Új generációs telekjáró

Az első generációs CX-5 több hosszú út során is társunk volt. Itt volt hát az ideje, hogy az utódot, a Mazda kínálatának legfrissebb tagját is próbára tegyük egy hosszabb túra során. Tanulságos utazás következik hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül.

Szögezzük le gyorsan, a Mazda CX-5 továbbra sem terepjáró. Bár a 2,2 literes dízel erőforrás, az összkerékhajtás és az automatikus sebességváltó meglehetősen kezessé teszik könnyű terepen, de továbbra sem ez az erőssége. Ezt már csak azért is fontos előre tisztázni, mert a bevezetőben említett körülményekkel – jó eséllyel – az AWD rendszer hiányában is megbirkózott volna az új CX-5. A vegyes körülményekhez azonban kétségkívül hozzátartoznak a szlovén erdei szakaszok, csakúgy, mint a városi araszolások és az országúti, valamint autópályás részek. Ez azért is fontos, mert így abszolút reális képet kaphatunk a napi használatból eredendő (sőt annál extrémebb) fogyasztásról és úgy általában az autó viselkedéséről.

Hosszú menetpróbánk során Szlovéniát és Ausztriát is megjárta az új CX-5

Az ismerkedés viszonylag rövidre sikeredett, így az út során próbáltunk ki a gyakorlatban több új funkciót is. Például rögtön a bepakolásnál az új elektromos csomagtérajtót, amely akár a távirányító segítségével is aktiválható. A Revolution felszereltségtől elérhető funkció jól vizsgázott, bár a más márkáknál meglévő, „lábbal nyitás” egyelőre még hiányzik az opciós listáról. Ennek ellenére nagyon kényelmes használni és egy olyan szorult helyzetben is jól jön, mint például amikor szakadó esőben kell eljutni az üzlet kijáratától csomagokkal a biztonságot jelentő csomagtérajtó fedezékébe. A belső tér is több utaskényeztető funkcióval gazdagodott. A hátsó középső kartámaszt lehajtva nemcsak az ülésfűtés gombjait és a pohártartók bukkannak elő, hanem két USB aljzat is. Ezek 2,1 amper áramerősséget biztosítanak, így telefon töltésre is használhatják a hátul utazók. A kezelőszervek egyébként a megszokottak, a legújabb Mazda6 után szinte minden ismerősként köszön vissza a vezetőre. Illetve csak majdnem minden, az új CX-5-ben mutatkozott be ugyanis a Mazda új generációs szélvédőre vetítő kijelzője. Ez már nem egy felnyíló kis plexire vetíti ki az információkat, hanem közvetlenül a szélvédőre. Érdekes, hogy kedvenc márkánknál úgy döntöttek mindkét fajta megoldást a kínálatban tartják a típusnál, hiszen a korábban már bemutatott benzines változatban a másik dolgozott.

Az látszik, hogy nem látszik: az új szélvédőre vetítő kijelző észrevétlen, de nagyon hatékony

Utazásunk hosszú autópályás és autóutas szakaszokkal indult. Itt rögtön kidomborodott az új CX-5 legfontosabb nóvuma, a teljesen új sebességtartó automatika. Ez a rendszer már nem csak lassítani és gyorsítani tud az előtte lévő akadályoknak megfelelően. Képes arra is, hogy teljesen állóra fékezze az autót, majd újra elinduljon. Városi, vagy épp autópályás araszolások során aranyat ér a rendszer, amelynél szinte mindenre gondoltak a tervezők. Körforgalmak esetében például figyeli a kormányszöget, így nem fordulhat elő az, hogy a körforgalom közepén próbál visszagyorsítani 90 kilométer/óra sebességre. Ezt már régóta vártuk és minden dicséretet megérdemel, csakúgy, mint a dupla üvegezés és a fokozott zajcsillapítás, amire szintén büszkék a japán mérnökök. Lehetnek is, mert minden idők legcsendesebb Mazda-utasterét alkották meg. A külvilág zajaiból szinte alig jut be valami, a futómű és szélzajok szinte ismeretlenek a bent ülőknek. Egyedül a reggeli indításkor hallatszik be dízelmotor érces kolompolása – az is csak hidegen.

