Szerelem első látásra

Közreadtuk már korábban, milyennek látja egy szerencsés hölgy nyertes a Mazda CX-3 SUV-t egy közösen eltöltött hétvége után. Most arról írunk, hogy csapatunk egyik hölgy tagja milyennek látja saját Mazda2 autóját hét év múltán. Korántsem elfogulatlan sorok következnek.

Vajon létezik a címben megfogalmazott dolog? És olyan kitartó szerelem, amely még hét év elteltével is annyira intenzív, mint az első időkben? Számomra a válasz határozott igen. Szerelmem tárgya nem más, mint a saját Mazda2 kisautóm.
A blog korábbi bejegyzéseit olvasgatva arra lettem figyelmes, hogy a legkisebb családtag kevesebb reflektorfényt kap, mint a nagyobb verziók. Ugyanez visszatükröződik az utakon is: a Mazda2 nem egy hatalmas darabszámban értékesített autó. És pont ez az, amit szeretek benne: hiába régebbi modell, a mai napig különlegesnek és egyedinek látom, hiszen nem sok jön velem szembe.

Történetem kezdete régre nyúlik vissza, egészen 2010 tavaszáig kell visszautaznunk az időben, amikor megláttam Őt, vagyis egy testvérét az utcán. Akkoriban már három éves volt ez a modell, nekem mégiscsak 2010-ben tűnt fel mandulavágású szemeivel, vagány, ugyanakkor gömbölyű formájával. Nagyon rácsodálkoztam: Mazda2. A következő napokat lázas keresgéléssel és olvasással töltöttem az interneten, néhány nap alatt Mazda2-szakértő vált belőlem: tisztában voltam a felszereltségi szintekkel, árakkal, a teljes modelltörténettel, újságírók tapasztalataival, sőt még tulajdonosok véleményét is elolvastam. Mindez megerősített abban, hogy az autót élőben is látnom kell.

A nagy találkozásra a Budafoki úti Mazda Mirai szalonban került sor. Ugye mindenki ismeri azt az helyzetet, amikor igazán „otthon érezzük magunkat” egy szituációban, amikor minden természetesen, erőlködés nélkül adódik. Hát én pontosan ezt kaptam az autótól, amikor először ültem bele, megtaláltam ugyanis azt, amire tudat alatt mindig is vágytam: kényelem, harmónia és szépség ötvözete fogadott. Annyit fontos tudni rólam, hogy hölgy létemre nagyon magas vagyok, amit gyakran magas sarkú cipőkkel teszek még hangsúlyosabbá. Ez így együtt a vezetőülés és a kormány beállítása szempontjából nem mindig előnyös. Itt viszont egyszerűen mindent tökéletesnek találtam, az üléspozíció könnyen a kívánalmaimnak megfelelően állítható, a műszerek kényelmesen elérhetők. Végül egy tesztvezetés győzött meg arról, hogy a Mazda2-t nekem alkották meg japán mérnökök.

Három héttel később egy adásvételi szerződés bizonyította feketén-fehéren, hogy hamarosan Mazda-tulajdonos válik belőlem. Itt következtek a várakozás hosszú éveknek tűnő idegtépő hetei, hogy kis társam végre megérkezzen. Választottam egy TE PRO felszereltségi szintű, 1,3 literes motorral ellátott, 86 lóerős változat lett, Metropolitan Grey színben. A szürke ugyanis határozottan nem unalmas szín! Legalábbis a szürkének ez az árnyalata, főleg, amikor a napsütés hatására megmutatja igazi arcát. A 86 lóerő sem tűnik soknak, ám egy ekkora autó mozgatásához elegendő.
És mielőtt valaki azt mondaná, hogy „persze, tipikus női vásárló, aki a külső alapján választ autót”, annyit még elárulok magamról, hogy munkába állásom óta pár hónap kivételével mindig is járműiparban dolgoztam. Ezért hiába döntöttem el nagyon gyorsan, szinte az első találkozás után az autóvásárlást, azért ezt a döntést mélyreható, részben szakmai kapcsolataimra támaszkodó tájékozódás előzte meg.

