Mazda Xedos történelem

Néhány korábbi bejegyzésünkben említettük már a Mazda Xedos típusait, ám éppen csak érintőlegesen. Kedvenc márkánk e két önálló, hazánkban is népszerű típust megélt sorozata azonban többet érdemel egy-két odavetett megjegyzésénél. Azt talán túlzás állítani, hogy nem lehet más típusokkal egy lapon említeni őket, mindenesetre az alábbiakban kizárólag a Mazda Xedos 6 és Xedos 9 típusokról esik szó.

Manapság is többféle megoldást láthatunk az autómárkák részéről arra, hogy bekerüljenek a prémiumgyártók köreibe. A Mazda is többféle stratégiát kipróbált már, sőt, az 1990-es években egyszerre több „vasat is tartott a tűzben”. Hiszen egyrészt új márkákat hozott létre, új vevőkörök – és így természetesen a többnyire prémiumgyártók kínálatából válogató vásárlók – megnyerésére. Ezzel párhuzamosan, más piacokon – például Európában – a Mazda márkán belül mutatott be vadonatúj „prémium típusokat”, amilyenek a Xedos-sorozat tagjai is voltak. Manapság pedig még tovább egyszerűsítette prémiummárkás törekvéseit a Mazda, hiszen egyszerűen minden típusát olyan kivitelben és minőségben igyekszik előállítani, hogy azok a prémiummárkák termékeivel vetekedhessenek a vevők kegyeiért.

A középkategóriában, például a BMW 3-as sorozatának vetélytársaként próbált szerencsét a kilencvenes években a Mazda Xedos 6
A középkategóriában, például a BMW 3-as sorozatának vetélytársaként próbált szerencsét a kilencvenes években a Mazda Xedos 6

Az első Xedos Mazda, a Xedos 6, Japánban, a frissen bevezetett Eunos márka 500-as típusaként debütált 1992-ben. A Mazda 626-tal közös alapokra épülő, ám kizárólag négyajtósként létezett, 4560 milliméter hosszú Xedos 6 az 1991-es Tokiói Autószalonon debütált. Ezt követően 1993-ban jelent meg a balkormányos, európai piacokon. Az újdonság külső és belső megjelenésében egyaránt látványosan elütött a Mazda akkori kínálatától, és vonalvezetése sokak tetszését elnyerte, utastere azonban nem bizonyult kiugrónak a prémiummárkák termékeihez képest. Motorkínálata viszont szintén figyelemreméltónak számított a maga korában. Hiszen az 1,6 literes, négyhengeres, 116 lóerős alapmotor helyett kétliteres, 146 lóerős V6-ost is választhattak az ínyencségre vágyók. Az alapáron járó, ötfokozatú manuális helyett mindkettő motorhoz kínált négyfokozatú automatikus sebességváltót is a Mazda.

Pályafutása alatt bő hetvenezer példányban készült a Mazda Xedos 6
Pályafutása alatt bő hetvenezer példányban készült a Mazda Xedos 6

Kiegyensúlyozott járása és viszonylag pörgős karaktere miatt egyaránt elismeréssel illették az erősebb erőforrást, amellyel 200 kilométer/óra feletti végsebességet ért el a Xedos 6. A szigorodó környezetvédelmi előírások miatt 1994-ben és 1996-ban is frissültek az erőforrások, teljesítménynövekedés helyett azonban inkább elveszítettek pár lóerőt a tisztulás eredményeként. A Mazda 1998-ban fejezte be az 1,6 literes Xedos 6 gyártását, majd egy évvel később a kétliteres motorral is véget ért e ritka típus élete. Az ok a szerény eladásokban keresendő, hiszen soha, egyik piacon sem bizonyult igazán népszerűnek a Xedos 6. Pedig hazájában és egyes más jobbkormányos országokban erősebb motorokkal jelent meg az Eunos 500, 1992-ben. Ott 1,8 literes, 140 lóerős V6-ost kapott a belépőmodell és a kétliteres V6-os is 160 lóerőt teljesített. Igaz, hamar változott a kínálat, mert 1994-ben 115 lóerős, négyhengeres 1,8-asnak adta át helyét a kisebbik V6-os. Rövid pályafutása ellenére a Mazda Xedos 6 váltotta a korábbi 323F versenyautót a Brit Túraautó-bajnokságban, az 1993-as és 1994-es szezonban.

