Cél a tökéletesség

csb_9170Amióta bemutatkozott a Mazda6 aktuális generációja, már másodszor újult meg jelentősebben, pedig már a kiindulási alap is méltó volt a „márka zászlóshajója” címhez. Ugyan minden ilyen alkalom nehezebbé teszi a mérnökök dolgát, valahogy a Mazdánál ennek ellenére sincs „izzadtságszaga” ezeknek a ráncfelvarrásoknak. Mutatjuk, miért.

Pedig Mazda-barátként féltettük a mérnököket. Legutóbb amikor alig több mint egy éve átdolgozták a Hatost, szinte minden általunk is felfedezett hiányosságot kijavítottak. Olyan érdemi változások voltak azok, amelyek nagyban befolyásolták az utasok kényelmét. Amikor meghallottuk, hogy ennek ellenére a változtatások most is elsősorban a belső teret érintették, nagyon meglepődtünk. Külsőleg annyira nem változott semmi, hogy a Mazdát jól ismerőknek is alaposan meg kell vizsgálni az autót, hogy rájöjjenek: ez bizony már az új változat. Csupán a visszapillantó-tükrök házába integrált irányjelzők árulják el, hogy a 2017-es modellévű változattal van dolgunk! Minden más változatlan maradt, aminek lehet egy olyan üzenete is, hogy nem igazán volt már min változtatni: ez a forma így tökéletes.

Tetszenek látni a tükörházak alján az irányjelzőket?
Tetszenek látni a tükörházak alján az irányjelzőket?

A hajtáslánc sem változott a korábbiakhoz képest, a 2,2 literes dízel erőforrás egy hatfokozatú automatikus váltó segítségével hajtja meg az első és hátsó tengelyeket. Korábban már kétszer is járt nálunk hasonló specifikációjú Mazda6 és nagy különbségeket ezúttal sem találtunk. Az átlagfogyasztás ezúttal 7,8 liter lett 100 kilométerre vetítve, úgy, hogy közel 500 kilométert tettünk meg az autóval. Harmadát Budapesten és agglomerációjában, harmadát autópályán és autóúton. A kapott érték tehát a mérési szabványnál extrémebb használat mellett született. Egyvalamire azonban mégis fel kell hívjuk a figyelmet. A 2017-es Mazda6 az első jármű, amibe a japán gyártó beépítette a G-Vectoring Control (GVC) nevű rendszerét. Működéséről korábban már bővebben írtunk, így most csak röviden összefoglaljuk. A GVC – a világon elsőként – a kormánymozdulatokkal összhangban szabályozza a motor nyomatékát. A folyamat a vezető számára érzékelhetetlenül gyorsan megy végbe. Amint elfordul a kormányt, a GVC a motorvezérlő segítségével lassító erőt generál. Ez az első kerekekre terheli át a tömeget, megnövelve azok tapadását, javítva az irányíthatóságot. Amikor a vezető ezt követően állandó íven halad tovább, a rendszer visszaállítja a motor nyomatékát. Ez újra stabilizálja a járművet, segít a kijelölt nyomvonalon tartani, miközben jelentős mértékben csökkenti a kormánykorrekciók szükségességét. Szóval a valóságban ez úgy néz ki, hogy a Mazda6 még pontosabban irányítható lett, aminek következtében a kanyarokat is egyre bátrabban vállalja el vele az ember. A nagyobb sebesség pedig nagyobb fogyasztást is eredményezhet. Talán furcsán hangzik, de néhány deciliter ebben bizony ott rejlik, ha valaki kihasználja.

csb_9163
A hátsó traktus is változatlan

Vezetés közben tehát leginkább ebben tér el a korábban általunk kipróbált Hatosoktól a 2017-es. A belső teret vizsgálva azonban sokkal több újdonság is van. Az első rögtön szembetűnik, ahogy beülünk. A műszercsoport és a szélvédőhöz vetítő kijelző is megújult. Mindkettő színes kijelzővé változott, sőt utóbbi a táblafelismerő rendszernek köszönhetően a sebességhatárokról is pontosan tájékoztatja a vezetőt. Az új műszercsoport jobb oldalán pedig szintén színes elemekkel felvértezett kijelzőt találunk.

Új műszercsoport néz vissza ránk
Új műszercsoport néz vissza ránk

A grafikus egység analóg műszert szimuláló pillanatnyi fogyasztásmérőt, hűtőfolyadék hőmérsékletmérőt, és üzemanyagszint-jelzőt is képes megjeleníteni. Emellett van még digitális iránytűnk, az adaptív sebességrögzítő is új grafikát kapott és itt láthatjuk a másik nagy újdonságot, a szervizperiódus aktuális adatait is. Bár az alapok nem változtak, mostantól már a jármű maga tartja számon, mikor van szüksége szervizlátogatásra. Alapesetben évente egyszer, vagy legfeljebb 20000 kilométerenként kell felkeresnünk a márkaszervizt. Előfordulhatnak azonban olyan használati körülmények, amelyek rövidebb periódust indokolnak. Erre figyelmeztet az új rendszer, ami egyáltalán nem baj, sőt! Sokan használják ugyanis a járművüket például szinte kizárólag városban, ami sok hidegindítással jár! Az viszont az olaj viszkozitásának csökkenését eredményezi, felállítva így a gyorsabb kopás veszélyét. Ez persze csak egy példa, számos egyéb paraméterre is figyel az új megoldás, ami egyértelműen a jármű védelmét szolgálja.

Mostantól az autó figyel saját magára
Mostantól az autó figyel saját magára

Az újdonságok sora azonban ezzel még közel sem ért véget.  A vizuális látvány mellett a kezelhetőség is is alaposan megváltozott. Köszönhető mindez az MX-5 egységéhez nagyon hasonló kormánykeréknek, ami nagyon jó fogású és minősége is kifogástalan. Mi talán egyetlen dolgon változtatnánk: az alsó harmad tömör műanyagját üregesre cserélnénk. Nagy pozitívum viszont az ülésfűtések mellé bekerülő kormánykerék-fűtés, ami a hideg időben nagyon hasznosnak bizonyult. A szemfülesebbek azt is rögtön kiszúrják amint beülnek, hogy változtak a külső visszapillantó-tükrök kezelőszervei. Immár külön kapcsoló segítségével állíthatjuk be, hogy a bezárt jármű behajtsa-e a külső tükröket automatikusan. Szintén új a fedélzeti rendszer fordítása, ami így már sokkal szebben fogalmaz magyarul.

A belső tér kifogástalan
A belső tér kifogástalan

Amíg tehát korábban egyértelműen a megfogalmazott kritikák mentén módosítottak a mérnökök, most sokkal inkább a tökéletes minél alaposabb megközelítése volt a cél. Ennek megfelelően a Mazda6 egyre közelebb kerül az ideális családi jármű fogalmához. A Sportkombi karosszériája praktikus, a csomagtérben lévő rekeszek és kampók segítenek a csomagok gondtalan szállításában.

Kellően mély és öblös, valamint praktikus kiegészítőkkel rendelkezik
Kellően mély és öblös, valamint praktikus kiegészítőkkel rendelkezik

Az utastér négy átlagos felnőtt számára fejedelmi kényelmet biztosít. Tesztautónk Revolution Top felszereltsége persze abszolút a kínálat teteje, de ebben a kategóriában a 10,5 millió forintos vételár ezért a felszereltségért egyáltalán nem sok. A bőr ülések, a megújult fedélzeti rendszer, a GVC, a konkurencia termékeihez képest még mindig kiemelkedő LED-technológiát használó világítási rendszer mind-mind olyan tényezők, amelyek előre vetítik a 2017-es Mazda6 sikerét. Ezek után nagyon kíváncsian várjuk, van-e még valami a Mazda mérnökeinek puttonyában a modell kapcsán, egyáltalán merre mozdulnak majd el a következő generáció esetében?

Nincs olyan környezet ahol ne mutatna jól
Nincs olyan környezet ahol ne mutatna jól