Írtunk már a legfrissebb Mazda MX-5 nemzedék teljesítményét ért kritikákról éppúgy, mint az egyik brit tuningcég tálalásában kínált megoldásról, a kétliteres motor kapcsán. A BBR az 1,5-ös motort is kezelésbe vette.

Minden karácsony kellemes kihívása a szeretteinknek leginkább tetsző ajándékot meglelni. Természetesen így van ez a Mazda-rajongók körében is, sőt nekik talán egy kicsit könnyebb is a kedvükben járni. Hiszen ami a Mazdával kapcsolatos, az már szinte biztosan tetszik egy mazdásnak. Ilyen ajándékötleteket igyekeztünk összegyűjteni az alábbiakban.

Többi japán márkatársával együtt a Mazdát is érik olyan vádak, hogy nem eléggé személyre szabhatók az egyes modellek. Utánanéztünk, és még mi is meglepődtünk, mennyi mindennel egészíthető ki utólag egy-egy Mazda, vagyis a vádak biztosan tévesek. Megmutatjuk, hogy miért.