Vannak azok, akik az autóra, mint használati tárgyra tekintenek. Számukra a legfontosabb, hogy az adott autó mindig megbízhatóan működjön és ne kelljen kompromisszumokat kötni miatta. Mások szeretik a márkát, vagy akár az adott modellt, de mindezt csöndben teszik. És vannak olyanok, akik már-már rajonganak saját négykerekűjükért. Ez utóbbi embercsoportról szól a Mazdablog legfrissebb bejegyzése.

Szeptember 21-én ismét a miatások játszóterévé vált a Hungaroring, ugyanis a Magyar MX-5 Klub itt tartotta hagyományos Éves Nagytalálkozóját. Több mint háromszáz kis Mazda roadster ficánkolt egész nap a legendás aszfaltcsíkon, ezenkívül persze más érdekességek és programok is várták a résztvevőket.

Amint beköszöntött a tavaszi jó idő, március végén máris megtartotta immár hagyományos szezonnyitó hétvégéjét a Magyar MX-5 Klub. Az első nap a pályaautózásról, a második a túrázásról szólt, méghozzá gyönyörű napsütésben. Csak így tovább!

Most már végérvényesen meg kell érkeznie a kellemes tavaszi időjárásnak, ugyanis a Magyar MX-5 Klub március utolsó előtti hétvégéjén megtartotta szokásos szezonnyitó rendezvényét. Szombaton egy kötetlen, de annál élvezetesebb kunmadarasi pályanappal, vasárnap pedig egy hortobágyi túrával fohászkodtak a miatások az égiekhez, hogy 2018-ban minél többet süssön a nap!

Melengető napsütés, gyönyörű őszi színekbe burkolózott táj, kisforgalmú, kanyargós, dimbes-dombos utak, szép műemlékek, kellemes társaság és több mint száz rendkívül változatos Mazda MX-5. Semmi nem hiányzott ahhoz, hogy a rendkívül népes Magyar MX-5 Klub több mint száz tagja egy nagyszerű élményautózással búcsúztassa el az idei roadster-szezont október közepén.

Minden idők legnagyobb Miata-találkozóját rendezte meg a Magyar MX-5 Klub Egyesület szeptember elején a Hungaroringen, a Mazda Motor Hungary Kft. támogatásával. Mintegy 250 roadster gyűlt össze a pályán, amelyek közül jó néhány a szomszédos országokból érkezett. A résztvevők élményautózhattak a versenypályán, szlalomversenyen mérhették össze autójuk és saját maguk tudását, vezetéstechnikai tréningen gyakorlatozhattak, illetve megszavazhatták a […]

Közel száz Mazda MX-5 perdült táncra a driving camp vezetéstechnikai központban a Magyar MX-5 Klub szezonnyitó buliján. A remek hangulatú találkozón mindegyik generáció szép számban jelen volt, gyönyörű, eredeti állapotú és kellőképpen a tulajdonos egyéni ízlésére formált példányok egyaránt. A vezetéstechnikai pályán szinte egész nap folyt az ügyességi vetélkedő, és nem maradt el persze a […]