There are no posts in this slider.

Többször írtunk már az amerikai Consumer Reports szervezet felméréseiről, amelyek röviden a tengerentúli fogyasztók érdekeit tartják szem előtt. Nyáron ismét vizsgálatnak vetették alá a Mazda két új termékét, lássuk hát, hogyan szerepeltek.

Nemrég kezdődött az új Mazda2 forgalmazása, máris felbukkant belőle az első egyedi változat. A Mazda2 Sport Black csak nevében fekete, fényezésében alig, és egyéb csavar is akad még a dolgában.

Hogyan kerül a Mazdablogra egy Autozam? Teljesen legálisan, hiszen ez nem más, mint egy átemblémázott Mazda. Neve ellenére nem az orosz piacra készült, hanem kizárólag a Japánra, és mindenképpen megér egy bejegyzést.

Kitűnő alap a Mazda MX-5 avagy Miata, a tuning szerelmeseinek, ám ami most következik egy „picit” több, mint tuning!

Lassan vége a nyárnak és azt gondoljuk: a szeptemberrel indult újra az élet. Főleg igaz ez az iskolák mellett a kereskedelemre, és talán még hatványozottabban az autókereskedelemre. A Mazdablog együttműködő partnere idén viszont nem ezt tapasztalta, és ebben nagy szerepe van a CX-3-nak is.

Immár évek óta tart a Mazda sikersorozata, a KODO formanyelv és a SKYACTIV műszaki arzenál jóvoltából. Sorra érkeznek a kínálatba az e „csomag” szerint megálmodott típusok, így jelenleg szinte már nem is maradt a korábbi stílust hordozó képviselője a Mazdának. Az ily módon szépen összeállt csapatot látva persze felmerül a kérdés: hogyan tovább? Erre ad […]

Többször felröppent a hír, és mi is beszámoltunk már a Mazda 2020-ra jósolt új Wankel-motoros típusáról, így ezúttal nem erről esik szó, hanem éppen ellenkezőleg, a múltról. Most tehát terítékre kerülnek az RX-sorozat típusai.

Hát ez a nap is eljött, bekövetkezett, amire oly sokan vártunk, méghozzá a legjobbkor. Hiszen mikor máskor gördülhetett volna be alkalmasabb időpontban a Mazda MX-5 vadonatúj, negyedik generációja a hazai piacra, mint most. Vagyis az ősz elején, amikor még kellemesen langymeleg sugarakkal hívogatnak a szabadba a napsugarak, és minden azt sugallja, hogy most jó igazán […]

Igazán tanulságos a kétezres évek számítógép-vezérelte autócsodáiból átülni a huszadik század négykerekűibe. Hiszen manapság már minden olyan „természetesnek” tűnik, a versenyautók mintha sínen fordulnának, nyoma sincs oldaldőlésnek, megcsúszásnak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy hajdanán látványosabb autóversenyeket láthattunk. Vagy csak így visszatekintve vérforraló egy régi versenyautó száguldása? Az alábbi csodálatos videó segít a válasz megtalálásában.

A Mazdablog rendszeres olvasói már ismerhetik annyira csapatunkat, hogy tudják: több idősebb Mazda is van közvetlen környezetünkben. Tavaly ősszel egy érdekes kísérlet alanya is hozzánk került és most, hogy eladtuk, következzenek a tapasztalatok.

Írtunk már korábban a Mazda i-ACTIVSENSE biztonsági rendszeréről és azok kellékeiről, ám amint a járművek biztonsági arzenálja, úgy az őket bemutató korszerű megjelenítési lehetőségek is fejlődnek. Most tehát minden korábbinál szemléletesebben mutatják be az alábbi videók a Mazda i-ACTIVSENSE biztonsági technológiáját.