Roadster-élet télen

Milyen lehet az élet egy Mazda roadsterrel télen? Már, ha nem teljes egészében garázsban vészeli át a leghidegebb hónapokat. Erről szól mostani bejegyzésünk.

Még a Mazdások körében is megoszlanak a vélemények a hátsókerék-hajtású Mazda MX-5 téli használatát illetően. Akik csupán nyitható tetős járműként tekintenek rá, azok a hidegebb napok beköszöntével leállítják kedvencüket, és csak a kellemes tavaszi napsütéskor veszik elő újra. Akik elsősorban élményautóként tekintenek a Mazda kétülésesére, azok éppen ellenkezőleg gondolkodnak, és akkor állnak ki a garázsból, amikor a havas, csúszós utakon kiélvezhetik a hátsókerék-hajtás adta lehetőségeket. Az MX-5-ben e kettőt együtt, tehát a valódi roadstert – vagyis a nyitható tetős élményautót – látók pedig télen és nyáron egyaránt, akár napi használatú járműként élvezik a legkisebb Mazda előnyeit. Persze az RF kivitellel ez nem is olyan nehéz, vagy mégis? Íme, egy vélemény.

A Mazda ez utóbbi szempontok szerint, azaz télen és nyáron is használható ízig-vérig roadsterként álmodta meg az MX-5 valamennyi nemzedékét. Nem véletlenül, hiszen szülőhazájában, Hokkaidó szigetén kemény a tél, mínusz 20-30 fokos hideg sem ritka. A Mazda is immár 30 éve itt teszteli járműveit, a fagyos időjárás kompromisszummentes elviselésére felkészítve őket. Az i-ACTIV AWD összkerékhajtást és a G-Vectoring rendszert is itt csiszolták tökéletesre a mérnökök. A hótól mentes nyári előkészületek eredményeként telente akár ezer szakember is dolgozik a Mazda fejlesztőközpontjában, Kenbuchiban.

A japán autógyártók mellett turisták és a síelés szerelmesei is megfordulnak Hokkaidón, és szintén ide, Japán második legnagyobb és egyben legészakibb szigetére látogatott el egy amerikai újságíró, aki a japán télben egy Mazda MX-5 RF segítségével járta be a szigetet. Be is számolt útjáról, amelynek célja egyrészt Hokkaido megismerése, másrészt az MX-5 RF képességeinek feltérképezése volt, hogy miként állja meg a helyét a keménytetős roadster négy évszakos autóként. Alig pár napos útján egy automatikus váltós MX-5 RF szegődött társául, és először ő is hasonlóan meglepődött a roadster-automata párosításon, mint nemrég mi. Aztán szintén hozzánk hasonlóan, ő is ráérzett a roadsterezés ízére automatikus váltóval, illetve téli körülmények között is – bár mi utóbbit még nem próbáltuk az RF modellel.

A zömében zord időjárás közepette megtett kilométereken inkább a váltó manuális kapcsolhatóságát kihasználva „rajtolt” – neki így vált be az indulás havas, síkos úton. Forgalommentes helyen ráérzett az automata kínálta élményre, hiszen azzal is játékba vihető az autó fara – pláne téli utakon – azaz nem csak kényelme miatt kedvelte meg a kuplungpedált nélkülöző roadstert. Az egyetlen napsütéses reggelen, az ülésfűtést és a fűtést is feltekerve, lenyitott tetővel élvezte a napsugarakat. Élményeit összegezve, mindeközben végképp rájött, hogy télen is abszolút élhető, teljes értékű társ lehet a Mazda MX-5 RF. Akkor is, ha nem éppen a kétmilliós japán város, Szapporo fűtött utcáin autózik. Mi tagadás, mi is szívesen utánajárnánk, hogy vajon hasonló konklúzióra jutnánk-e egy MX-5 RF modellel kapcsolatban, mint az amerikai újságíró – mondjuk egy alapos, egy-két éves teszt keretében egészen biztosan sikerülne véleményt alkotnunk. 🙂