Erősebb MX-5 jöhet?

Egyre több hír röppen fel azzal kapcsolatban, hogy 2019-ben megújul a Mazda MX-5, és ez a frissülés teljesítménynövelést is hoz majd magával. Jól értesültek már azt is tudni vélik, hogy mitől válik erősebbé a Mazda roadstere.

Jelentős mértékű erősödést ígérnek a Mazda MX-5 kétliteres változata esetében, hiszen 181 lóerős teljesítményről szólnak a pletykák. Ennek egyrészt nyilván örülnek azok, akik korábban kevesellték a kis roadster teljesítményét. Másrészt az sem mindegy, hogyan préselnek ki további lóerőket a kétliteres erőforrásból. Jól értesült fórumozók kanadai márkakereskedői forrásból már ez utóbbi kérdésre is tudni vélik a választ. Most ezekből az MX-5 körüli pletykákból és a típust érintő egyéb érdekességekből szemezgetünk.

Az MX-5 frissítésével járó módosításokat nyilván az RF modellek is megkapják

Bár teljesítményben 21 lóerős gyarapodást ígér a 2019-es Mazda MX-5, forgatónyomatékban állítólag nem várható érdemi változás. Hiszen a 205 newtonméteres érték csupán öttel több a jelenlegi kétliteres motor forgatónyomatékánál. A fizika ismeretében tehát a fordulatszám emelésével oldják meg a Mazda mérnökei a teljesítménynövelést. A jelenlegi erőforrás 6800-as leszabályozási fordulata amúgy is elegendő tartalékot sejtet. A hírek szerint mindehhez a motorsportban is alkalmazott és bevált módszerekhez nyúlnak a tervezők. Így például könnyített dugattyúk és hajtókarok, új főtengely és fojtószelep, nagyobb szívó- és kipufogócsonkok, valamint nagyobb emelésű vezérműtengely kerül a frissített MX-5 modellekbe. Szintén az erősebb MX-5-erőforrás újdonságaként jelenik meg a kettőstömegű lendkerék. Ez a zaj és a vibrációk kiszűrése mellett egyenletesebb járást is biztosít a motornak.

A bordó mellé állítólag barna vászontető is várható majd

Az erősebb motoron túl egyéb újdonságokat is tartogat majd a friss MX-5, elsősorban a felszereltséget illetően. A pletykák kanadai származása miatt persze korántsem biztos, hogy ezek az európai modellekre is igazak. Például az, hogy a CD-lejátszó teljesen kikerül a kínálatból, azaz csak rádióról és külső zeneforrásról hallgatható majd muzsika az MX-5 modellekben. Ígérnek viszont tolatókamerát és városi automatikus vészfékrendszert, ami már a távolságtartós tempomat bekerülését is feltételezi a típusba. Továbbá az Európába még meg sem érkezett bordó tető mellett állítólag egy újabb vászonszín is feltűnik majd a roadsteren – legalábbis Kanadában –, mégpedig egy barna árnyalatú.
Akiknek pedig ennyi sem elég, és még „keményebb kötésű” MX-5 roadsterrel akarnak hasítani a kanyarokban, azoknak ajánljuk az iracing.com oldalt. Az itt legjobban teljesítők ugyanis bekerülhetnek az MX-5 Kupasorozatba, ahol igazi MX-5 versenyautókkal mérhetik össze tudásukat, valódi versenyzőkkel. Aztán lehet, hogy a végén inkább a drift felé vonzódnak az újdonsült versenyzők, és oly módon akarják használni a versenypályát, mint például Mad Mike Melbourne-ben.

Ez a tartalom nem elérhető
Kérjük, kattintson az Elfogadás gombra a felbukkanó figyelmeztetésen

One Comment:

  1. Pingback: Itt a szezon! – Mazdablog

Comments are closed