Mai szemmel nézve az autó felszereltsége már nem tartalmaz semmilyen izgalmas újdonságot, a vásárlás idején viszont kisautós szinten kiemelkedően jónak számított. Számomra a választásnál fontos tényező volt a kormányról vezérelhető audiorendszer, az esőben és télen hasznosnak bizonyuló fűthető tükrök, illetve a belvárosi szűk parkolóhelyeken az elektromosan behajtható tükrök. Funkciója tulajdonképpen nincs, csak a szépérzékemnek volt szüksége a bőrbevonatú kormányra és váltókar-gombra. Hét évig nem használtam és ezen a jövőben sem kívánok változtatni, viszont a tudat fontos, hogy az elöl utazók védelméről hat légzsák gondoskodik. A gyári felszereltségi szinten felül még egy tolatóradar is került az autóba, segítve a beállást a szűk belvárosi parkolóhelyekre.

És hogy mire jó egy ilyen kis autó? Mindenre és bármire. Természetesen pontosan látom a kisebb autó adta méret- és teljesítménybeli korlátokat, ugyanakkor ezt az autót alapvetően magamnak vásároltam és ennek megfelelően az esetek 80 százalékában egyedül használom, így számomra tökéletes társ. A belvárosi lakhelyemből fakadó, napi rutinná vált parkolóhely-kereséshez és a szűk utcákban történő közlekedéshez ennél ideálisabb méretű nem is lehetne. Autópályán is legalább annyit, de lehet, hogy többet használom, mint városban. Soha nem csalódtam még benne hosszabb távok megtétele esetén sem. Bármennyire is hihetetlen, de az autó bebizonyította, hogy a forgalmi engedélyben szereplő öt fő szállítására tényleg alkalmas. Nem egyszer kihasználtuk a kocsi befogadóképességét, hosszabb, vidéki utakra is. A mai napig szeretem benne, hogy a városban nagyon fürgén közlekedik, könnyen manőverezhető és mérete miatt bárhova egyszerűen beférek vele.

Persze mindent megtettem azért, hogy az autó a lehető legjobb formában maradjon. Minden tavasszal elvittem a márkaszervizbe, ahol a lehető legjobb gondoskodást kapta. Ennek és japán technológiának köszönhetően nem is volt vele semmilyen problémám az évek alatt. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyek elhasználódnak és cserélni kell őket. Így például többek között új gumiabroncsok kerültek rá – igaz ezek sem elkoptak, csak elöregedtek. Új szőnyeggarnitúrát vettem bele, illetve hasonlóképen megújultak az ablaktörlő-lapátok is, illetve most legutóbb egy új akkumulátort kapott az autó.

Hét közösen eltöltött év és közel 111 ezer megtett kilométer van mögöttünk. Azt mondják, hogy a hetedik év vízválasztó egy kapcsolatban, ennyi idő alatt már kiismeri az ember a másikat, lehull minden álarc, a partnerek összecsiszolódnak az évek folyamán. Mindez a köztük levő köteléket szorosabbá fonja, vagy pont az ellenkezője történik, az érzelmek kihűlnek, és a kapcsolat szétforgácsolódik. Esetemben, vagy inkább esetünkben határozottan az előbbi verzió működik, el sem tudom képzelni a mindennapjaimat kis négykerekű társam nélkül. Mindez valószínűleg mindenki számára egyértelművé vált eddigi – elég erősen szubjektivitást tartalmazó – összefoglalómból.
Ha kapnék egy időgépet és visszamehetnék 2010-be, ahol újból végigélhetném az autóvásárlásból fakadó izgalmakat, akkor immár hét év tapasztalatával felvértezve ismét ugyanígy választanék. Azaz majdnem: 1,3 literes motor helyett az 1,5 literes változatot vinném haza, mert még egy nő is szereti, ha az autója erős paripaként engedelmeskedik neki.

Comments are closed