Megújuló SUV-kedvenc

New Yorkban debütált a Mazda CX-3 felfrissített változata. A márkától megszokott módon, a kis Mazda SUV elsősorban műszaki tartalmát tekintve újult meg, így továbbra is nagyokat idéző a tudása.

Kezdjük mindjárt a lényeggel: nyáron érkezik Európába – hazánkba augusztusban – a friss Mazda CX-3, a jelenleginél is több nagyautós extrával. Bár még csak 3 éve jelent meg, a Mazda folyamatosan fejleszti a CX-3 SUV-t, így a tavalyi változtatások után idén ismét megújul a típus. A frissülésről kívül elsősorban a módosított hűtőrács és az új 18 colos könnyűfém keréktárcsák árulkodnak. Ezenkívül nagyobb testvéréhez, a CX-5-höz, valamint az ugyancsak frissült Mazda6-hoz hasonlóan, a CX-3 palettáján is megjelenik a Soul Red árnyalatnál még vadítóbb Soul Red Crystal szín.

A friss Mazda CX-3 első ülései közé alapáron jár a kartámasz

A kívül láthatónál jelentősebbek és szembetűnőbbek az utastér változásai. Például azért, mert a két első ülés között eltűnt a kézifékkar. A friss CX-3 ugyanis alapáron ad elektronikus rögzítőféket, így a kézifékkar helyén csupán egy jóval kisebb kapcsolót találunk. Illetve mögötte még egy másik kapcsoló is helyet kap, Auto Hold felirattal. Ennek megnyomására többé például piros lámpánál sem kell taposni a fékpedált, ugyanis megállás után ezt automatikusan megteszi helyettünk az intelligens fékrendszer. Az apróságnak tűnő figyelmesség igazán nagyban fokozza a városi vezetés kényelmét, és valódi ritkaság ebben a kategóriában. A Mazda is csak a nagyobb típusaiban kínált ilyet eddig, ám hamarosan a CX-3 vevői is élvezhetik az elektronikus rögzítőfék és az Auto Hold funkció kényelmét.

Új 18 colos kerekeket, valamint alapáron LED fényszórókat kap a friss Mazda CX-3

Nem látszik, de az automatikus váltós modellekben hamarosan megtapasztalható, hogy a távolságtartó tempomat is többet tud. Immár a CX-3-ban is képes a rendszer teljesen állóra fékezni, majd újra felgyorsítani a járművet. Dugóban araszolva különösen hasznos funkció ez is. Mindezeken túl legkisebb SUV típusát a szigorodó károsanyag-kibocsátási előírások teljesítésére is felkészítette a Mazda. Így a benzinmotorok részecskeszűrő nélkül megfelelnek a követelményeknek, míg a dízelmotoroknál több újítás is történt. Egyrészt megnövelték a motor hengerűrtartalmát, így csökkentették az égés hőfokát, amely már önmagában is mérsékli a nitrogén-oxidok kibocsátását. Ezenkívül egy nitrogénoxid-katalizátor még tovább csökkenti a kipufogógázzal a szabadba jutó káros anyagokat.

A benzines és a dízel CX-3 modellek károsanyag-kibocsátása egyaránt csökken

Persze egyelőre még csak a tengerentúlon mutatták be a CX-3 friss változatát, így az ottani piacra szánt járművek módosításai ismertek teljes körűen. Márpedig akad némi eltérés az európai és az amerikai modellek között a felszereltségeket illetően. Odaát például csak ezzel a frissítéssel jelenik meg a bőrkárpitozás a CX-3-ban. Ehhez a műszerfal teljes szélességében végigfutó velúr hatású kárpitcsík jár díszítőelemként. Ugyanakkor a kényelmesebb, nagyobb ülőfelületű és masszívabb, a vibrációkat jobban elnyelő első ülések minden bizonnyal az öreg kontinensen is megjelennek a kis Mazda SUV-ban. Akárcsak az új, italtartós könyöktámasz a hátsó üléssoron, valamint a csendesebb utastér érdekében jobban szigetelt ajtókárpitok és oldalüvegek a hátsó ajtókban.
Reméljük, nyáron mi is megismerhetjük, kipróbálhatjuk majd a CX-3 újdonságait.