Titkos új értékek

Manapság a gyártók könnyen ráaggatják az új jelzőt alig frissülő modelljeikre, a Mazda viszont természetesen e tekintetben is különc. Műszakilag előrelépett típusain kívülről nem is látszik a változás, és egyéb módon sem hirdeti, hogy megújult a Mazda2 és a CX-3.

Első pillantásra semmiben nem különbözik a tavalyi Mazda CX-3 és Mazda2 a 2017-es modellév példányaitól, és őszintén bevallva, alaposabb szemlélődés után is ugyanez mondható el. Pedig mindkét típus némileg megújult, a változások azonban elsősorban a lemezek alatt keresendők, illetve egy kivétellel csak az utastérben érhetők tetten. A márciustól, azaz idén tavasszal érkező autók már az alábbi módosításokkal érkeznek hazánkba is. Ezek egy része megegyezik a Mazda2 és a CX-3 esetében, míg bizonyos esetekben különbség mutatkozik – már csak a két típus eltérő felépítése miatt is.

Az új Takumi felszereltséggel már barna-szürke bőrkárpitozással is elérhető a CX-3

Alapvető különbség hazánkban a Mazda2 és a CX-3 között a motorokat érintő fejlesztés, hiszen itthon dízelmotorral nem kerül forgalomba a Kettes. Így csak a CX-3 CD105 dízelmotoros modelljeit érinti az erőforrás zaját csökkentő alkatrészek beépítése, amelynek jóvoltából alacsony fordulaton főleg gyorsításkor bizonyul csendesebbnek a dízelmotor.
Hajtáslánctól függetlenül kerül a CX-3 és a Mazda2 idei modelljeibe a Hármasból és Hatosból már ismert G-Vectoring rendszer. Írtunk már erről részletesen, röviden fogalmazva nem a biztonság, sokkal inkább a vezetési élmény és a kényelem érdekében beavatkozó „menetstabilizálóról” van szó. Biztonságot szolgáló társához főleg a tekintetben hasonlít, hogy ez is valamennyi új Mazda2 és CX-3 modellhez alapáron jár.

A legerősebb Mazda2 Revolution Top immár mindenképpen fehér bőrülést kap

Ugyancsak az összes felszereltségi szint ellátmánya gyarapodik az új, jobb fogású, kisebb küllős és kisebb légzsákfedelű kormánykerékkel, valamint a nagyobb felbontású és új betűtípusa miatt is jobb olvashatóságot kínáló, részben színes kijelzővel. Szintén alapáras a páratartalom-érzékelő, amelynek jóvoltából kevesebbet dolgozik a klímakompresszor, az automata légkondicionáló mégis hatékonyabban akadályozza meg az utastér, így a szélvédő párásodását. Csak a legolcsóbb Emotion felszereltségű modellek nélkülözik ezután a magasságban is állítható utasülést, amelyet minden további kivitel megkap. A műszerfali kijelzőn túl a Head-up Display felbontása és olvashatósága is javult a Mazda2 és a CX-3 ilyen extrával ellátott modelljeiben. A felszereltségtől függő extrákat az alábbi táblázatok mutatják be részletesen.

A Mazda2 esetében a Takumi felszereltség már 75 lóerős motorral is elérhető
Két új színt örökölt a Mazda3-tól a CX-3

A dízelmotorok zajcsökkentő elemén túl szintén csak a CX-3 kap táblafelismerő rendszert (Traffic Sign Recognition – TSR). Ez egy kamera segítségével észleli az út menti sebességkorlátozó és a korlátozást feloldó, valamint a behajtani tilos táblákat, és azokat a szélvédőhöz vetítő kijelző felületén jeleníti meg. Ezenkívül továbbfejlesztették a városi vészfékasszisztens rendszert, amely már nemcsak az autókat, hanem a gyalogosokat, kerékpárosokat és a motorosokat is figyeli. További újdonsága, hogy az érzékenysége is javult, a működési tartománya pedig bővült, a vészfékasszisztens immár 160 kilométer/órás sebességig segít, a városi vészfékasszisztens pedig 4 és 80 kilométer/órás tempó között működik. A CX-3 megjelenését érintő változás a Revolution kivitelre épülő új Takumi felszereltség, amely barna-szürke bőrkárpitozást, motorosan állítható utasülést és egyedi 18 colos könnyűfém keréktárcsákat kap. A CX-3 Takumi csak 4 külső szín egyikével rendelhető, a fehér, fekete és Ceramic mellett a Mazda3 és Mazda6 esetében már megismert Machine Grey árnyalattal. Utóbbi a Mazda2 palettáján is megjelenik, ellentétben a CX-3-hoz szintén a Mazda3-tól érkező Eternal Blue színnel.
Mindezek a változások már érvényesek a jelenleg hazánkba érkező modellekre.