Belső érték

Jellemzően több szempontot figyelembe véve, minden aspektusból körüljárva vizsgálják az egyes autótípusokat a különféle díjakat és elismeréseket odaítélő szervezetek zsűritagjai. Persze azért vannak például csak a dizájnt, vagy csak a motorokat minősítő megmérettetések, sőt olyan is, ami az autó enteriőrjét veszi nagyító alá. Egy ilyen utóbbin nyert a Mazda6.

Korábban is esett már szó arról itt a Mazdablogon, hogy a tengerentúlon mennyire nyomon követik, mi jut el a vásárlókhoz. Vizsgálják, minősítik és persze a legjobb termékeket díjazzák is a különféle szervezetek, így könnyítve meg a választást a látszatra akár egyformának tűnő portékák sokaságában. Az autóipari információ-szolgáltatóként sok-sok évtizede működő amerikai WardsAuto is végez ilyen tevékenységet, és ünnepélyes keretek között adja át elismeréseit az arra méltó termékek képviselőinek. A szintén általuk szervezett Autó Belsőépítészeti Konferencia keretein belül megtartott díjátadóra idén ismét meghívást kapott a Mazda. Ugyanis miután tavaly a Mazda3 utasterét ítélte elismerésre méltónak a zsűri, úgy ebben az évben a megújult Mazda6 enteriőrjét választották a 2015-ben megjelent modellek tíz legjobbja közé.

„Hivatalosan” is kényelmesek a Mazda6 ülései
„Hivatalosan” is kényelmesek a Mazda6 ülései

Hallott már bárki arról, hogy egy autónak a „belső értékeit” kiemelten vizsgálják? Pedig mennyire adja magát, hogy a külsőnél is nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk az utastérnek. Hiszen hiába szép kívülről egy autó, ha beülve megannyi bosszúságot okoz a kezelése, használata. Hiába az utat figyeljük, nézzük, mégis az autóban töltjük az időt utazás közben, így legalább annyira fontos a belbecs, mint a külcsín. Nyilván ezt ismerte fel a WardsAuto is, amikor kifejezetten erre a területre fókuszálta figyelmét. A zsűri egyébként az ergonómiát éppúgy vizsgálja, mint például az ülések kényelmét, és persze esztétikai szempontok is közre játszanak a Top 10 kiválasztásában. Figyelemre méltó, hogy milyen sokszor illetik a luxus jelzővel a Mazda6 utasterét a hivatalosan kiadott eredeti közleményben. Ez is azt mutatja, hogy a Mazda ügyesen lépked a prémiummárkává válás útján.

Akár kesztyűben is könnyen működtethetők a kezelőszervek a megújult Mazda6-ban
Akár kesztyűben is könnyen működtethetők a kezelőszervek a megújult Mazda6-ban