Kínai ajándékok

CX-4 néven valósult meg a nem is olyan régen még Koeru tanulmányként beharangozott Mazda SUV-kupé. Csupán annyi a bibi, hogy a vele kapcsolatban megfogalmazódó kérdés ugyanaz, mint a CX-9 esetében: mi is kaphatunk belőle?

Egészen biztosan örömmel fogadná az európai vásárlóközönség a Mazda CX-4 típusát, amely szinte egy az egyben a Koeru SUV tanulmányautó vonalait idézi. Ugyancsak örülnének neki a SUV típusokat nagykanállal fogyasztó tengerentúlon is, bár nekik ott a nagyobb CX-9. Igen ám, de a CX-4 egészen más fán terem! Ez ugyanis egy olyan kupés hátú SUV, amilyenek a prémium szegmensben is csak manapság terjednek el igazán. Igazi ínyencség tehát a Mazda első SUV kupéja, ráadásul – azon túl, hogy trendi – nem csak egyedi színt képvisel a SUV-kínálatban, hanem kétségtelenül dögös is. A Mazda ügyvezető igazgatója szerint pedig az efféle járművekre igen jelentős a kereslet Kínában, ezért is mutatták be ott. Mi ezt elhisszük, és úgy gondoljuk, hogy a világ más táján is bőven lenne rá kereslet.

Legalább úgy teljesüljön minden kívánságunk, mint a 2015 szeptemberi, a Mazda Koeru sorozatgyártású megvalósulására áhítozó óhajunk
Legalább úgy teljesüljön minden kívánságunk, mint a 2015 szeptemberi, a Mazda Koeru sorozatgyártású megvalósulására áhítozó óhajunk

Bár a Mazda a jelenleg Európában kapható két SUV-ja közötti típusra utaló elnevezéssel anyakönyvezte újszülöttjét, a CX-4 valójában a CX-5-nél is nagyobb – már ami a 4633 milliméteres hosszát illeti. Persze, hiszen a CX-4 méretében is egyezik a CX-5-nél laposabb, ám szélesebb Koeru tanulmányautóval. Az 1530 milliméter magas és 1840 milliméter széles CX-4 2,7 méteres tengelytávja is beleillik a képbe, és egyben a CX-5-tel azonos műszaki alapokról árulkodik. Nyilván mondani sem kell, ám a Mazda örömmel hangsúlyozza, hogy a CX-4 megjelenése is a KODO formanyelvnek megfelelő, műszaki tartalma pedig a SKYACTIV technológia jegyében fogant.

A Pekingi Autószalonon rántotta le a leplet a Mazda a CX-4-ről. Júniustól már kapható is Kínában
A Pekingi Autószalonon rántotta le a leplet a Mazda a CX-4-ről. Júniustól már kapható is Kínában

Nyártól több változatban is színre lép Kínában a Mazda CX-4. Erőforrásul kizárólag benzinmotort választhatnak a leendő vásárlók. A kétliteres egységet csupán az elsőkerék-hajtású modellek kapják. Ehhez hatfokozatú manuális vagy szintén hatfokozatú automatikus sebességváltó csatlakozhat. A csúcsváltozatban viszont csakis az automata dolgozhat, ráadásul 2,5 literes benzinmotorhoz kapcsolódva és mindenképpen összkerékhajtással. A menetteljesítményeket nem adta meg a Mazda, az viszont pontosan tudható, hogy az autó szabad magassága – kiviteltől függően – 191 és 197 milliméter között alakul. Az átlagos üzemanyag-fogyasztás a csúcsváltozat esetében, száz kilométerenként 7,2 liter (i-ELOOP rendszer nélkül 7,3 liter), míg a kétliteres változatoké automatikus sebességváltóval 6,3 liter, manuális egységgel pedig 6,4 liter.

A kétliteres motorral hajtott CX-4 modellek 17 colos, a 2,5 literes változatok 19 colos kerekeken gördülnek
A kétliteres motorral hajtott CX-4 modellek 17 colos, a 2,5 literes változatok 19 colos kerekeken gördülnek

A vadonatúj CX-4 mellett szintén a Pekingi Autószalon megnyitójára időzítette a Mazda annak bejelentését, hogy 2016. április 22-én elkészült az MX-5 egymilliomodik példánya. Masamichi Kogai, a Mazda elnök-vezérigazgatója, a jubileumi roadster kapcsán elmondta, hogy ezzel a típussal a megszületése óta kifejezetten a márka rajongóinak kedvében jár a Mazda, a maximális vezetési élmény jegyében. Ezért is indul turnéra május 3-án az egymilliomodik Mazda MX-5, először Japánban, majd a világ többi részén. A 2016 májusában Japánban járók kedvéért megosztjuk a jármű programját: május 3-án a Hirosimai Virágfesztiválon, 8-án az Oasis roadster találkozón látható az autó. Május 12. és 27. között a Mazda Brand Space Osaka vendégeként, 29-én pedig a Karuizawa találkozón tűnik fel a jubileumi MX-5-ös.

A Mazda MX-5 képességeit számos díjjal is elismerték
A Mazda MX-5 képességeit számos díjjal is elismerték