Immár hazánkban is elérhető új Mazda MX-5, amely már bemutatása előtt sokak érdeklődését felkeltette, így például a virtuálisan, azaz csupán a számítógép segítségével tuningoló autóátalakítókét is. Megmutatjuk, mik születtek.

Nemrégiben írtunk a Mazda RX típusainak történelméről, ahol az Európában népszerű RX-7 és RX-8 mellett számos más bolygódugattyús Mazdáról is megemlékeztünk. Ezek közül az egyik az RX-2, amelynek most egy különleges példányát mutatjuk meg.

Többször írtunk már az amerikai Consumer Reports szervezet felméréseiről, amelyek röviden a tengerentúli fogyasztók érdekeit tartják szem előtt. Nyáron ismét vizsgálatnak vetették alá a Mazda két új termékét, lássuk hát, hogyan szerepeltek.

Kitűnő alap a Mazda MX-5 avagy Miata, a tuning szerelmeseinek, ám ami most következik egy „picit” több, mint tuning!

Adott egy élményautózásra tervezett, negyedszázados múlttal rendelkező roadster és egy szintén élményautózásra termett, szintén japán fejlesztésű, szintén hátsókerék-hajtású, de kissé korosabb, nehezebb, ám jóval erősebb kupé. Melyik a jobb, ha a roadster az új Mazda MX-5, a kupé pedig a Subaru BRZ? Most egyértelműen kiderül.

Rendhagyó megmérettetésnek vetették alá az új Mazda MX-5 roadstert. Ki kell állnia az idő próbáját. Igen, a versenypályán, de mégsem a stopperóra ellen száll harcba, hanem az elődjével. Méghozzá egy első generációs MX-5-tel. És a verseny így is izgalmas tud lenni.

Egy adott témában jártas szakértőnek mindent elmond például egy műszaki adat a szóban forgó szakterülettel kapcsolatban. A laikusoknak viszont akár a hosszas magyarázat is kevés, ha nem látják, miről beszélnek nekik. Így lehet ez az autók világában is, és minden bizonnyal ezért mutatta meg szemléletesen a Mazda, hogy a gyakorlatban mit jelent az egyenletes tömegelosztás.

Goodwoodban idén a Mazda állt a középpontban, egészen pontosan a márka motorsport öröksége. Ennek leglátványosabb jeleként Lord March kastélya előtt fantasztikus szobor hirdette a Mazda motorsport múltját, jelenét és jövőjét. Ám történt még valami, amitől a jóérzésű autófanatikusok a szívükhöz kaptak…

Korábban már közreadtunk egy gyűjteményt a Mazda jól sikerült reklámjai közül. Most nem ezt tesszük. Itt ugyanis sokkal komolyabb dolgokról esik szó, például környezetvédelemről és biztonságról, ja és az új CX-3-ról. Amolyan szórakoztató Mazda-stílusban.

Vezetni öröm – tudja ezt mindenki, aki valaha is ráérzett az ízére. Persze nem a dugóban ácsorgás élvezetes, ugyanakkor nem is kell hozzá bukósisak és verseny overál, hogy autózzunk egy jót. Megfelelő autó azonban szükséges, erről szól a Mazda reklámja is.

Megérkezett az új MX-5! No nem a kereskedésekbe, hanem a Forza Horizon 2 videojáték járműparkjába. Ezen túlmenően azonban egy szerencsés játékoshoz is begurulhat, mégpedig a leggyorsabbhoz…