A sas szárnya

010_nyito

Szélesre tárható első ajtajai miatt kapta a Washu – magyarul a sas szárnya – elnevezést a Mazda bő tíz éve bemutatott tanulmányautója. Egyetlen hibájának mondhatnánk, hogy ebben a formában nem valósult meg, bár az idő nem feltétlenül ezt igazolta.

Letisztult formatervű, előremutató koncepciót mutatott be a Mazda a 2003-as detroiti autószalonon, amelynek megjelenése állítólag a következő – vagyis az elmúlt – évtized Mazdáinak formavilágát tükrözi. Egyébként pedig az egyterű és a sportautó keresztezéséből létrejött családi élményautónak szánta a Washut a Mazda, éppen a sorozatgyártásúként szintén 2003-ban bemutatott RX-8 példájára hivatkozva. Mondván, hogy ha az RX-8 a hagyományos személyautó és a sportautó elegyeként megvalósult négyszemélyes sportautó, akkor a Washu ennek, a fenti analógiára épülő hatszemélyes megnyilvánulása. Mellesleg pont ekkortájt jelentek meg a piacon a Washuhoz hasonlóan hatszemélyes, mégsem egyterű személyautók – igaz kevésbé sportos kivitelben – s ezek mára utód nélkül koptak ki a kínálatból, ami azt mutatja, hogy a vásárlók nem fogadták őket kegyeikbe.

Hat főt szállíthat, kívülről mégsem egyterűs a 4830 milliméter hosszú, ám csak 1570 milliméter magas Washu. A jelenlegi, 4585 milliméter hosszú Mazda5 magassága 1615 milliméter
Hat főt szállíthat, kívülről mégsem egyterűs a 4830 milliméter hosszú, ám csak 1570 milliméter magas Washu. A jelenlegi, 4585 milliméter hosszú Mazda5 magassága 1615 milliméter

A Washu tanulmányautó központi elemei az ajtók. Már a két első ajtó is különleges, hiszen egyrészt ezek jóvoltából kapta nevét az autó, másrészt a kiváló átjárhatóságot szolgálva közel 90 fokos szögben nyithatók. Mégis a második és harmadik üléssorok megközelíthetőségét lehetővé tevő hátsó ajtók kaptak kiemelt figyelmet a tervezők részéről, és az eredmény nem is maradt el. Az egyszerűen repülőgépajtónak nevezett nyílászáró már amiatt is érdekes, mert még manapság is csak az egyterűeken és a haszonjárműveken találkozunk tolóajtókkal, a Washué viszont több egyszerű tolóajtónál. Nem csupán azért, mert nyitáskor először kifelé mozdul – mint a repülőgépek ajtaja – és 1100 milliméter széles nyílást tesz szabaddá, hanem főleg azért, mert a tetőből is kikanyarít egy 40 centis sávot. Így a harmadik sor utasainak sem kell sokáig kuporogva ki-bekászálódniuk, hiszen szinte végig elegánsan, egyenes fővel hajthatják végre a fedélzetre érkezés vagy távozás folyamatát.

Egyedi ajtókoncepciói jóvoltából tárt karokkal várja utasait a hatszemélyes Washu
Egyedi ajtókoncepciói jóvoltából tárt karokkal várja utasait a hatszemélyes Washu

Alja teljes burkolásának is köszönhetően a Washu alaktényezője mindössze 0,25, míg például a Mazda5 adata 0,30. Persze a tanulmányautó karosszériájának áramvonalasságát sem hagyományos kilincsek, sem visszapillantó tükrök nem rontják. Utóbbiakat a helyükre épített kamerák pótolják, amelyek képe a műszerfal felső peremén jelenik meg. A karosszériába simuló fényszóróburák alatt LED világítótestek várják, hogy a műszerfalról parancsot kapjanak a fénykibocsátásra. Az utastér tágasságérzetét nagy üvegfelületekkel fokozták, még az első két sor ülései fölött is gombnyomásra sötétíthető-világosítható üvegbetétek húzódnak a tetőn. Az osztott csomagtérajtó felső része hagyományosan fölfelé nyílik, miután az alsó rész a lökhárító mögé csusszan.

Defekttűrőek a 21 colos abroncsok. A hajtásról 242 lóerős, 3,5 literes V6-os motor gondoskodik, hatfokozatú automatikus váltón keresztül
Defekttűrőek a 21 colos abroncsok. A hajtásról 242 lóerős, 3,5 literes V6-os motor gondoskodik, hatfokozatú automatikus váltón keresztül

A Washu utasterének tágasságát már a 3,2 méteres tengelytáv is sejteti. A belsőépítészet a japán hagyományokat követve világos, kihangsúlyozva a szerkezeti elemeket, igényes anyagok alkalmazásával. A világos kárpitozás és a Kokutan ébenfa elegáns kontrasztja alumínium díszítőelemekkel válik teljessé. A műszerfal vonalvezetését nem törik meg légbeömlők, mert azok – a nagy turistabuszok módjára – a tetőre kerültek. Az egyterűeknél kapitányüléseknek nevezett kétkarfás fotelek kialakításánál a kényelem és a variálhatóság játszott fontos szerepet. A második sor ülései is önállóan, villanymotorok segítségével gombnyomásra állíthatók, és a harmadik sorba igyekvők segítésére oldalra is csúsznak.

Ilyenkor háromméteres a csomagtér. Szándékosan hangsúlyosak a karosszériaváz elemei, beleértve a csukott ajtók mellett is valóban oszlopszerű B-oszlopokat
Ilyenkor háromméteres a csomagtér. Szándékosan hangsúlyosak a karosszériaváz elemei, beleértve a csukott ajtók mellett is valóban oszlopszerű B-oszlopokat

A Steer-by-wire technológia jóvoltából a Washuban nincs kormányoszlop, és ez számos további újítást tett lehetővé. Ilyen például a ki- és beszállás megkönnyítésére, használaton kívül a műszerfalba rejthető kormánykerék és a 30 centivel feljebb tolható műszerblokk. Ezek mindegyike visszaáll eredeti helyére az indítókulcsot helyettesítő kártyát érzékelve. A műszerblokk aztán menet közben is két pozícióba állítható, a sofőr ülésével együtt: élményhajhász sportos és hosszú utakra is kényelmes vezetőállás választható. Ráadásul ezzel nem csupán a vezetőülés és a műszerek, de a pedálok állása is – automatikusan – módosul.

A csomagtér bővítésekor kagylóhéj módjára simul össze a hosszú távú utazásra „hangolt” fotelek ülőlapja és háttámlája
A csomagtér bővítésekor kagylóhéj módjára simul össze a hosszú távú utazásra „hangolt” fotelek ülőlapja és háttámlája

Manapság kezd csak terjedni a prémiumosztályban, hogy gombok helyett érintésvezérelt kezelőszervekkel és nagyméretű kijelző segítségével működtethetők az autó funkciói, beleértve például a klimatizálást is. Pont így működik ez a 2003-as Washuban is. Ugyancsak előremutató az automatikus rögzítőfék, amely álló helyzetben a fékpedál megnyomására aktiválódik és a gázpedál érintésére old. A hátul ülők szórakozására a tetőről hajtható le egy jókora, 15 colos monitor, DVD-filmek lejátszásához. Így, a Washuba épített 6.1-es hangrendszerrel együtt szinte guruló mozivá alakul a hatszemélyes Mazda.

One thought on “A sas szárnya

Comments are closed.