Nem várt vendég

MX-5_25th_Anniversary_Edition_EX_001__jpg300_01Szegény  MX-5 25th Anniversary Edition egy kicsit úgy járt, mint egy nagykoncert előzenekara. Már ott a teljes közönség, jól is játszanak, mégis csalódott arcok bámulnak vissza a színpadon álló frontemberre. A New York-i Autókiállításon a várakozásokkal ellentétben ugyanis nem a roadster új generációja mutatkozott be, „csupán” egy jubileumi változat.

MX-5_25th_Anniversary_Edition_EX_003__jpg300Nem új, sőt egyenesen kifutó modell az MX-5 NC, így nem is érdemes most szót vesztegetni általános bemutatásra, koncentráljunk inkább a jubileumi kiadásra. Nem ez az első a típus történelmében, például a tizedik és huszadik születésnapra is készült már hasonló kivitel. Ezúttal a sorszámozott példányok a Roadster Coupé alapjaira épülnek majd, s egyaránt választhatóak hatfokozatú kézi kapcsolású vagy automatikus váltóval. Azt is tudjuk, hogy sportosabb hangolású Bilstein lengéscsillapítókat és Xenon fényszórókat kapnak, illetve kívül a vörös metálfényezés, valamint a fekete tető és kiegészítők kontrasztja határozza meg a megjelenését. Az utastérben törtfehér bőrkárpitozás borítja az üléseket és az ajtóbetéteket, a muzsika pedig a Bose audiorendszerből csendülhet föl. Sajnos egyelőre nem sokat árultak el a tulajdonságairól így leginkább a fotókból következtethetünk az „új” jövevény különlegességeire.
Forrás és további fotók: 5Min CarsMX-5_25th_Anniversary_Edition_IN_001__jpg300_01