Sziporkázó RX-7

adfacer1
Egy igazán extrém Mazda RX-7-re bukkantunk az egyik aukciós oldalt böngészve. Extrém és ritka, hiszen a 450 lóerős Efini Esprit „Adfacer” csak három példányban létezik!

Tekintetünket a fehér RX-7-re emelve az első pillanatban egyértelművé válik, hogy nem gyári autót látunk, habár a Mazda megbízásából építették japán tuningcégek. Kimondottan rekordok megdöntésére, és bemutató autónak szánták a nagy tömegeket vonzó autókiállításokra. A Classic Driver kínálatában történetesen az 1993-as Tokiói Autószalonon kiállított változat látható, pont az amelyik egyedüliként hagyta el Japán határait a három létező példány közül.

A pályára csalogat, de mernéd kivinni?
A pályára csalogat, de ki mernéd vinni?

Főbb ismertetőjegyei a karosszéria toldatai minden oldalon. Többek között az gyedi lökhárítók és küszöbök láttatják szélesebbnek a szériakivitelnél, de a 17 colos, aranyszínben pompázó OZ könnyűfém keréktárcsák is a feltűnőségi faktort növelik. Belül fekete velúr és bőr az uralkodó anyagok, és az olyan kényelmi extrák sem maradtak ki belőle, mint a légkondicionáló berendezés, ami 1993-ban még nem volt olyan megszokott, mint napjainkban, ahogyan az elektromos ablakemelők, az ABS és az indításgátló sem.

A hátsó lámpák is egyedi álarcot kaptak
A hátsó lámpák is egyedi álarcot kaptak

Az utóbbi hat év során teljesen felújították az autót, így már ugyanolyan szépen csillog, mint új korában. Természetesen a speciális motort sem hagyták ki a felújításból, ahogy a módosított felfüggesztést sem. Már-már a GT versenyautók világának ajtaján kopogtat a japánban csak „ Mid Night Club” autóként emlegetett RX-7. A 450 lóerőnek köszönhetően nyolc másodperc alatt gyorsul 0-100 mérföld/órára (160 km/h), legnagyobb sebessége pedig valahol 320 km/h felett keresendő. Csak összehasonlításképp, egyik leghíresebb „kortársa” a Ferrari F40 csupán fél másodperccel teljesít jobban ebben a versenyszámban, végsebesség tekintetében pedig abszolút versenyben volt vele a ritka Mazda!

Már a kesztyűtartó fölé helyezett műszerek látványa is elindítja az adrenalin termelést
Már a kesztyűtartó fölé helyezett műszerek látványa is elindítja az adrenalin termelést

A 2+2 üléses sportautó inkább a pályanapokon jeleskedik, mint normál használatban. Persze felvetődik a kérdés, normálisnak számít-e, akinek megfordul a fejében, hogy mindennapi közlekedésre használná az eddig kicsivel több, mint 28 000 kilométert futott ritkaságot. Főleg miután kifizette érte a közel 14 millió forintot, amennyiért kínálják.
Nézzétek meg a próbapadon lángcsóvákat eregető RX-7-et:

One thought on “Sziporkázó RX-7

Comments are closed.