Híd a SUV-folyón

Egyre közelebb kerülünk a Mazda legújabb típusához, a vadonatúj CX-30 szabadidő-autóhoz. A legszerencsésebbek ki is próbálhatták, itthon pedig már rendelhető a Mazda CX-30. Az újdonság különc elnevezése arra is utal, hogy a márka teljes SUV-palettájában változások várhatók. Vajon mire számíthatunk a CX-30 alapján?

Mindig is érződött a Mazda szabadidő-autós kínálatában a kisautós alapokra épülő CX-3 és a középkategóriás CX-5 távolságtartása – avagy a tátongó űr, amit a CX-30 hidal át. Korábban írtunk már arról, hogy csupán a méreteit tekintve az újdonság e küldetése sikeresnek mondható, és azt is „megfejtettük”, hogy ennek ellenére miért nem CX-4 a neve. A vadonatúj kompakt SUV nem véletlenül debütált szinte egy időben a Mazda3 legfrissebb nemzedékével, és nemzetközi menetpróbája is egybeesett a SKYACTIV-X technológiás Mazda3 modellekével. Hiszen a CX-30 valóban az új Mazda3 testvére, és ez meg is látszik – no nem a szabadidő-autós külső megjelenésében, hanem elsősorban utasterében és műszerfal-kialakításában.

Ilyen egy kevésbé gazdagon felszerelt, szövetkárpitos CX-30 utastere

Műszaki tartalmát tekintve szinte minden tekintetben ugyanaz mondható el a CX-30 modellekről is, mint az új Mazda3 típusról. A méretadatokban persze találunk eltérést, hiszen a CX-30 egy magasabb építésű jármű, a lényeg, vagyis a lemezek alatti tartalom viszont a sportos kompakt testvért idézi. A hazai körülmények között próbára tett új Mazda3 ismeretében szerintünk ennek örülhetünk. Örömünket pedig csak fokozhatja, hogy már tudjuk: a kínálatot tekintve is ugyanazt kapjuk, mint a Mazda3 esetében. Igen, a SKYACTIV-X hajtásláncot is megkapja a CX-30, tehát nem csak egy mutatós és divatos típusra, hanem a legkorszerűbb, világújdonságnak számító technológiát hordozó SUV-ra számíthatunk.

A Machine szürke szín felára 166 900 forint, míg a jelenlegi Mazda3 típussal debütált, a képen is látható Polymetal szürke árnyalat „normál” metálfényezés-felárért, 126 900 forintért rendelhető

Immár tehát biztosan tudjuk, hogy a kétliteres, 122 lóerős benzines és az 1,8 literes, 116 lóerős dízel SKYACTIV erőforrások mellett a 180 lóerős SKYACTIV-X is szerepel a CX-30 kínálatában. Ráadásul mindegyik motor rendelhető első- és összkerékhajtással, manuális, illetve automatikus váltóval, és ezek tetszőleges kombinációjával is. Ez bizony ritka a szabadidő-autók mai piacán. A felszereltségek tekintetében szintén az új Mazda3 útját követi a CX-30, hiszen a benzines és a dízelmotoros modellek ugyanazon két alapfelszereltség valamelyikével választhatók, míg a SKYACTIV-X is két, kissé gazdagabb ellátmánnyal rendelhető. Ezenkívül az ugyancsak az új Mazda3 modelleknél megismert extracsomagokkal bővíthetők a CX-30 külső és belső értékei, valamint napfénytetővel és önálló extraként metálfényezéssel.

Alaphelyzetben 430 literes a Mazda CX-30 csomagtere

A kompakt Mazda3 modellekkel mutatott hasonlóságokon túl persze a CX-30 teljes értékű SUV, annak minden előnyével együtt. A megjelenésbeli különbségek azonnal szembetűnnek, a szabadidő-autós jelleget hangsúlyozó, fényezetlen sárvédőívek és karosszériaelemek jóvoltából. A magas üléspozíció előnyei pedig nyilván vezetés közben élvezhetők, elsősorban városban. Mindezek számszerűsítve is megjelennek a CX-30 árában. Legolcsóbban az elsőkerék-hajtású, manuális váltós CX-30 G122 modell vihető haza, 7 674 900 forintért. Ez pontosan 630 ezer forinttal több a Mazda3 ugyanezen alapváltozatának áránál, tehát ennyi az újdonság felára az azonos kategóriájú, hagyományos felépítésű személyautóhoz képest.

Naná, hogy alul-felül magasabb a CX-30 a Mazda3 ötajtósánál

A műszaki adatokból látható, hogy hosszát tekintve a Mazda3 ötajtós változatánál 65 milliméterrel rövidebb a CX-30, míg szélességük megegyezik, magasságban pedig 105 milliméterrel nőtt magasabbra a SUV. Érdekes, hogy a Mazda3 tengelytávja 70 milliméterrel nagyobb, mint a CX-30 testvéré, amelynek szabadmagassága 40 milliméterrel több a Hármasénál. Az eltérő helykihasználás jele az is, hogy a CX-30 csomagtere alaphelyzetben 72 literrel tágasabb, mint a Mazda3 esetében, bővítve pedig 380 liter a szabadidő-autó előnye. Mindez persze a tömegkülönbségeken is meglátszik, hiszen a CX-30 alapváltozata 121 kilogrammal nehezebb a Mazda3 ötajtós alapváltozatánál. Menetdinamikában mégsem marad le érdemben a magasabb felépítésű rokon, legalábbis a százas tempóra gyorsulás adatai alapján. No, és mi a helyzet a gazdaságossággal?

Átlagosan alig haladja meg a Mazda3 üzemanyagigényét a CX-30 modellek fogyasztása

A Mazda CX-30 átlagos fogyasztási adatai manuális váltóval szinte megegyeznek az új Hármaséval. A gyári mérések szerint szinte csak az automatikus váltós és az összkerékhajtású modellek kívánnak a Mazda3 hasonló változatainál pár deciliterrel több üzemanyagot. Márpedig ez igazán biztató a friss szabadidő-autó gazdaságosságát illetően (igaz, a SKYACTIV-X motorral felszerelt CX-30 modellek esetében még nincsenek hivatalos WLTP-adatok). Természetesen igyekszünk majd mi is saját méréssel vizsgálni a CX-30 étvágyát, amint arra lehetőségünk adódik egy hazai tesztautó jóvoltából. Addig is kíváncsian várjuk, hogy mit tartogat még a Mazda a szabadidő-autók vonatkozásában, hiszen ez a piac változik jelenleg a legdinamikusabban, így nyilván kedvenc márkánk sem nézi tétlenül a pezsgést. A CX-30 elnevezése kapcsán pedig már írtunk is arról, hogy talán a Mazda teljes SUV-kínálata átalakul – legalább jelölésében. Majd meglátjuk.

Természetesen a CX-30 palettájáról sem hiányozhat a 209 900 forintért kínált Soul Red Crystal árnyalat