Rágcsáló

ratrx7

Elképesztő látványosságok „születnek” a tuning világában, köztük talán a legérdekesebbek úgynevezett rat-stílusban. Naná, hogy a Mazda sem maradt ki a szórásból.

Miért tartjuk ezt az egyik legérdekesebbnek? Talán mert lélektanilag a legnehezebb megmagyarázni a létezését. A tuning történelme során többnyire arra törekedtek az egyedi járművek után vágyakozók, hogy a tömegből csillogva-villogva tűnjenek ki. Nos, a rat rodok is kiemelkednek a tömeggyártmányok közül, de inkább azért, mert úgy néznek ki, mint akik egy háborús övezetből érkeztek. Ez pedig felveti a kérdést, miért akar valaki egy „roncsot” a garázsába? A kérdésre – ha nem is maradéktalanul – az alábbi videó választ adhat.
Ismerkedjetek meg a pizzafutárkodásból összespórolt Mazda RX7 történetével. Sokszor halljuk a bölcs szentenciákat, úgy mint: „ne ítélj első látásra, meg „az igazi szépség belülről fakad”. Hát ebben az esetben valóban ez a helyzet. A kormánykerék mögött vitézkedő Matt Farah reakciói többet mondanak minden szónál, pedig igyekszik közben magyarázni is az élményt: