Finom ecsettel

nyitoA márkakereskedésekben már a ráncfelvarrott Mazda3 várja a vásárlókat, ezért utánanéztünk, hogy miben változott az elődjéhez képest a felfrissített változat.

Győztes csapaton ne változtass! A Mazda formatervezői tartották is magukat ehhez a szabályhoz, amikor a Hármas ráncfelvarráshoz készítették a rajzokat. Az új részletek alig változtatják meg az autó vonalait. Az első lökhárítóba rejtett ködfényszórók környékén a legnagyobb az eltérés, de ez igazán akkor látszik, ha közvetlenül a régebbivel hasonlítjuk össze. Megváltozott, némileg nagyobb lett a hűtőrács. A fényszórók is újak, ezekben már adaptív LED-es rendszer biztosítja a nagy fényerőt a szemből érkezők vakítása nélkül.

Az olyan apró változások, mint a zárható középkonzol és új kárpitok tovább javították az utastér komfortját

Az olyan apró változások, mint a zárható középkonzol és új kárpitok tovább javították az
utastér komfortját

Az utastérben sem óriásiak, de talán feltűnőbbek a változások. Új a kormánykerék, amin a sebességtartó automatika és az infotainment rendszer gombjait könnyebben érhetjük el, és az alumínium betét is más. Ez talán apróságnak tűnik, de így jobban illeszkedik az újrarajzolt központi műszeregységhez. Ennek formája nem változott, de lekerült a fordulatszámmérő díszbetéte, ami azt eredményezi, hogy a számok nagyobbak, jobban leolvashatók lettek és az egész megjelenése modernebb érzetet kelt. A Head-up Display immár színesben tudja a vezető elé vetíteni a legfontosabb adatokat, navigációs utasításokat. Apróságnak tűnik, de hasznos, hogy elhúzható fedelet kapott az ülések közötti tartón lévő tárolórekesz.

A szemmagasságú kijelző színes lett és a tipográfiáját összehangolták a műszerfallal

A szemmagasságú kijelző színes lett és a tipográfiáját összehangolták a műszerfallal

Az igazán nagy újdonság egyáltalán nem látszik. Ez a Mazda3 esetében a G-Vectroing Control nevű, a motor erejét rendkívül finoman szabályzó rendszer, amiről ide kattintva lehet olvasni a Mazdablogon. Nemcsak arra képes ez a megoldás, hogy a rendkívül sűrű, 5 ezred másodperces mintavételezésnek köszönhetően gyakorlatilag megelőzze a kicsúszást, megpördülést, hanem az utazás kényelmét is javítja. A Mazda mérnökei más biztonsági rendszereken is finomítottak. A ráncfelvarott hármasok megkapják a táblafelismerő rendszert, és finomabban avatkozik közbe a városi fékasszisztens is.

A ráncfelvarrás során nem változott meg a Mazda3 dinamikus karaktere

A ráncfelvarrás során nem változott meg a Mazda3 dinamikus karaktere

A motorfejlesztéssel foglakozók sem unatkoztak. A Mazdát messzire elkerülte a dízelbotrány, így igazi finomhangolásra volt lehetőség, és nem az ígért paraméterek betartásáért kellett átalakításokat végezni, ez jól látszik a fejlesztésekből. A motorok működését a turbóvezérlés módosításával finomították, ami egyben jobb gázreakciót is eredményez. A Mazda modern dízel erőforrásaira senki sem mondta, hogy hangosak lennének, de a Natural Sound Smoother és Natural Sound Frequency Control még feltűnésmentesebbé teszik a járásukat. A nevek megtévesztőek, itt nem hangelnyelő anyagokkal történő zajcsillapításról van szó. Kedvenc márkánk módszerei sokkal trükkösebbek. Az elsőnél csillapítást használnak a dugattyúcsapszegben, hogy kipufogásnál csökkentsék a 3,6 kHz-es vibrációt, a másiknál 0,1 milliszekundummal eltolják az üzemanyag befecskendezés idejét, hogy a motorblokkban ébredő, amúgy egymást erősítő rezonanciák pont kioltsák egymást. Érdemes tehát megismerkedni a finoman megújult Mazda3-al. A Mazda Centrum kereskedéseiben már lehetőség van kipróbálni őket!

Ez a tartalom nem elérhető
Kérjük, kattintson az Elfogadás gombra a felbukkanó figyelmeztetésen

Comments are closed