Beszédes képek

reklam_010Egész életünket átszövik azok a kis rövidfilmek, amelyek többnyire a véleményünket kívánják formálni. Egy márkáról vagy termékről kialakított világnézetünket igyekeznek számukra kedvező irányba befolyásolni. Igen, ezek a reklámok. A sablonos, bugyuta képviselőik miatt egyesek szemében lenézett, utált megrontói a kereskedelmi filmnézésnek. Ugyanakkor az ötletes, szórakoztató kisfilmek jóvoltából sokak számára kedvelt marketingtermék, sőt sajátos filmművészeti ág a reklám, amelynek ugyanúgy akadnak rajongói, seregszemléi és díjazottjai, mint bármely más műfajnak a mozgókép világában.

Természetesen a Mazda is igyekszik minél szélesebb körben megismertetni termékeit és az autózásról alkotott életfilozófiáját, így szép számmal készültek olyan kisfilmek, amelyeknek főszereplője a Mazda, illetve annak valamely típusa. Nyilván ezek között is akadnak jók és még jobbak – legalábbis mi most kizárólag az ilyeneket igyekeztünk felkutatni. Bármiféle tudományos megalapozottság vagy a témában elismert díjaktól függetlenül gyűjtöttünk most össze néhány, szerintünk szórakoztató reklámfilmet a Mazda háza tájáról. Így azok is bátran megnézhetik ezeket a rövid történeteket, akik egyébként inkább kerülik a véleményformálásukra törekvő hangosfilmeket, hiszen az alábbiak csak erősíthetik a Mazda iránti elkötelezettségünket.

Szokták mondani, hogy filmek esetében garantált a siker, ha gyerek és kutya szerepel benne. Minden bizonnyal ennek szellemében készült a Mazda5 első generációjának – megbízhatóságát népszerűsítő – reklámfilmje is, a főszerepben egy kutyussal:

Kevésbé mély mondanivalót tartalmaz, mégis szórakoztató és ötletes az alábbi, a Mazda szponzori tevékenységét bemutató fél perc. Az alkotók számára nyilván valahogy így szólt a kérdés: mi köze van egy tenisztornának a Mazda CX-5-höz? A válasz megtalálható itt:

Nehéz a következő kisfilm mondanivalóját összefoglalni, de annyi biztos, hogy készítői szerint a Mazda RX-8 számára nincsenek tabuk, kivételek, sőt talán szabályok sem. Az önálló életre kelt autókról szóló filmek főszereplőihez hasonlóan a Mazda sportautója is bárkit megleckéztet:

Szintén nem ismer lehetetlent az első Mazda6 vezetője az alábbi videóban. Bizony előfordul, hogy siet az ember, nehogy lekésse élete fontos eseményeit, és ilyenkor olyasmit is megtesz célja eléréséért, amit máskor nem tenne. Ám aki megborotválkozik és rendesen felöltözik (hölgyeknek: aki csinos és jóképű), annak természetesen minden ajtó nyitva áll:

Az automatikus sebességváltó egyik előnyére hívja fel a figyelmet ez a kisfilm, amelyben bizony problémás a fokozatkapcsolás. Nem is érdemel több szót az eset, szavak nélkül is sokatmondó a videó:

Ugyancsak egy hölgy mozgatja a szálakat a Mazdához vezető úton, ám most nem is személyautóról van szó. A siker azonban természetesen így sem marad el, pedig nem akármilyen nevekkel kell megküzdenie a Mazdának:

Persze nem mindenki, még csak nem is minden férfi akar a nők kedvében járni, vagy legalábbis nem mindenáron. Ez a videó is jól mutatja, hogy még egy tágas egyterű esetében is néha át kell értékelni, mik azok a legfontosabb dolgok, amit feltétlenül magával visz az ember, ha egy kis kikapcsolódásra vágyik:

További beszédes, kifejezetten a Mazda filozófiáját, termékeit és technikáját bemutató videók találhatók a márka honlapján.