30-as elődök

Bennünket magával ragadott a Mazda MX-5 30th Anniversary Edition. Mégis aligha tudná kifejezni mindazon erőfeszítést, amit a típus nemzedékeinek nagyjai hajtottak végre az elmúlt harminc évben. A mérföldkövekről szól mostani bejegyzésünk.

Ugyanúgy a Chicago Auto Show sztárjaként debütált a Mazda standján az első MX-5 1989-ben, mint most a típus negyedik nemzedékének jubileumi kivitele. Persze akkor még nem tudhatták biztosan az első generációt hosszú évekig fejlesztő csapat tagjai, hogy milyen fogadtatásra számíthat munkájuk gyümölcse. Nyilván bíztak abban, hogy az MX-5 harminc évvel később is világszerte sikeres, sőt rajongott négykerekűként gyűjti híveit és a különféle díjakban is megnyilvánuló elismeréseket. Márpedig e mögöttünk álló három évtized ilyen, alkotóinak büszkeségre okot adó történelmet hozott a legendává érett Mazda roadsternek. Ennek örömére – no és persze a típus harmincadik születésnapja alkalmából – trónolt a Chicago Auto Show Mazda standján 2019-ben a Mazda MX-5 30th Anniversary Edition, amelyről már részletesen írtunk.

Csakis „ártatlan kék” színt ölthetett a tízedik évforduló alkalmából piacra dobott jubileumi Mazda MX-5

A Mazda, sőt még az MX-5 életében sem ez az első jubileumi modell, hiszen korábban is – jogosan – találtak már okot az ünneplésre a márkánál. 1991-től kezdődően minden évben a kínálatba került legalább egy különleges modellsorozat, bár ezekből ritkán jutott a világ minden részére. Az első ilyen modellből készült el az első gyárilag újjávarázsolt MX-5 NA is. A típus tízéves születésnapja alkalmából piacra dobott sorozat tagjai viszont már az 1998-ban debütált második nemzedék példányai közül kerültek ki 1999-ben. A 7500 darab jubileumi modell mindegyike kék színben pompázott, 15 colos könnyűfém keréktárcsákkal. A gyári ötössel ellentétben ez hatfokozatú manuális váltót kapott, így némileg jobb gyorsulást és nagyobb végsebességet tudott, mint nem jubileumi társai. Belül fekete bőr és Alcantara feszült az üléseken, és háromküllős Nardi bőrbevonatú kormánykeret tekergethetett a vezető.

Piros-fehér-kék – ez a Mazda MX-5 20th Anniversary Edition színpalettája
Japánban hatalmas MX-5-felvonulás övezte a típus huszadik születésnapját

Huszadik születésnapját 2009-ben ünnepelte az MX-5, bár az Európának szánt jubileumi példány a 2010-es Genfi Autószalonon debütált. Ekkor már a harmadik nemzedék szolgált alapul az öreg kontinensen 2000 példányban piacra dobott ünnepi modellekhez, az 1,8 literes motorral. Ez a változat 17 colos könnyűfém keréktárcsákat kapott, és piros, fehér vagy kék színben pompázhatott, az utastérben a külsőhöz illő díszítőelemekkel.
A Mazda roadsterének harmadik generációja még egy jubileumi modellt is magáénak tudhat, hiszen az MX-5 25 éves születésnapján, 2014-ben is készült egy 1099 darabos sorozat. Erről a – már Soul Red – vörös szépségről a Mazdablogon is megemlékeztünk.

Az MX-5 Club Sport tanulmány egyidős a sorozatgyártású MX-5 NA típussal

Az MX-5 25th Anniversary Edition 1099 példányából 750 darab Nagy-Britanniában landolt, a maradékból pedig csak száz darab jutott az Egyesült Államokba, s állítólag ezeket tíz perc alatt elkapkodták. Most, a 30th Anniversary Edition modellből 500 darab kerülhet az USA piacára, és a bemutató után ezek is négy óra alatt gazdára találtak.
A jubileumi modellek mellett persze számos egyéb – összesen több mint húsz – különleges MX-5-sorozat is napvilágot látott az elmúlt 30 évben. Nem számítva a tanulmányautókat és azokat a modelleket, amelyek kisebb, helyi piacra szánt változatokként csupán egy-egy országban jelentek meg.

Részleteiben pikáns az 1989-es Mazda MX-5 Club Sport

Sőt, a Mazda már 1989-ben meglehetősen furcsa módját választotta vadonatúj roadstere bemutatásának. Ugyanis a sorozatgyártású mellett mindjárt az MX-5 verseny-tanulmány változatát is kiállította a standján, Club Sport néven. Ennek sárga színe adta az alapot a 30 éves jubileumra fejlesztett MX-5 modell árnyalatához is – nem véletlenül állították ki ezt is idén újra Chicagóban. Minderről Masahiro Moro, a Mazda Észak-Amerika elnöke is beszélt az MX-5 30th Anniversary Edition bemutatóján, az alábbi videóban.

Ahogy a videóban is látható, sokan eljöttek az MX-5 Chicagóban tartott harmincadik születésnapjára. A Mazda észak-amerikai központjának vezetője először Masashi Nakayama vezető tervezőt hívta a színpadra, aki az MX-5 30th Anniversary Edition modellt megálmodta. Utána Bob Hall, az eredeti MX-5 NA ötletadója következett, végül Tom Matano, az MX-5 NA és NB tervezője csatlakozott hozzájuk. Ők ketten a harminc évvel ezelőtti Chicago Auto Show napjain nyilván izgatottabban toporogtak a Mazda standján. Kíváncsian figyelték a reakciókat a Mazda vadonatúj roadstere kapcsán. Talán valamelyest visszaadják az akkori hangulatot az alábbi korabeli fotók.
Isten éltessen még nagyon sokáig Mazda MX-5!

Atyák gyermekükkel 2019-ben. Alább a többi fotó viszont 1989-ben készült…

 

One thought on “30-as elődök

Comments are closed.