Mazdák kalapács alatt

11Új sorozatot indítunk, amelyben időről időre híres Mazdákat mutatunk nektek. Ezeknek az aukción értékesített járműveknek megvan a saját történetük, ami különlegessé és értékesebbé teszi őket. Az előzetes becslések szerint arra lehetett számítani, hogy 16 és 22 millió forint között kel majd el a posztunk első főhőse, a Mazda Cosmo L10B kupé. Az 1969-ben gyártott kupé azon típusok egyike, amellyel a Mazda letette a névjegyét az autógyártásában. 1964-ben – négy esztendővel az után, hogy a Mazda megkezdte a személygépkocsik sorozatgyártását – megjelent az első Wankel erőforrással hajtott prototípus. A szellemi utód az 1967-ben bemutatkozó Cosmo Sportban öltött testet. Az első generációból – 1967 és 1972 között – 1519 darab készült.

Formája és a felhasznált technológia is különlegessé tette
Formája és a felhasznált technológia is különlegessé tette

Kéttárcsás Wankel motorja kezdetben 110 lóerős volt, és 185 km/h végsebességhez segítette a Mazda akkori zászlóshajóját. 1968 júliusában aztán egy nagyobb teljesítményű erőforrást kapott a típus, amely szintén 982 köbcentis volt, de immár 128 lóerőt mozgósított és végsebessége is 193 km/h-ra nőtt. Az L10B nem csak erősebb lett, de a négyfokozatú manuális váltó helyett immár ötfokozatú szerkezet segítette az erőátvitelben. Az alig több mint másfélezer első generációs Cosmo közül 1176 készült e szerint a specifikáció szerint.

Kevesebb mint 1000 köbcenti, de több mint 128 lóerő
Kevesebb mint 1000 köbcenti, de több mint 128 lóerő

A most kalapács alá kerülő darab a Mazda belga importőrének járműve volt. 1992-ben kiállították a brüsszeli autószalonon is, és 45 éve ellenére mindössze 51 093 kilométert futott. Persze rendszeresen karbantartották, és ha szükség volt rá, javították a felmerülő hibákat. Így 2010-ben felújították a kormányművét, egy évvel később új indítómotort és karburátort kapott, 2012-ben pedig a fékrendszeren dolgoztak a szakemberek.

A Cosmo saját korában is ritka járműnek számított, ma pedig már különösen az
A Cosmo saját korában is ritka járműnek számított, ma pedig már különösen az

Belső tere tökéletesen megfelel annak, amit a csekély futásteljesítmény alapján elvárhatunk tőle és a korróziótól sem kell tartania az új gazdájának. Az autót végül február hatodikán értékesítették Párizsban, új tulajdonosa közel 17 millió forintot fizetett érte.

A belső tér ma is tetszetős az állapota szinte tökéletes
A belső tér ma is tetszetős, az állapota szinte tökéletes

A másik ritkaság a versenysport szerelmesei számára lehet igazi kuriózum. Az 1980-as években a Mazda a ralisport világában is vitézkedett. Az RX-7 egy speciális Wankel erőforrással hajtott változata a „B” csoportban versenyzett. Mivel a sportkocsi koncepciója nem volt előnyös a versenyautó építésénél és a „B” csoportos versenyeken állandóvá váltak a komoly balesetek, a Mazda 1985-ben úgy döntött, hogy inkább az „A” csoportra koncentrál. Így született meg 1985-ben a Mazda 323 Familia 4WD.

A Mazda az 1980-as években tette le névjegyét a ralisportban
A Mazda az 1980-as években tette le névjegyét a ralisportban

Az autó Monte Carlóban debütált 1986-ban. 1,6 literes turbófeltöltéses erőforrása 240 lóerős volt, és kezdetben csupán az első kerekek hajtásával próbálkoztak a mérnökök. Egyértelmű volt azonban, hogy ezzel nincs esélyük a konkurenciával szemben, ezért később az összkerékhajtás mellett döntöttek. Timo Salonen 1987-ben a svéd ralin meg is szerezte a típus első futamgyőzelmét. Nagy dolog volt ez, hiszen a többi kategóriatárs jóval nagyobb és erősebb erőforrással indult harcba. Ezekben az időkben a 2000 köbcentis és több mint 300 lóerős autókról beszélhettünk az „A” csoportban.

A kategóriatársakkal szemben a 323-as motorja csupán 1,6 literes volt
A kategóriatársakkal szemben a 323-as motorja csupán 1,6 literes volt

A most árverésre kerülő darab már csak azért is érdekes, mert a lehető legjobb évjáratból való. Ez az 1988-as darab már aszerint a specifikáció szerint készült, amellyel a gyári csapat megszerezte az összetett bajnokság harmadik helyét a világbajnokságon.
Pascal Gaban volt autóját előzetesen 6,3 és 9,3 milliós értékesítési ár közé várták a szakértők. Az eredetileg fekete autót a belga versenyző és szponzorai igényeinek megfelelően fényezték át. Persze ahogyan egy sportolónál, úgy ennél a versenyautónál is sokkal nagyobb jelentősége van az elért eredményeknek, mint az általános jellemzőknek. Nos, Pascal Gaban futamot nyert vele Görögországban, de egy elefántcsontparti első helyet is fel tud mutatni ez a 323. Eddigi tulajdonosa a Mazda belgiumi importőre teljesen rendben tartotta a versenyautót. Belső tere is teljesen épp, de működésképtelen állapotban bocsátották árverésre, mert az üzemanyag-szivattyúja nem működik. Talán éppen ezért kelt el a becsült ár alatt, 3,4 millió forintért!

Az erősebb riválisokat is gyakran megviccelte a 323-as
Az erősebb riválisokat is gyakran megviccelte a 323-as