Majdnem tökéletes

Be kell vallanunk, hogy nagy kedvencünk a Mazda európai zászlóshajója, így nem unatkoztunk azon a héten sem, amikor a harmadik frissített Mazda6 tesztautó járt nálunk. Viszont már kétségtelenül tisztábban láttunk, például azt is, hogy miben érdemes még fejlődnie a típusnak. Plusz összevetettük a konkurenseivel.

Nagy, tágas, ötajtós, akárcsak a 2,5 literes benzines tesztautó volt, ugyanakkor dízelmotoros és belül elegáns barna bőrű Takumi Plus kivitel, mint a fehér négyajtós tesztautó – így állt össze a legutóbb nálunk járt Mazda6 Sportkombi CD184 AT Takumi Plus. Röviden leírva fantasztikus autóként ismertük meg ezt is, akárcsak előző társait. Ám így a harmadik hét után – felocsúdva az újdonságok mámorából – kissé talán kritikusabban szemléltük ezt az autót, mint az előzőeket. Legalábbis ezúttal már a szemünkbe ötlöttek olyan apróságok, amelyek alátámasztják azt a tényt, miszerint tökéletes autó nem létezik. A Mazda6 sem hibátlan, bár ettől még abszolút szerethető, és szerintünk továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kategóriájában.

Hidegben hideg a bőrkárpit is az ülésen, az ülés- és a kormányfűtés viszont bámulatosan gyors és hatékony a Mazda6 kombiban

A fentiek alátámasztására összevetettük a nálunk járt példányt néhány „prémiummárka” vetélytársával, a költségek tekintetében. Az eredményt kiválóan mutatja a „beszédes” táblázat, amelyben igyekeztünk egymáshoz a lehető legközelebb igazítani a felszereltségeket. Az egyszerűsítés és átláthatóság érdekében most is csak a Mazda Takumi Plus kivitelével összevethető extrákra koncentráltunk. Bár némely tétel csak másikkal együtt rendelhető a vetélytársaknál, az ebből adódó többletköltséggel nem számoltunk. Ugyanakkor csomagban sem válogattunk extrákat, így összességében jó közelítéssel reális képet adnak az összehasonlításhoz a táblázat utolsó sorának összegei.

A Mazda6 Sportkombi CD184 AT Takumi Plus néhány vetélytársa

A fentieket legfeljebb olyan apróságok torzítják, hogy például az Audi A4 Design felszereltsége esetében alapáron jár a motorosan nyitható csomagtérajtó, míg a Mazda6 felárért sem kínál ilyet. Ez egyrészt azért is érdekes, mert az új CX-5 igen, másrészt egyszerűen nem illik ehhez az autóhoz a nyújtózkodás az ötödik ajtóért, aztán a „tornamutatvány” a lecsukásához. Nem nehéz, nem problémás, alapvetően minden rendben van vele, csak nem olyan elegáns, mint az egész autó. Ennyi. Ugyanakkor az Audinál a záráskor automatikusan becsukódó visszapillantó tükrök nem járnak alapáron, felárért viszont csak vakításmentes kivitel érhető el. Így ezek felárát például nem is vettük figyelembe az összehasonlításnál.

A navigációs és táblafelismerő rendszer jóvoltából a sebességmérőn is látványosan figyelmeztet a Mazda6 a sebességhatárok túllépésére

Nagyvonalúan szintén nem vettük számításba a sötét tetőkárpit közel 100 ezer – a Mercedes-Benz esetében 140 ezer – forintos felárát. Az összehasonlító árak közötti sok milliós eltérés így is magáért beszél, a Mazda6 árelőnye elvitathatatlan. Ráadásul itt nem csupán árelőnyről beszélhetünk, hanem a Mazda6 messzemenően kimagasló ár-értékarányáról is. Hiszen minőségében már szinte valóban teljes értékű prémium típus a Mazda6. Szerintünk csupán néhány apró részlet szorul javításra a teljesség érdekében. Ilyen például a műszerek fényerejét állító vékony tekerőkar, amely ráadásul a „bevált” japán módi szerint közvetlenül a műszereknél kapott helyet. Vagyis a kormányon átnyúlva kíván apró tekerő mozdulatokat a vezetőtől, és ez ugyancsak aligha illik az autó eleganciájához.

A vetélytársainál valamelyest szerényebb menetteljesítmények oka minden bizonnyal a kényelemre hangolt és csupán hatfokozatú automatikus sebességváltó

Szintén méltatlannak tartjuk a Mazda6 nívójához a belső visszapillantó tükör már korábban is kifogásolt burkolatát. A tükör ugyan fejlődött, hiszen a Takumi Plus esetében immár keret nélkül még elegánsabb, mint kerettel. A burkolat azonban továbbra is betekintést enged a tükör mögötti, korántsem csinos kulisszák mögé, vezetéket és egyéb nemkívánatos elemeket tárva a – például piros lámpánál autója enteriőrjében gyönyörködő – vezető elé. Mindeközben a dízelmotor hangja még hidegindítás után, mínusz hat fokos külső hőmérsékletben sem bántó, ráadásul gyors bemelegedése után még csendesebbé válik.

Sok hidegindítással és városi araszolással, téli hidegben ezúttal 7 literes fogyasztást mértünk

Külön dicséretet érdemel, hogy a navigációs rendszerrel és táblafelismerővel ellátott Mazda6 kijelző alapú sebességmérője mindig az aktuális sebességkorlátozásra is figyelmeztet. Méghozzá diszkréten, mégis félreérthetetlenül változik a megjelenítés módja, ha túlléptük a sebességet – igazán profi ez a megoldás. Ugyancsak kizárólag dicséret illeti a vezetőasszisztenseket, amelyek minden helyzetben szépen, biztonságosan segítik a vezető munkáját. Egyszer sem hibázott a rendszer és veszélyes helyzetbe sem sodort bennünket, vagy a közlekedés más résztvevőjét. Márpedig tapasztalataink szerint ez manapság bizony még egyáltalán nem természetes, a nagynevű prémiumtermékek esetében sem.

Nincs japán típus a vetélytársak között, mert jelenleg nem létezik a hazai kínálatban ilyen teljesítményű középkategóriás dízel kombi

A sok városi araszolás miatt ismét élvezhettük az Auto Hold funkció kényelmét, amelynek jóvoltából elfelejthetjük a fékpedál-taposást például piros lámpánál várakozva. Sőt, valójában a kormányzást és a dugóban csoszogást is ügyesen intézi egyedül a Mazda6. És ha már a dugóban ácsorgást említettük, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül azt a bakit, hogy a váltókar P és R állásában nem sikerült kivenni a CD-t a lejátszóból, az útban lévő kartól. Nyilván az is remek kérdés, hogy ki használ még manapság CD-t, ám a Bose hangrendszer ismeretében mégis értelmes ez a felvetés, hiszen CD-vel szól a legszebben a muzsika a csendes utastérben. Az efféle apróságoktól eltekintve tehát szerintünk továbbra is a Mazda6 a piac egyik legkívánatosabb típusa a középkategóriában, az árát is figyelembe véve pedig szinte garantáltan a legjobb választás.