Ügyeltek a részletekre: minden szemszögből tetszetős formák hívják fel magukra a figyelmet

A nagy tempójú szakaszok után városi araszolás következett, ahol újabb tapasztalatokkal gazdagodtunk. A már említett sebességtartó hosszabb megállások esetén azért kikapcsol, ami nem csoda, hiszen ilyenkor a vezető hajlamos mással foglalkozni és a biztonságos továbbhaladáshoz mindenképpen szükség van a figyelmére. Az utazás ezen szakaszában jól jött a pontos navigációs rendszer, amely talán egy árnyalatnyival gyorsabban teszi a dolgát, mint az elődben. Kritika talán csak a karosszéria beláthatóságát érheti. Érdekes módon az autó első traktusa inkább veszélyeztetett, a magasra húzódó gépháztető miatt. Parkoláskor mindenképpen támaszkodnunk kell az első és hátsó radarok visszajelzéseire. Ezek egyébként kikapcsolhatók, de senkinek nem ajánlanánk ezt, a következő motorindítással ugyanis nem kapcsolnak vissza automatikusan és ha megfeledkezünk róla, akkor egyetlen apróbb koccanással is komoly károkat tehetünk a CX-5-ben. Például az első fényszórókban, azok ugyanis LED-ekkel varázsolnak nappali világosságot sötétben, csakúgy, mint a lökhárítóba integrált ködfényszórók. Ezek pedig még mindig nagyon drágák, nem véletlen, hogy a Mazdán kívül nem is nagyon kínálják a gyártók az alapfelszereltség részeként. Ráadásul a Mazda az új CX-5 esetében a ledes fényszóró mellé – az eddigiekkel szemben – fényszórómosó berendezést is kínál.

A LED-technológiás fényszóró mosó berendezést is kapott

Visszatérve az utazáshoz, az első etap közel 600 kilométer volt, szinte egyhuzamban. A megérkezéskor egyáltalán nem voltunk fáradtak, szinte már kipihenten szálltunk ki a CX-5 bőr foteljaiból. Ekkora távolság meg sem kottyan a Mazda legújabb zászlóshajójával utazva, pedig a CX-5 fura módon nem nőtt elődjéhez képest. Sem tengelytávban, sem hosszban, szélességben, magasságban nem hoz többet. Még a csomagtér mérete is szinte literre megegyezik (506 liter) elődjének értékével, ennek ellenére a lemezek alatt komoly változtatásokat eszközöltek a japán mérnökök. Ennek nyilván a törésteszteknél látjuk eredményét, hiszen a csökkenő tömeg ellenére sem kevésbé biztonságos, mint elődje. Apropó tömeg: a több szigetelőanyag és dupla szélvédők mellett átlagosan 35 kilóval lett könnyebb az új CX-5 és ez a mérnöki munka bizony a vezetési élményen is érződik. A dízel erőforrással is kezesebb mint elődje, bár a Mazda6 vezetési élményét azért nem közelíti meg.

Elődjéhez képest nem nőtt, de azért jóval többről van szó, mint egyszerű fészliftről

Hosszabb utakhoz viszont abszolút ajánlott. Az erdei túrák során mindvégig magabiztosan mozgott és a sokszor zord szlovén szerpentinek sem okoztak gondot neki. A laza talajon kimondottan magabiztosan mozgott a CX-5 és a ritkább hegyi levegőnél sem lehetett teljesítménycsökkenést érezni. A hatfokozatú automatikus sebességváltó finoman és pontosan tette a dolgát, bár nekünk a kormányról való kapcsolhatóság lehetősége hiányzott.
A közel egy hetes tesztidőszak alatt több mint 1700 kilométert tettünk meg az autóval. Ennek kétharmadát autópályán és autóúton, a maradékot pedig városban és hegyi szerpentineken. Ezzel együtt a 6,9 literes átlagfogyasztás megsüvegelendő! Ez ugyan egy literrel több mint a gyárilag megadott adat, de a fotózásokhoz és az előbb említett extrém körülményekhez mérten kimondottan jónak mondható érték. És hogy ezek alapján mit gondolunk az új CX-5-ről? Azt hogy tökéletesen illik a Mazda különc filozófiájába! Hiszen hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy egy teljesen új autóról van szó, de akkor sem mondanánk igazat, ha egyszerű modellfrissítésről beszélnénk. A japán mérnökök úgy alkottak újat, hogy a szinte tökéleteset próbálták még tovább csiszolni. Ez a legtöbb gyártó esetében nem működik az autóiparban, náluk viszont igen. Legalábbis az elmúlt év eredményei és az új CX-5 ezt bizonyítják!

A legnehezebb szituációkban és a legzordabb körülmények között is remekül mozgott