Eredetileg az új Amati márkát képviselte volna a Mazda Xedos 9, az Amati azonban szinte meg sem született
Eredetileg az új Amati márkát képviselte volna a Mazda Xedos 9, az Amati azonban szinte meg sem született

A Xedos 6 bátyjaként, Európában szintén 1993-ban jelent meg a Mazda Xedos 9. A hazájában és Ausztráliában Eunos 800 néven piacra dobott újdonság több mint 4,8 méteres hosszúsággal és kategóriarekorder alaktényezővel büszkélkedhetett. A teljesen új, önálló platformra épült európai Mazda zászlóshajó a kisebb testvére formai adottságait örökölte, kívül és belül egyaránt. Menetkultúráját, kényelmét és minőségét tekintve pedig hozta a kategóriától elvárható magas színvonalat. Ennek érdekében az összeszerelése is egy vadonatúj gyártósoron zajlott akkoriban, a Xedos 6 példányaival közösen. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a Xedos-család nagyobbik tagja Észak-Amerikába is eljutott, és ott Mazda Millenia néven kínálták 1995-től. Az európai csúcs-Mazda alapváltozatának hajtását ugyanarra a finom járású, kétliteres, 140 lóerős V6-os benzinmotorra bízták, amely a Xedos 6-ban is dolgozott. Ennél harminc lóerővel szolgáltatott többet a 2,5 literes V6-os erőforrás.

A Mazda Xedos 9 olyan vetélytársakkal szemben indult „harcba”, mint például a BMW 5-ös sorozata
A Mazda Xedos 9 olyan vetélytársakkal szemben indult „harcba”, mint például a BMW 5-ös sorozata

Egyes piacokon a Xedos 9 kínálatának csúcsán egy különleges, Miller-ciklus szerint üzemelő, 2,3 literes, szintén V6-os, ugyanakkor kompresszoros benzinmotor állt, 210 lóerős teljesítménnyel. A világon egyedüliként alkalmazta a Mazda sorozatgyártású autóban a részben hatékonyságnövekedéssel járó Miller-ciklust ezen a motoron. Ehhez pedig kizárólag négyfokozatú automatikus sebességváltó kapcsolódott, a gyengébb erőforrásokhoz viszont ötfokozatú manuális egység is csatlakozhatott, főleg az európai piacon. Valójában az is a hajtáslánc érdekességei közé tartozott, hogy – a prémiumgyártók típusaitól eltérően – a Xedos 9 is elsőkerék-hajtást kapott, akárcsak a Xedos 6. Ám aktuálisan legerősebb motorjával párosítva négykerék-kormányzású kivitelben is kínálták a Xedos 9-et. Kisebb megújulást 1997-ben jegyezhettünk fel, amikor – költségcsökkentő célzattal – például az addig alumíniumból készült motorházfedelét acélra cserélték. Két évvel később ismét megújult a Xedos 9, mégpedig utoljára, mielőtt 2003-ban végleg befejezték a gyártását.

Az összkerék-kormányzású Xedos 9 állítólag olyan kanyarsebességgel teljesítette az akkortájt éppen nagy visszhangot kiváltó jávorszarvastesztet, mint a kor komoly sportautói
Az összkerék-kormányzású Xedos 9 állítólag olyan kanyarsebességgel teljesítette az akkortájt éppen nagy visszhangot kiváltó jávorszarvastesztet, mint a kor komoly sportautói