Örök szépség

Vadonatúj nemzedék helyett a Mazda6 frissített változatát mutatta be a Mazda a Los Angeles Auto Show pódiumán. Az újdonság a típus európai megújulásáról is sokat elárulhat. Lássuk hát, mit tud az Amerikának szánt friss Mazda6!

Már megszokhattuk, hogy a Mazda nem a jól bevált recept szerint, azaz csupán kisebb külső-belső megjelenésbeli „ráncfelvarrással” frissíti típusait. Ehelyett jóval alaposabb, a műszaki tartalmat is érintő beavatkozásokat végez folyamatosan, teljes típuspalettáján. A belső változások kívülről sokszor alig észlelhetőek. Vagy éppen csak annyira, hogy azért valamelyest látszódjon a különbség a „régi” és az új között. Mégis, a több kisebb módosítás eredményeként fokozatosan átalakulnak a Mazdák. Érdemes például összehasonlítani a Mazda6 jelenlegi nemzedékének első képviselőit a Los Angelesben nemrég bemutatott 2018-as modellekkel. Egyértelmű a fejlődés, kívül-belül egyaránt. Az utastér szinte teljesen megváltozott a minden eddigi megújuláskor módosított műszerfal jóvoltából.

Ezúttal is megújult a Mazda6 műszerfala…
…és világos színben is jól mutat

A külsőt illetően a hűtőrács a legszembetűnőbb különbség a megújult Hatoson. Ugyanakkor szintén új könnyűfém keréktárcsákat is kapott a típus. Az utastérben még szembetűnőbbek az újdonságok, elsősorban a középkonzolon. A műszerfalon végigfutó kárpitozott díszítőelem a jelenlegi nemzedékben középen elkeskenyedik. A 2018-as amerikai változatban viszont teljes szélességében feszít a középkonzolon is, mert immár az alatta lévő kezelőszervek és a fölötte található levegőbeömlők felületét vékonyították el a mérnökök. Az igényesen kárpitozott felület a tradicionális japán Sen fa díszítőelemekkel kiegészítve különösen igényes összbenyomást nyújt. Mindezt különböző színekben, hasított és Nappa bőrkárpitozással mutatták be, a tengerentúlon az új Signature felszereltség részeként. A Mazda nem titkoltan ezzel is a „prémium márkáktól” igyekszik új vásárlókat elcsábítani, hiszen azoknál jóval kedvezőbb ár-érték aránnyal párosítva kínál minőségi kivitelezést.

Teljesen újak a Mazda6 első ülései

Stílusbeli megújulásán túl, teljesen új üléseket is kapott odaát a Mazda6. Ezek a korábbinál szélesebbek, jobb oldaltartást biztosítanak és hatékonyabban tompítják a rezgéseket, így minden tekintetben kényelmesebb utazást nyújtanak. Ráadásul nem csupán fűthetőek, hanem szellőztető funkciót is kínálnak. Ezenkívül immár a hátsó szélső üléshelyek is fűthetők a friss Mazda6-ban.
Szintén a kényelmet fokozzák a futómű módosításai. Mégpedig úgy, hogy közben az autó stabilitását és a vezetési élményt is sikerült fokozni. Persze ehhez a még jobb karosszériamerevség, a vastagabb lemezek alkalmazása és a kormánymű finomhangolása is szükségesnek bizonyult. Végeredményként pedig egy magasabb kategóriát idéző, drágább autó futáskultúráját nyújtó Mazda6 született.

A 2017-es év 10 legjobb erőforrásának egyikévé is megválasztották a CX-9-ben már elérhető, 2,5 literes, turbófeltöltős Mazda SKYACTIV benzinmotort

A fentiek mellett a kényelmet és a biztonságot egyaránt szolgálják a friss Mazda6 új funkciói és extrái. Megújult például a 8 colos kijelzővel párosított vezetőinformációs rendszer. A fontos adatokat a vezető látóterében megjelenítő szélvédőre vetítő kijelző sem felnyíló plexire, hanem valóban közvetlenül a szélvédőre vetíti adatait. Szintén újdonság az autó környezetét mutató 360 fokos kamerarendszer. A távolságtartó tempomat pedig immár dugóban is teljes értékű partner, hiszen megállás után újra mozgásba hozza az autót, ha előtte megindul a sor.
A tengerentúlon a legjobban talán a 2,5 literes erőforrás turbófeltöltős változatának megjelenését várták a Mazda6 kínálatában. Egy négyliteres V8-as erejével egyenértékűként népszerűsíti a Mazda ezt a 250 lóerős, 420 newtonméter forgatónyomatékú benzinmotort. Tehát nem a gazdaságosság fokozására kapott turbófeltöltőt, mint manapság szokás. E tekintetben minden bizonnyal úgyis a turbófeltöltő nélküli 2,5 literes benzinmotor áll jobban, ugyanis az megkapja a CX-5-ben debütált hengerlekapcsolást is.

Kívülről változott legkevésbé a Mazda6, ám így is egyértelműen azonosítható az újdonság

Egyelőre még erősen kérdéses, hogy a 2,5 literes turbófeltöltős erőforrás Európában is megjelenne. A Mazda6 sok egyéb újdonsága viszont minden bizonnyal hozzánk is eljut. Mikor? Észak-Amerikában jövő tavasszal dobják piacra a friss Hatost. Európában lehet, hogy csak a márciusi Genfi Autószalonon debütál az újdonság ide szánt változata. Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a hazai kereskedésekbe várhatóan csak 2018 szeptemberére jutnak el a friss Mazda6 első példányai.