Az új CX-5 vetélytársai

Immár hazánkba is megérkezett a Mazda CX‑5 második generációja. Megnéztük, mit takarnak a számok, azaz mennyire jó vétel az új CX‑5.

Ahogy egy-egy új típus megjelenésekor általában, úgy most is megvizsgáltuk, milyen ajánlatnak ígérkezik a Mazda CX‑5 legfrissebb generációja – mielőtt még menet közben is kipróbálhatjuk. A korábbiakhoz hasonlóan most is csupán a főbb vetélytársakat vizsgáltuk, vagyis egyrészt a japán márkák SUV típusait. Másrészt a „prémiumnak” mondott márkák termékeit is összevetettük a CX‑5 csúcsváltozatával, hiszen a Mazda évek óta nyíltan vallja, hogy ezekkel is bátran versenyre kel, színvonalban és minőségben egyaránt. Tapasztalataink szerint nem a levegőbe beszél a Mazda, amikor ezt állítja, ezért vettük be ezúttal is az összehasonlításba a német hármas és a Volvo SUV-jait.

A japán dízel vetélytársak közül a Toyota nem kapható összkerékhajtással

Mivel hazánkban továbbra is népszerűbbek a SUV típusok körében a dízelek, mint a benzinesek, ezért dízel modelleket vetettünk össze. Ugyanakkor, ha már a kombiknál magasabb építésű SUV típusokat vizsgálunk, akkor logikusnak tűnik az összkerékhajtás választása is. A japán vetélytársak esetében tehát az összkerékhajtással elérhető legolcsóbb dízel kiviteleket vizsgáltuk, míg a prémium vetélytársakhoz a CX‑5 erősebb dízelmotorját és a leggazdagabb felszereltséget választottuk, szintén összkerékhajtással. Pontosabban a Toyota RAV4 esetében jelenleg csak elsőkerék-hajtással párosítható a dízelmotor, így ez a típus kakukktojásként szerepel a táblázatokban.

A műszaki adatok nem mutatnak érdemi eltérést a japán vetálytársak esetében, a felszereltségek viszont annál inkább

A japán vetélytársakkal szemben tehát ezúttal a CX‑5 CD150 AWD, vagyis a 150 lóerős dízelmotorral hajtott, összkerékhajtású modellel kell helytállnia a Mazdának. A többi japán SUV is hasonló teljesítményű, a Toyota néhány lóerős lemaradását ellensúlyozza az összkerékhajtás hiánya – ami a fogyasztásán is meglátszik. Teljesítmény szempontjából egyedül a csupán 130 lóerős Nissan lóg ki a sorból, amelynek bizony a menetteljesítményekre utaló gyorsulási adata is jóval szerényebb a többiekénél. Árában viszont nem ellensúlyozza a teljesítményhiányt, hiszen a Mazdánál szerényebb felszereltséggel is közel ugyanannyiba kerül, mint a vadonatúj CX‑5.

A japán vetélytársak közül felszereltségben csak a legdrágább Honda tartja a lépést a Mazdával

A felszereltségi táblázatban egyébként most is a CX‑5 ellátmányát alapul véve szerepel a többi típus felszereltsége. Ily módon a Honda CR-V vethető össze leginkább a CX‑5 extrakínálatával, ám a Honda alapára majd’ 300 ezer forinttal magasabb is. A Nissan X-Trail hasonló áron ad szerényebb felszereltséget, mint a CX‑5, míg a Mazdánál alig olcsóbb Mitsubishi és Subaru egyaránt – különösen a Forester – jóval kevesebbet ad, mint a Mazda. A Toyota a legkevésbé felszerelt, de ez legalább valóban jóval olcsóbb is valamennyi típusnál. A RAV4 egyetlen olyan modellpárosának árai között, amelyet első- és összkerékhajtással is kínál a Toyota, 1 millió forint az árkülönbség, így ezt az összeget hozzáadva a RAV4 árához, máris reálissá módosul a Toyota ára is. Összességében tehát ismét nincs szégyenkeznivalója a Mazda újdonságának a japán vetélytársakkal szemben (sem), sőt, újdonságához és ígért képességeihez képest nagyon is kedvező ajánlatnak tekinthető.

Egységesen jóval drágább a Mazdánál az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz és a Volvo SUV-ja

Az úgynevezett „prémium” márkák típusaival tehát a leggazdagabb Revolution Top kivitelben és a 175 lóerős dízelmotorral szállt harcba az új CX‑5. Itt mindegyik vetélytárs kapható összkerékhajtással, és az extralistán is alig szerepelt olyan tétel, amit csak a Mazda kínált volna. Röviden, szinte minden elérhető a „prémium” vetélytársakhoz is, amit a CX‑5 csúcskivitele ad, csak az a kérdés, mennyiért. Ugyan már alapáron is legalább 2 millió forint a Mazda árelőnye, az extrákat is a CX‑5 szintjére hozva, máris közel 20 millió forintra emelkedik a Q5, az X3, a GLC és az XC60 ára.

Legfeljebb teljesítményben adnak többet a „prémium” vetélytársak a Mazdához képest

Mivel a Mazda extrákkal együtt is alig kerül többe 11 millió forintnál, így horribilis, közel kétszeres a szorzó az azonosan felszerelt „prémium” márkák termékei és az új Mazda CX‑5 között. Persze a svéd és a német vetélytársaknál az összehasonlításban figyelembe nem vett csomagokban kedvezőbb áron vásárolhatók meg az egyes extrák, mint egyenként. Ám szintén nem vettük figyelembe, hogy számos kiegészítő többnyire további olyan extrák választását is megköveteli, amire amúgy esetleg nem lenne szüksége a vevőnek, mégis emelik a végső vételárat. Így tehát az összehasonlító árak most is jó közelítéssel igazak, és alkalmasak a végső összevetésre. Eszerint pedig a Mazda CX-5 kimagasló ajánlatnak minősül a „prémium” vetélytársakhoz képest (is).

Megdöbbentő a különbség a Mazda CX‑5 és a hasonlóan felszerelt „prémium” vetélytársak árai között