Az én Mazdám egy olyan…

my_010

Bár manapság jóval kisebb karbantartási igényei vannak egy személyautónak, mint akár 20-30 évvel ezelőtt, legalább évente azért még most is illik ellátogatni autónkkal a szervizbe. Jó, hogy a Mazda-tulajdonosoknak ehhez, sőt az autó eladásához is segítséget nyújt a MyMazda alkalmazás és a digitális szerviznapló.

Tíz éve még csak álmodozhattak az autótulajdonosok arról, hogy legyen egy „házi garázsmesterük”, aki a négykerekűvel kapcsolatos valamennyi tennivalót elintézi. Vagy legalábbis figyelmeztet, ha szervizbe kell vinni, sőt megmondja, hol a legközelebbi szerviz, ott megbeszél egy időpontot, és figyelmeztet, hogy ne hagyjuk otthon a szervizkönyvet. Sőt, inkább ne is legyen szervizkönyv, hiszen garázsmesterünk úgyis „mindent tud”, így autónk eladásakor is őt állítjuk a potenciális vevőjelöltek elé, hogy válaszoljon azokra a furcsa kérdésekre, amiket nekünk szegeznek kedvenc négykerekűnk előéletével kapcsolatban. A Mazda-tulajdonosok tudják, hogy ez – számukra – már nem álom.

my_020

Elsősorban villanymotorral hajtott személyautókkal kapcsolatban hallhatunk manapság egyre többet mobiltelefonra letölthető alkalmazásokról, amellyel naprakészen tájékozódhatnak az autó állapotáról. Az immár belső égésű motorral hajtott járművekhez is terjedőben lévő szolgáltatás a Mazdánál 2012 óta működik. Az itthon a www.mazda.hu oldalról, illetve a Google play és az App Store „áruházakból” Androidos és iPhone készülékekre is letölthető MyMazda alkalmazás hasznos segítséget nyújt Mazda-tulajdonosoknak. Az autó alvázszáma, tulajdonosa neve és érvényes e-mailcím szükséges csupán a regisztrációhoz, hogy a MyMazda alkalmazás afféle házi garázsmesterként munkába álljon. Ezt követően figyelmeztet az esedékes átvizsgálásokra, szervizlátogatásokra, megadja a legközelebbi Mazda-szerviz helyét, sőt, egyetlen gombnyomással fel is vehetjük a kapcsolatot a szervizzel.

my_030

A MyMazda alkalmazás jóvoltából autónk jelszóval védett digitális szerviznaplójába (Digital Service Record – DSR) is betekinthetünk, hiszen 2006 óta már a Mazda egyik típusa sem kap hagyományos, papír alapú szervizkönyvet. Ahogy mondani szokták „egy gonddal kevesebb”, mivel így aligha marad otthon vagy tűnhet el az autó értékesítésekor kincset érő nyomtatvány. Ugyanakkor a digitális szerviznapló sokkal több a szervizkönyvnél, hiszen annál lényegesen részletesebben tartalmazza az autó előéletét. Ráadásul a tulajdonos hozzájárulásával valamennyi Mazda-szervizben megtekinthető a digitális szerviznapló, sőt, a MyMazda alkalmazás jóvoltából még a szervizbe sem kell bemenni az autó előéletének hiteles bemutatásához, például amikor a tulajdonos maga kívánja értékesíteni négykerekűjét. Ugyancsak hasznos a bárhonnan elérhető szerviznapló külföldi utazás során, ha esetleg ott kényszerülünk szervizlátogatásra.
Apropó, átnézette már autóját a nyári utazás előtt?

my_040

One thought on “Az én Mazdám egy olyan…

Comments are closed.