Mindenki ezt akarja

„Ezt az autót már láttam itt” – gondolhatja, aki csak a képre pillant és igaza is van, hiszen idén tavasszal elsők között próbálhattuk ki a CX-5 ráncfelvarrott változatát. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az első feladata teljesítése után, közel az első szervizciklushoz, milyen állapotban van a Mazda népszerű SUV-modellje.

Sokan akarnak keveset futott, bemutató, vagy tesztautót vásárolni, abba viszont talán bele sem gondolnak, mit állnak ki ezek az autók abban az első néhány ezer kilométerben. Mert a tesztautókat bizony alaposan próbára teszik. Néha minden nap más, sőt előfordul, hogy naponta akár többen is. Az pedig, hogy mennyire van ezeknek gazdájuk közben, már csak az üzemeltetőn múlik.

Ráadásul ez esetben egy különösen jó példáról van szó, hiszen ez az autó a Mazda magyarországi importőrének sajtó- és bemutatóautója. És bizony az újságíró kollégák még kevésbé kímélik az ilyen autókat. Sok helyen viszi az autót, aki csak éri a szerkesztőségben: kutya, vagy bútorszállítás, szinte egyre megy. A fotózásokkor pedig olyan helyekre és olyan pozíciókba is kerül az autó, amilyenekbe normál esetben sohasem kerülne.

A tesztautók gyakran bizonyítanak mostoha körülmények között is
A tesztautók gyakran bizonyítanak mostoha körülmények között is

Szóval minden megtörténik vele, ami egy szerető gazda kezében egész élete alatt sem történne meg. Ezért volt számunkra különösen érdekes, hogy milyen tapasztalatokat tudunk leszűrni, hiszen tavasszal az elsők között próbáltuk a fehér Takumi Plus CX-5-öt. Azt jól tudtuk – hiszen többször is próbáltuk már – hogy ez a Mazda SUV egy jól összerakott autó. Pontos illesztések, zajtalan utastér jellemezték ezt a darabot is első próbánk során és ez bizony most is így van. Az utastér kopás és ami még nagyobb dolog, karcmentes. Egyedül a vezető oldali szövetszőnyeg rögzítőjét sikerült brutálisan kiszakítani a helyéről valakinek. Ez alig észrevehető, de ha valaki javítani akarja akkor jó eséllyel csak a szőnyeggarnitúra cseréjével tudja megtenni, ami azért elég költséges.

Most is úgy néz ki, mint új korában

Továbbra is csönd honol benne, még a budapesti Hungária Körúton zakatolva is. Persze őszintén szólva kellemetlen is lenne, ha ez nem így lenne 15 000 kilométer után, de a feljebb leírtak miatt és azért, mert láttunk már érdekességet ennyi kilométer után is más márkáknál, azért nem feltétlenül csodálkoztunk volna rajta. Most is jártunk vele városban, autópályán, országúton és egy kicsit földutakon is. A működés mindenhol kifogástalan és mindezek fényében a 6,5 liter/100 kilométer átlagfogyasztás egyáltalán nem nevezhető rossz értéknek 560 kilométeren mérve. Ez az érték ugyan majd egy literrel több mint a katalógusadat, de esetünkben sok volt a rövid út, és bizony a fotózáshoz kapcsolódó mozgatás is megdobja a fogyasztást.

Ezt a figyelmeztetést nehéz figyelmen kívül hagyni
Ezt a figyelmeztetést nehéz figyelmen kívül hagyni

Amit viszont meg kell említenünk, hogy az autó a hét második felében figyelmeztető jelzésekkel várt minket minden indítás után. No, nem hibáról tájékoztatott, csupán csak arról, hogy fogyóban van az AdBlue adalék. 2500 kilométeres intervallumról indult a figyelmeztetés, vagyis minden alkalommal azt adta tudtunkra, hány kilométert tudunk még megtenni, mielőtt letiltja az indítást. Vagyis elvileg még az első szervizlátogatás előtt elfogyott volna a környezetet védő adalék, így erre fokozottan érdemes odafigyelni. Persze nagy gondot ez nem okoz, a betöltőnyílása az üzemanyag-betöltő mellett található és manapság már szinte minden benzinkúton tudunk AdBlue adalékot vásárolni.

Városi használat mellett jól jön az i-stop
Városi használat mellett jól jön az i-stop

Egy másik működéshez kapcsolódó érdekesség, hogy az autó fedélzeti egységét vizslatva gyorsan kiderült: ez alatt a 15 000 kilométer alatt valamivel több mint 8 órát állt a motor az i-stop rendszernek köszönhetően. Vagyis nagyjából 10 liter üzemanyagot takarított meg ebben az időszakban a motorleállításért és újraindításért felelős elektronika. Hogy ez sok vagy kevés, mindenki döntse el maga, de azt tegyük hozzá, hogy az elmúlt hat hónapban az elmúlt évek egyik legforróbb nyarát éltük meg és a pontos használati körülményeket sem ismerjük a sok „gazdának” köszönhetően.

Kívülről vizslatva az autót, néhány külsérelmi nyomot már felfedezhetünk rajta. Ezek nagy része a már említett ridegtartásnak köszönhető. Nem bántva a kollégákat, de a lökhárító és sárvédő meghúzása, vagy a gépháztető ezen az autón is látható sérülése (olyan deformáció látható a motorháztetőn, amely minden bizonnyal abból ered, hogy lecsapás előtt valami a sárvédőn maradt) mindenről árulkodik csak épp szakértelemről nem. Ez azért különösen szörnyű, mert az autó fényezése továbbra is gyönyörű, így még jobban éktelenkednek rajta ezek a figyelmetlenségből fakadó harci sebek. A különleges metál fehér szín jól tűri a koszt és minden körülmények közepette elegáns, megkockáztatom hosszú távon jobb választás, mint a Soul Red. Adott tehát egy továbbra is újszerű, sokak által vágyott tesztautó, minimális sérülésekkel, de kifogástalan működéssel. Lássuk mi következik ez után.

Élesebb szeműek előnyben: a gépháztető sérülései jól láthatók
Élesebb szeműek előnyben: a gépháztető sérülései jól láthatók

Az autó még rövid ideig szolgál a Mazda flottájában, majd minden bizonnyal a Mazdablog együttműködő partnerének, a Mazda Centrumnak a segítségével talál új gazdát. A márkaszerviz szakemberei minden bizonnyal orvosolják majd a műanyag lökhárító és a gépháztető most még látható sérüléseit, természetesen a gyárilag előírt technológiákkal. Kap egy alapos takarítást és ha a kilométerszámláló indokolja egy első szervizt is. Majd új életet kezd valakinél, aki nagyon örül neki.
Ez egyébként minden bemutatóautóra igaz a Mazda Centrum esetében, így például innen nem túl kockázatos ilyen járművet választani.

Ezt a konkrét példányt új gazdája minden bizonnyal imádni fogja: a Takumi Plus felszereltség barna szellőztetett és fűthető bőrüléseit, a navigációs rendszert, a head-up kijelzőt, a takarékos dízelmotort, a napfénytetőt, a csendes utasteret és persze az aktív LED-technológiás fényszórót, amelynél jobbat kevés autó kínál jelenleg a piacon. Nem kell tehát félni a tesztautóktól, csak a minden használtautó-vásárláshoz hasonlóan nagyon meg kell nézni mit és honnan veszünk.

A CX-5 bárhol,bá rmikor jól mutat

Oldalunk további használatával elfogadja a sütiket. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close