Újabb közös kalandon van túl Barátunk és Mazda3-asa, amelynek sorsát új kora óta követjük nyomon itt, a Mazdablogon. Ezúttal egy szezonvégi síúton vettek részt együtt az osztrák Alpokban, Murauban, ami több új tapasztalattal is szolgált Barátunk számára.

Jó ideje nem adtunk hírt barátunk Mazda3-asáról, amelynek pontosan egy évvel ezelőtti átvétele óta követjük nyomon életét, elsősorban az üzemeltetési tapasztalatok szempontjából. Ez egyben jót is jelent, hiszen az autó problémamentesen, rendkívüli események, illetve kellemetlen meglepetések nélkül, maximálisan megbízhatóan teszi a dolgát napról napra, immár több mint 35 ezer kilométerrel a számlálójában. Mostani beszámolónk apropója […]

Majdnem egymillió példány fogyott a Mazda MX-5 első három generációjából, és jövőre már a negyedik nemzedék érkezik majd a szalonokba. Végre azt is láthatjuk, hogy milyen köntösbe bújt és milyen újdonságokat tartogat a világ legnépszerűbb nyitott kétüléses sportkocsijának legújabb generációja.

A Mazdablog rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek még barátunk autójára, amelynek életét új kora óta követjük. Most eljött az első jelentősebb szerviz ideje, hiszen a Mazda3 számlálója több mint húszezer kilométert mutatott már.

Úgy döntöttünk, időről-időre mutatunk Nektek egy Mazda tanulmányt. Elsőként rögtön az elmúlt évtizedek legszebb tanulmányautóját (persze mi elfogultak vagyunk). 2010-ben mutatkozott be a Mazda Shinari névre keresztelt víziója. A gyártó új autóinak formanyelvét, és a mögötte megbúvó tervezési filozófiát prezentáló jármű nem csupán egy jövőbe tekintő, túlzó fantáziálás volt, öröksége mára kézzel fogható: ő volt […]

A közlekedés egyik legnagyobb veszélyforrásaként a koncentráció hiányát, a figyelem elterelődését tartják számon. A navigációs berendezések esetében a hangvezérlés, a kommunikációs eszközök kezelésekor pedig a kihangosító használata csökkenti a jármű vezetőjét terhelő feladatok számát – és az ezekkel járó kockázatot. A Mazda forradalmian új kapcsolódási rendszerének célja, hogy az egyszerű és egységes kezelhetőség révén a […]