Biztonságos megújulás

Kissé megújulva folytatja pályafutását a tavaly bemutatott Mazda CX-5. Miért nyúltak máris hozzá a Mazda mérnökei a legfrissebb típushoz? Természetesen azért, hogy még jobb legyen, és ennek megvalósulását alá is támasztják az IIHS szakemberei.

Néhány angolszász piacon augusztus 31-től rendelhetők a Mazda CX-5 frissített modelljei, és ott ez a felszereltségek változásával is együtt jár. Ezenkívül biztonsági kiegészítőkkel és erősebb dízelmotorral frissül a CX-5. Bár fiatal, mégsem csoda, hogy bemutatása után máris hozzányúlt ehhez a típushoz a Mazda, hiszen ez egy SUV, amelyek továbbra is nagyon népszerűek világszerte. A Mazda összes eladásainak körülbelül a negyedét teszi ki a CX-5. Így érthető, hogy a legújabb károsanyag-kibocsátási előírásoknak megfelelően módosított dízelmotorja néhány plusz lóerővel is izmosodott. A 2,2 literes SKYACTIV dízel erőforrás jobb hatásfokú működése érdekében módosított égéstere és befecskendezői, valamint turbófeltöltője jóvoltából kevesebb káros anyagot puffogtat a levegőbe. Emellett a hűtőrendszer változtatásai a motor gyorsabb bemelegedését eredményezik, és az SCR, továbbá az AdBlue rendszerekkel együtt mindez ugyancsak hozzájárul a gazdaságosság fokozásához és a környezeti terhelés mérsékléséhez.

Kívülről semmi nem árulkodik a CX-5 erősebb dízelmotorjáról

A dízel erőforrás módosításainak eredményeképpen tehát nem mellékesen a motor teljesítménye és forgatónyomatéka is gyarapodott. Előbbi 175-ről 184 lóerőre emelkedett, míg a nyomaték 25 newtonméteres növekedésével immár 445 newtonméterrel gazdálkodhatnak a dízel CX-5 modellt választók. A 14,0-ról 14,4-re változott sűrítéssel üzemelő dízelmotor karakterisztikája is módosult a magasabb fordulaton ébredő nagyobb teljesítmény és forgatónyomaték jóvoltából. Mindemellett a kipufogószelepek összetételét is úgy változtatták, hogy jobban ellenálljanak a növelt teljesítményből adódó nagyobb hőnek.
A biztonságot érintő változások között említendő az autó körül 360 fokban „látó” kamerarendszer és a módosított adaptív fényszórók. Egyéb tekintetben pedig a legfrissebb töréstesztek mondanak a legtöbbet a CX-5 – és társai – biztonságáról.

Továbbra is a Mazda az egyik legbiztonságosabb márka Észak-Amerikában

Egy éve már írtunk a Mazda CX-5 kiemelkedő biztonságáról, amely még az Észak-Amerikában a legszigorúbb töréstesztet végző IIHS szerint is a legmagasabb – Top Safety Pick+ – minősítést érdemelte. Az IIHS azonban minden évben elvégzi vizsgálatait, figyelembe véve a gyártók módosításait az egyes típusokon. Mindez jól látható a korábbi évek eredményeit is mutató táblázatban. Érdemi különbség éppen azon a területen történt a CX-5 esetében, amit tavaly még kifogásolták a tesztelők. A fényszórók egyébként is gyakran kritikus pontnak számítanak az IIHS töréstesztjeiben. A legújabb CX-5 viszont immár e tekintetben is a legmagasabb minősítést kapta.
Ezzel összhangban hétüléses változata, a CX-8 is a legjobb, ötcsillagos eredménnyel végzett az ázsiai és ausztrál piacon kapható járműveket vizsgáló ANCAP töréstesztjén.
Végül, de nem utolsósorban pedig természetesen a friss Mazda6 sem „menekülhetett” az amerikai IIHS tesztje elől. Ez idén is Top Safety Pick minősítést érdemelt. A „Pick+” most is a fényszórók miatt nem járt a Hatosnak, mert tompított módban még a feláras adaptív LED fényszórók sem világítanak olyan messzire, mint az IIHS szakértői elvárják. Viszont a tavaly még szintén hiányosságként említett gyerekülés-rögzítési pontok tekintetében fejlődött a Mazda6, ami a jobb eredményben is megmutatkozik.