Egy „aktfotó” és más semmi

Az Autoevolution, egy másik szaklap így képzeli az új MX-5-öt

Már mi magunk is többször foglalkoztunk vele, hogy vajon milyen formát ölt majd az MX-5 következő generációja. Azt már két éve tudjuk, hogy az Alfa Romeo is épít majd egy saját típust a következő generációs MX-5 padlólemezére, valamint azt is, hogy az olaszok saját motorral hajtják majd a Hiroshimában készülő roadsterüket. Az iparági pletykák alapján úgy látszott, az idei New York-i Autókiállításon megismerhetjük az új nemzedéket. Ám ehelyett mindössze a hajtáslánc modelljéről rántották le a leplet, így a generációváltásra még várnunk kell. Az ígéretek szerint az ND az eddigi legkompaktabb felépítésű lesz a típus történelmében. A motort közelebb helyezik az autó középpontjához, s még alacsonyabbra kerül a súlypontja. A cél, hogy a jelenleginél több mint egy mázsával könnyebb legyen az újdonság, ám egyúttal merevebb és biztonságosabb is legyen – ezzel magyarul a nagy szilárdságú acélok alkalmazását jelentik be.

Hiába reménykedtünk, egyelőre ennyivel kell beérni, az ND formájára, adataira még várnunk kell...
Hiába reménykedtünk, egyelőre ennyivel kell beérni, az ND formájára, adataira még várnunk kell…

Érdekes azonban elgondolkozni azon is, mit jelent egy ekkora tömegcsökkentés és a már említett kompakt felépítés együtt. Átlagos, 75 kg tömegű vezetővel a jelenlegi NC nemzedék „egynyolcas”, vászontetős példánya 1075, míg egy kétliteres, keménytetős kivitele 1173 kilogramm. Egy eleve ennyire patikamérleggel kimért típus esetében igenis reális a feltevés, hogy még a fejlett anyagok alkalmazásával is csak úgy lehet ekkora fogyókúrát elérni, ha valóban összenyomják a gépet. Még akkor sem lennék meglepődve, ha még a 2265 milliméteres tengelytávolságú NA-t is alulmúlná az új! A vezetővel együtt egy tonna alól induló saját tömegnek további előnye lenne, hogy nem kellene lóerőháborúba bocsátkozni az egyetlen picit is hasonló típussal, a szintén megfizethető áron hatalmas örömfaktort kínáló, 200 lóerős Toyota GT86-tal (és ikertestvéreivel, a Subrau BRZ-vel és a Scion FR-S-sel). Az MX-5-be építendő SKYACTIV motorról nem árultak el semmit (gondolták, azt nyilván látjuk, hogy a fenti erőforrás négyhengeres…), ám ezek szerint a jelenleg legjobb formájában „mindössze” 165 lóerőt teljesítő kétliteres benzinmotor is elég lehet, hiszen még nagyobb élményt nyújt majd a könnyebb testben. Sőt, az sem kizárt, hogy a közel harmadával nehezebb Mazda3 száz lóerős 1,5 literes egysége is utat talál az MX-5 orrába. Hiszen a legfontosabb mutató, a smile/mile, azaz az örömfaktor, így is könnyedén felülmúlhatja a jelenlegi generációét.

Forrás és további fotók: 5Min Cars