Ismeretlen ismerősök

Kinek ne lenne furcsa ismerőse, aki ilyen-olyan okból kilóg az „átlagpolgárok” sorából. Naná, hogy a Mazda-tulajdonosok között is akadnak különcök szép számmal. Mi most néhány tengerentúli Mazda-tulajdonost gyűjtöttünk össze, akik kifejezetten az autóik miatt példaértékűek számunkra.

Csapatunk tagjaival és autóival mi magunk is igyekeztünk már néhányszor jó példát mutatni a Mazda-társadalom számára. Említhetjük a Kettesét rajongásig imádó hölgytagunkat éppúgy, mint a Mazda 323 két generációját, egy ideje pedig már Mazda3 MPS modellt birtokló tagunkat is. Persze ők nem különcök, ahogy a Hármasát újonnan vásárló és szorgalmasan márkaszervizben karbantartó barátunk sem az. Szerintünk az is tökéletesen érthető, hogy a hétköznapok során használt új Mazda3 mellett az MX-5 is megtetszett barátunknak, így immár azzal jár hétvégenként. Ezúttal azonban kitekintünk a nagyvilágba, és bemutatjuk, hogy az Atlanti-óceán túlpartján is élnek „keményvonalas” Mazda-rajongók – ha úgy tetszik különcök.

A tízmilliomodik

Lauren Carter zenetanár 2013-ban vásárolta Mazda3 Sportját. Élete első új autója és első Mazdája volt ez a Hármas. Azt azonban ő sem tudta, hogy ez az Egyesült Államokban eladott tízmilliomodik Mazda. A márka amerikai importőre azonban megkereste Laurent és cserét ajánlott: egy új generációs Mazda3 modellt kínáltak neki a jubileumi példányért. Lauren persze elfogadta az ajánlatot, így a tízmilliomodik Mazda a márka helyi gyűjteményébe került. Az újdonsült – és immár kétszeres – Mazda3-tulajdonos olyannyira elégedett autójával, hogy ma már büszkén ajánlja mindenkinek. Édesanyja egy CX-5 modellel jár, és most a férje is ezzel a típussal szemez. Lauren testvére pedig a közelmúltban vásárolt egy Mazda3 Sedant, így lassan igazi Mazda-családdá válnak.

RF-re várva…

Kevin Edgren igazi Mazda-rajongó, manapság is éppoly lelkesedéssel tölti el 2004-ben újonnan vásárolt Mazda6 kombijának pusztán a látványa is, mint 15 éve. Ráadásul ez a valaha birtokolt legmegbízhatóbb autója, pedig drága prémiummárka típusa is megfordult már a garázsában. Felesége egy 2016-os, lánya egy 2012-es Mazda3 modellel jár. Kevin kisebbik fia egy 2001-es Mazda Protegé MP3 tulajdonosa (ezt az autót Európában 323 néven ismerjük, de ez annak is egy különleges változata). A nagyobbik fiú is Mazda3-tulajdonosként kezdte autós pályafutását, családalapítás után viszont egy Mazda5 váltotta a Hármast. Kevin új kedvence pedig az MX-5 RF, amely amolyan szerelem első látásra. Már elhatározta, hogy a következő születésnapján meg is lepi magát egy ilyen autóval.

Örökre…
…Mazda…
…626

Amerikaifutball-játékosként Alfred Morris jóval drágább autót is megengedhetne magának, mint a naponta használt 1991-es Mazda 626. Igaz, jó vételnek bizonyult ez az autó, hiszen még sportpályafutása előtt, jelképes 2 dollárért vette gyülekezete lelkipásztorától. Azóta folyamatosan használja ezt a Mazdát, így soha nem felejti el, „honnan jött”, avagy segít neki büszkeség nélkül „két lábbal a földön járni”. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lenne ilyen makulátlan állapotú ez a Mazda 626, ha nem jutott volna el Alfred rajongásának híre autójáért a washingtoni Mazda márkakereskedőkhöz. Ők ugyanis összefogtak és kívül-belül teljesen felújították Alfred Bentley becenévre hallgató kedvencét, aki még nagyobb örömmel használja továbbra is naponta 626-osát.

Hat a tizenötből

Négy év alatt összesen tizenöt Mazdát vásárolt Sam és családja, annyira beleszerettek a márka termékeibe. A szerelem akkor kezdődött, amikor Sam fia családi autót keresett. A szóba jöhető típusok közül messze kiemelkedett a Mazda6. Ez az autó annyira meggyőzte őket, hogy a család másik tagjának még azon a napon rendeltek egy Mazda3-at is, amikor a Hatost elhozták a szalonból. Ezt követte Sam Mazda2 és felesége Mazda3 modellje, amelyeket később egy Mazda6 és két CX-5 váltott. A legújabb Mazda családtag pedig egy vadonatúj MX-5, Sam új kedvence, amelyet karácsonyra kapott.

Gitár, bor, MX-5…

Marc Simon házas, és élete során már többször esett szerelembe. A kilencvenes években zenészként kereste a kenyerét és a huszadik század utolsó évtizedét számára turnék sora tette ki. Közben beleszeretett az autóversenyzésbe, és egy idő után már nem csak nézni akarta, hanem maga is rajthoz állt. Méghozzá egy Mazda MX-5 jóvoltából. Nagy Formula-1-rajongóként Franciaországba és Olaszországba is gyakran járt versenyekre, és útjai során soha nem mulasztotta el megkóstolni a helyi borkülönlegességeket. Olyannyira magával ragadta a borok iránti rajongása, hogy immár saját borászatot alapított, így nemcsak a zenéléssel, de a versenyzéssel is felhagyott. Utóbbi viszont nagyon hiányzik neki, ezért érthető módon újra az MX-5 Kupa felé tekintget…

35 éve hűségben

Janice és Thomas Hostetter friss házasokként 1984-ben vásárolták első Mazdájukat, egy B2000 pickupot. A jelenlegi CX-5 SUV pedig már a 17. Mazda a sorban. Ráadásul mindegyiket ugyanabban a texasi Mazda márkakereskedésben vásárolták, ahol maximálisan elégedettek a szolgáltatásokkal. Pedig már négy éve Tennessee-ben élnek, de hat gyermekük és 36 unokájuk, illetve dédunokájuk továbbra is Texasban lakik, így mindig öröm őket meglátogatni Mazdájukkal. Az elmúlt 35 évben 626-osból fordult meg a legtöbb a Hostetter családban, talán mert ez Thomas kedvence. Ám szintén szerette a Mazda6-osukat is, amely a szépsége miatt maradt meg kedves emlékként számukra.

Neon zöld kerekek

Hogyan fokozható az élmény egy Mazda MX-5 – illetve jelen esetben Miata – roadsterrel? Lewis Snyder szerint egy hatalmas szakállal, amit kedvére lobogtathat a szél a nyitott tetős sportkocsiban. A Rochesterben élő gépészmérnök olyannyira élvezi ezt az életformát, hogy a legkeményebb téli időjárás kivételével szinte egész évben használja Miatáját. Szerinte valóban átélhető vele a Jinba Ittai, hiszen ő is saját teste „kiterjesztéseként” éli meg, amint beül autójába. Az élményen túl azért is nagyon elégedett vele, mert éppúgy tökéletesen megbízható ez is, mint bármely korábbi Mazdája. Gyerekkorában arról álmodozott, hogy saját sportkocsijával suhan a hegyi szerpentineken, és ez a vágya ezzel a Mazdával teljesült.

A Schmidt család mindjárt kettőt vásárolt a vadonatúj MX-5 RF modellből