy, hanem mindjárt két Mazda is szerepel. Az egyik ilyen a vadonatúj Mazda MX-5, amelynek elődei korábban már tizenhárom alkalommal szerepelhettek ezen a listán. A másik Mazda pedig szintén a Hármas, ami azért is figyelemreméltó, mert nem vadonatúj típus, mégis a legjobbak között szerepelhet. A Mazda3 három generációja egyébként az elmúlt több mint tíz évben eddig összesen hatszor jelenhetett meg a tíz legjobb típust tartalmazó listán. Sőt, a Mazda az egyetlen márka az Egyesült Államokban, amelynek idén sorozatban már a harmadik alkalommal tűnik fel két típusa is a legjobbak között.

A Mazda RX-VISION 2015 legszebb tanulmányautója
A Mazda RX-VISION 2015 legszebb tanulmányautója

A fentiek alapján nyilván nem lehet kétséges a Mazda termékeinek kiválósága, ám ez ritkán párosul kívánatos formákkal. Márpedig a hozzáértők nem csak a Mazdák képességeit ismerik el, hanem szépségüket is méltatják – csakúgy, mint a vásárlók. A KODO dizájn sikerének újabb bizonyítéka, hogy a Mazda RX-VISION-t választották 2015 legszebb tanulmányautójának. Párizsban, a 31. Nemzetközi Automobil Fesztiválon jelentették be, hogy a szakértő zsűri szerint az RX-VISION testesíti meg legjobban a kreativitást és a jövőbeli autóipari trendeket. A Mazda tervezői is itt vehették át a díjat, élükön Ikuo Maeda főtervezővel. Ők egyébként 2015 szeptemberében három díjat is elhoztak az Automotive Brand Contest versenyről, köztük az Év legjobb tervezőcsapatának járó serleggel.

A Mazdáé 2015 legjobb tervezőcsapata: Norihito Iwao tervező, Kevin Rice európai vezető tervező, Ikuo Maeda főtervező és Julien Montousse amerikai vezető tervező
A Mazdáé 2015 legjobb tervezőcsapata: Norihito Iwao tervező, Kevin Rice európai vezető tervező, Ikuo Maeda főtervező és Julien Montousse amerikai vezető tervező