Ilyentájt gyakori a számvetés, ki, mit és hogyan teljesített. A Mazda szakembereinek 2018-ban sem volt szégyenkeznivalójuk, hiszen sok szép újdonsággal ajándékoztak meg bennünket, Mazda-rajongókat. No és persze az elismerések sem maradtak el. Lássuk!

Minden évben, így idén is Fotópályázatot hirdetett a legnagyobb hazai Mazda márkakereskedés és együttműködő partnerünk, a MazdaCentrum. Nem is lehet kérdés, hogy mindenkinek érdemes pályázni, pláne, ha elolvassuk a tavalyi nyertes élménybeszámolóját. Ezt adjuk most közre az alábbiakban.

Tudjuk már, hogy megújult a Mazda MX-5 negyedik nemzedéke. E jeles esemény újra apropót adott, hogy megemlékezzünk az MX-5 egyéb aktualitásairól is.

Ötvenéves a Mazda egyik autóipari rajongója és együttműködő partnere. Az MX-5 roadster több nemzedékét is átépítő japán cég igazi ínyencséggel rukkolt ki félévszázados születésnapja alkalmából.

Elkészült az első gyárilag felújított Mazda MX-5. A meseszép régi-új roadstert már át is vette régi-új tulajdonosa, aki eredetileg újonnan vásárolta az autót.

Legalább annyira érdekes a megújult Mazda MX-5 bemutatójának helyszíne, mint maga az autó. A szervezőknek sikerült a roadsterhez illő „díszletet” választaniuk, nem messze tőlünk, Romániában. Itt ló és lovasa valóban egyként róhatja a kanyarokat a Jinba Ittai jegyében.

Arról már írtunk itt, a Mazdablogon, hogy egy tengerparti nyaraláshoz mennyire ideális lehet egy Mazda MX-5. Barátunk most az osztrák Alpokba ment kletterezni és raftingozni az NB-jével. Kitűnő választásnak bizonyult a jármű éppúgy, mint a helyszín.

Úgy általánosságban aligha jutna elsőre eszünkbe a zöld és a narancs együttes használata, mint ízléses színösszeállítás. Pedig léteznek e két színnek olyan árnyalatai, amelyekkel mégis kellemes összhatás érhető el, elsősorban Mazda típusokon. Az alábbi igényes cseh videóban éppen egy ilyen „Renown öltözetbe” bújt MX-5 ND modell látható.

Érdekes világ az autóversenyeké. Hiszen ugyanúgy négykerekű járművekkel űzik ezt a „sportot”, ahogy a közúti közlekedés szereplői utaznak akár naponta. Mégsincs sok köze a kettőnek egymáshoz. Ugyanakkor igazán érdekesek a Mazda versenyautói. Ezekből mutatunk most néhányat.

Nyár, fesztivál, szórakozás – az év legmelegebb hónapjai bizony a pihenés és a feltöltődés időszaka. Az Egyesült Államokban autós fesztiválokat is rendeznek, ilyen a Gamble 500. Ebből kaphatsz most egy kis ízelítőt.

Hiába irigykedünk például a britekre a korlátozott példányszámban piacra dobott MX-5 modellek miatt, hiszen mifelénk is akadnak különlegességek. Ilyen a Takumi kivitel, amely a Mazda többi típusához hasonlóan, roadsterként is kívánatos ajánlat.