Veteránúton

Februárban, a Chicago Auto Show egy különleges Mazda modell bemutatójának ad otthont, ahogy tette ezt harminc évvel ezelőtt is. Ennek apropóján szemezgettünk a típus érdekességeiről.

Rohan az idő, hiszen már majdnem harminc éve annak, hogy a Mazda pódiumán a Chicago Auto Show sztárjaként megjelent egy különleges típus. Egy olyan vadonatúj kétszemélyes jármű, amely szinte teljesen előzmény nélkül robbant be a Mazda palettájára. Mert korábban is gyártott ugyan sportkocsit a márka, és nyitható tetős kivitel is szerepelt már a kínálatában 1989 előtt. A kétüléses MX-5 roadsterhez fogható könnyű, nyitott sportkocsit azonban korábban nem gyártott még a Mazda, sőt akkoriban szinte egyetlen gyártó sem. Már csak ezért is gondolta a cég vezetése – némi segítséggel – hogy egy ilyen típus bemutatása remek ötlet. Ma már egyértelműen tudjuk, hogy helyesen döntöttek, és az MX-5 töretlen népszerűsége is ezt támasztja alá.

„29 éves új autó eladó”

Korábban írtunk már arról, hogy Japánban 600 darab első generációst roadstert választott ki a Mazda, amelyeket teljes egészében újjávarázsolnak. Most azonban egy gyakorlatilag vadonatúj MX-5 „NA” is kínálja magát a tengerentúlon, alig 800 kilométeres futásteljesítménnyel. Igaz, ez még jelenleg nem kapna itthon veterán vizsgát, hiszen 1990-es gyártású. Ám a fotók alapján még 29 évesen is makulátlan állapotú ez az MX-5, csodás piros (még nem Soul Red) fényezéssel.
Persze ezen az eredeti példányon sincs kibillenthető kisablak az első oldalajtókon, amelyet pedig nagyon hiányolt egy lelkes autós. Olyannyira, hogy megvalósította elképzelését, és már árusítja is az MX-5 NA és NB nemzedékeihez. Ezt mutatja be az alábbi videó.

Szintén a nagy vízen túl történt meg az eset 2018-ban, hogy egy autókereskedésbe egyszerre öt darab Toyota MR-2 modellt hozott egy vásárló. A típus ötéves gyártásának minden évéből származott az öt példány, amelyeket a vevő beszámíttatott egyetlen új autóba. Ugye nem nehéz kitalálni, hogy mivel távozott a kereskedésből? Az illető egy Mazda MX-5 boldog tulajdonosaként tért haza, méghozzá egy 2016-os gyártású ND-vel.
A fenti történet már csak azért is aktuális, mert az MX-5 negyedik nemzedékét sokan hasonlítják az elsőhöz – hiszen a Mazda nyíltan a nagy előd nyújtotta élményt igyekezett újra felidézni a jelenlegi generációval. A PistonHeads csapata is összevetette az NA és az ND egy-egy képviselőjét, néhány látványos fotóval illusztrálva.

Ötöt egyért – ez is egyfajta Toyota-Mazda együttműködés

Több évtizedes autókról beszélve fontos kitérni a tartósságra, amiben a Mazda típusai mindig remekeltek. A rozsda persze ezeket a roadstereket sem kíméli, némi odafigyeléssel viszont a régebbi modellek is megóvhatók az idő vas(evő) fogaitól. Erről ír a brit AutoClassics, mindenekelőtt azzal a jó tanáccsal kezdve, hogy télen inkább fedett helyen várja a tavaszt a szeretett MX-5. Azonban a csatorna túloldalán különösen igaz, hogy a melegebb évszakokban is találkozhat csapadékkal és nedves utakkal kedvencünk, és ekkor a vízelvezetés a legfontosabb. Az NA és NB példányokon a tető és a karosszéria találkozásánál történik a vízelvezetés, két kis csövön keresztül, amelyek a hátsó kerekek előtt végződnek. A felső befolyásnál viszont levelek és egyéb kosz tömítheti el a lefolyót, ami a rozsdásodás melegágya lehet. Érdemes tehát ezt a területet és magát a csövet is időnként kitakarítani, például egy vékony huzallal.

Rozsda nélkül szép (az élet)

Az MX-5 NA és NB másik kritikus pontjai a küszöbök, amelyekben a lötyögő víz napos időben is hallható, ha nem tud kiürülni az oda jutott csapadék. Ez persze szintén a rozsda melegágyaként szolgálhat, ezért fontos a lecsapolásuk. A művelet az első kerekek mögött és körülbelül az irányjelző alatt található kerek gumibetét benyomásával végezhető el. Persze csak óvatosan, egy tompa tárgy segítségével biztonságosan kivitelezhető a „csatornatisztítás”, de fontos, hogy az összes víz távozzon a karosszériából.
A fenti karbantartás és általában a rozsda kérdése nyilván fokozott figyelmet érdemel egy olyan „Rally Miata” esetében, amelyet az alábbi videóban látható módon, kifejezetten sárdagasztásra készítettek fel.

Természetesen az optikai helyett a motortuningot előnyben részesítők számára is tartogat érdekességet a Miata-rajongók tábora. Főleg a tengerentúlon építenek előszeretettel V8-as erőforrást a könnyű Mazda roadster orrába, ahogy arról már korábban is írtunk. Egy ilyen újabb példány látható az alábbi videóban is, NB-alapokon.

A legutóbbi Tokyo Auto Salon sem múlhatott el MX-5 újdonság nélkül. Itt állította ki a Mazda a roadster szénszálerősítésű műanyagból készült tetővel ellátott tanulmányváltozatát. Az ultrakönnyű tetőn túl egyéb karosszéria-kiegészítőket is kapott a hivatalosan Mazda Roadster Drop-Head Coupe Concept névre keresztelt MX-5. Miért csak tanulmányként mutatta be a Mazda ezt a modellt? Például azért, mert ez a tető egyelőre nem kapható a típushoz. A jövőben nyilván változik majd a helyzet, amikor sok rajongó vágyik már ilyenre. Bár ez korántsem olyan egyszerűen kezelhető tető, mint az egy mozdulattal nyitható-csukható vászon testvére, ám így is biztosan sokan ezt választanák.

Mazda Roadster Drop-Head Coupe Concept

A lényeg, hogy az MX-5 továbbra sem csak a rajongók, hanem legalább annyira a Mazda fejlesztőinek is nagy kedvence. Ez pedig biztosíték lehet arra, hogy bemutatása után 60 évvel éppúgy élő legendaként létezik majd, mint most, 30 évesen. Mi nagyon bízunk az MX-5 örökéletűségében.

Búcsúra semmi ok