Itt a szezon!

Tavasszal nemcsak a vitorlások, hanem a roadsterek is vásznat bontanak, és sokaknak kezdődik meg ezzel az élményszezon. Lássuk, milyen érdekességeket tartogat az idei…

Mindjárt az egyik legfontosabb újdonság, hogy idén is készül, sőt május 28-án már piacra is dobják a Mazda roadster Black Edition sorozatát. Kapkodni mégsem érdemes, mert a korábbi évekhez hasonlóan, most is csak az Egyesült Királyságban árulják a csupán 300 példányban készülő modellt. Vagyis kizárólag jobbkormányos kivitelben és ezúttal csakis RF karosszériával készül, Eternal Blue – vagyis kék – árnyalatban. Akkor meg miért hívják feketének? Pusztán a kiegészítők, illetve az utastérben is domináló fekete szín miatt. Az MX-5 RF Black Edition könnyűfém keréktárcsái, valamint diszkrét hátsó légterelője és visszapillantó tükreinek borítása egyaránt sötét. Az utastérben pedig az egyedi szőnyegek és küszöbborítások, valamint a Sport Black MX-5 RF plakett árulkodik a modell különlegességéről.

Csak a kétliteres motor kerülhet a MX-5 RF Sport Black modellekbe

Az egyértelműség kedvéért…

Miközben efféle különlegességekért mi legfeljebb sóvároghatunk itt Európa túlsó oldalán, addig a szigeten a klasszikus roadstert előnyben részesítőkről sem feledkeztek meg. Az MX-5 brit vásárlóinak ugyanis vászontetővel is jut egyedi modell, a már március óta kapható Z-Sport „személyében”. Az egyediség itt is csupán a megjelenésre korlátozódik, teljesítménynövelésről tehát egyik modellnél sincs szó.
Arra még egy kicsit várni kell, a pletykák szerint viszont hamarosan minden piacra erősebb kivitelben érkezhet a Mazda roadstere. Akinek pedig még a 181 lóerős is kevés, vagy nincs türelme kivárni az erősebb gyári MX-5 modelleket, az akár V8-as motort is építtethet autójába. Igaz, ez sem hazai ajánlat, hanem még messzebb, az Egyesült Államokba kell utazni érte. Ráadásul nyilván odavész az MX-5 50-50 arányú tömeg-elosztása is. Most viszont azonnal megcsíphető két régebbi V8-as MX-5köztük egy első generációs modell –, így várni sem kell az átépítésre.
Persze ezek szinte már tömegmodellek, abból a műhelyből, ahol bevált recept szerint kerül Corvette motor a „Miatába”. Azonban más megoldás is létezik. Az alábbi videóban szereplő Mazda roadsterbe például V8-as Toyota erőforrást építettek.

Ez a tartalom nem elérhető
Kérjük, kattintson az Elfogadás gombra a felbukkanó figyelmeztetésen

Aztán akad, aki V8 helyett V6-os erőforrással is beéri. Visszakanyarodva Nagy-Britanniába, ugyan mi más szolgálhatna donorként egy ilyen szívátültetéshez, mint egy Jaguar. Az eredmény ugyancsak meggyőző.

Ez a tartalom nem elérhető
Kérjük, kattintson az Elfogadás gombra a felbukkanó figyelmeztetésen

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy már az MX-5 első nemzedékének tagjai is úgy bizonyultak a leginkább kiválónak, ahogy a gyárkapun kigördültek. Jó példa erre ez a korabeli NB-teszt is 1999-ből.

Ez a tartalom nem elérhető
Kérjük, kattintson az Elfogadás gombra a felbukkanó figyelmeztetésen

A hajdani MX-5 modelleket érintő érdekességek kapcsán nem mehetünk el szó nélkül egy olyan különlegesség mellett, amelyet az újabb generációkhoz (még) nem is kínálnak. Ilyen a bubbletop.biz oldalon látható, teljesen átlátszó keménytető. Hiszen igazán öröm élvezni a napsugarakat a hosszú tél után, de igazából még jobb, ha hideg napokon is beengedhetjük a fényt roadsterünkbe. Az átlátszó „buboréktetővel” ez is lehetséges. Igaz, hogy a képek alapján még csak az MX-5 első nemzedékének tulajdonosai számára. Hiszen a legfrissebb MX-5 nemzedék az illusztrációs fotón sem szerepel, de nyilván csak idő kérdése, hogy arra is kifejlesszék ezt a mutatós megoldást. Addig is élvezzük a derűs napokat nyitott tetővel Mazda MX-5 roadsterben!

Buboréktetőt minden Mazda roadsterre!

Belülről is hangulatos a (műanyag) üvegtető…

…és jól mutat az autón…

…ám egyelőre csak az MX-5 NA számára létezik

Comments are closed