Vigyázat, csalunk!

Csak úgy néz ki, mintha Mazda5 lenne, pedig valójában ez egy Metron 7. Legalábbis az átépítését végző szlovén cég simán „átmárkázta” a japán egyterűt. Igaz, az autó ismertetőjében feltünteti, hogy az alapja egy Mazda5, és valljuk be, ezt le sem tagadhatná. Ennél persze sokkal érdekesebb, hogy mire használta a cég a Mazda egyterűjét.

Nem messze a túlzás nélkül elektrotechnikai zseninek mondható Nikola Tesla szülőhelyétől, Szlovéniából származik az a különleges négykerekű, amelynek alapjait egy Mazda5 adta. A Metron az átépítő cég neve, a hetes viszont valószínűleg nem az autóban szállítható személyek számára utal. Talán inkább a projekt sorszámát jelöli a cég történetében, vagy valami másra utal? Az elnevezésről nem írnak az autó tájékoztató anyagában. Persze nem is ez a lényeg, hiszen ami a Metron 7 különlegességét adja, az a hajtásrendszer.

Átalakítása során a Mazda5 az első légbeömlőitől is megszabadult. Mindez a különleges hűtőrendszernek is köszönhető. Az autó légellenállási együtthatója a Metron szerint így 0,27
Átalakítása során a Mazda5 az első légbeömlőitől is megszabadult. Mindez a különleges hűtőrendszernek is köszönhető. Az autó légellenállási együtthatója a Metron szerint így 0,27
2014 májusa óta rója az utakat a Metron 7, azóta több mint 18 ezer kilométert tettek meg vele
2014 májusa óta rója az utakat a Metron 7, azóta több mint 18 ezer kilométert tettek meg vele

A Metron Intézet munkatársai egyszerűen kipakolták a Mazda5 belsőégésű motorját és villanymotort emeltek a helyére, így az autó tisztán elektromos hajtásúvá alakult. A végeredményt látva is egyértelmű, hogy korántsem ez a cég első próbálkozása elektromos, illetve hibridhajtású autó megvalósítására. Már bő tíz éve ezzel foglalkoznak. Meggyőző az is, hogy kevés kompromisszumot kell csak kötni az elektromos hajtás gazdaságosságáért. A Mazda5 – pardon, Metron 7 – továbbra is légkondicionált és ugyanúgy mobiltelefonról kezelhető a töltés vagy a fűtés, mint a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható villanymotoros személyautó esetében. Ráadásul a csomagtartója állítólag egy kicsit még nagyobb is, mint az autó eredeti motorjával volt. Persze ezért jó eséllyel áldozatul estek a felhajtható ülések, vagyis legfeljebb ötszemélyes az autó, így villamosítva. Érdekes viszont, hogy meleg egy biodízel üzemű fűtőrendszer jóvoltából varázsolható az utastérbe.

Az elektromos motor messze nem igényel akkora helyet, mint elődje
Az elektromos motor messze nem igényel akkora helyet, mint elődje
Az akkumulátorok legmélyebbre helyezéséhez a padlólemez sem úszta meg az átalakítást
Az akkumulátorok legmélyebbre helyezéséhez a padlólemez sem úszta meg az átalakítást
A motor és a vezérlés hűtői
A motor és a vezérlés hűtői

Kétségtelen, hogy az alacsony hatásfokú belsőégésű motor hőveszteségéből adódó fűtési lehetőségre alapozva a Metron 7 utasterében már aligha lesz meleg. A hajtásért felelős szlovén Letrika elektromos motor és vezérlőrendszer együttesen ugyanis 91-96 százalékos hatásfokkal dolgozik. Ezek a szintén kiváló hatásfokú (187 Wh/kg) akkumulátorokkal együttműködve körülbelül hétszáz kilométeres hatótávolságot tesznek lehetővé az átalakult Mazda5 számára, hetven kilométer/órás átlagsebesség mellett. Lenyűgöző adat, ráadásul tartós 130 kilométer/órás autópálya-tempóval is négyszáz kilométert képes megtenni a Metron 7. E Mazda5 Metron 7-té alakulásáról közreadott fotókon mégis akkumulátorból látható a legkevesebb. A 96 darab lítium-polimer cella ugyanis a karosszéria alatt kapott helyet, hogy a legkevésbé se változzon az egyterű használhatósága. Az akkumulátorok „tankolása” elvileg bárhol, bármilyen töltővel megoldható. A 88 lóerő legnagyobb teljesítményű villanymotorral és az eredeti, ötfokozatú manuális sebességváltóval az ex-Mazda5 végsebessége 178 kilométer/óra.

Teljes értékű maradt a csomagtér
Teljes értékű maradt a csomagtér
Motortér újratöltve
Motortér újratöltve
Tesztút áprilisban. Az alulra helyezett lítium-polimer akkumulátorok és rögzítőrendszerük tömege ötszáz kilogramm, így üresen bő 1700 kilogrammos a Metron 7
Tesztút áprilisban. Az alulra helyezett lítium-polimer akkumulátorok és rögzítőrendszerük tömege ötszáz kilogramm, így üresen bő 1700 kilogrammos a Metron 7

A Tesla Modell S hatótávolságát is messze felülmúló hajtásrendszerrel ellátott Metron 7 az ősszel már hivatalosan is bizonyította képességét. Készítői október 11-én indultak a szlovéniai Bledből a 726 kilométerre fekvő horvátországi Dubrovnikba. A csomagokkal is megpakolt autóval a forgalom ritmusát tartva, 65 kilométer/óra körüli átlagsebességgel és több mint ötezer méteres szintkülönbség leküzdése mellett teljesítették a távot. Sőt, Dubrovnikban még további tíz kilométert tettek meg a töltőállomásig. Oda érkezve pedig még körülbelül 15 kilométer megtételére elegendő maradék energiáról tájékoztatott az autó fedélzeti számítógépe. Ekkora tempóval ilyen messzire korábban még senki nem jutott elektromos meghajtású személyautóval. Az útról készült videó a képek alatt látható:

Bő 700 kilométeres útja során több mint 5000 méteres szintkülönbséggel is megküzdött a Metron 7...
Bő 700 kilométeres útja során több mint 5000 méteres szintkülönbséggel is megküzdött a Metron 7…
...valamint autópálya-szakaszokat is teljesített, úton Dubrovnikig
…valamint autópálya-szakaszokat is teljesített, úton Dubrovnikig
A végállomáson is maradt még egy kis tartalék
A végállomáson is maradt még egy kis tartalék
Megérkezés Dubrovnikba: küldetés teljesítve
Megérkezés Dubrovnikba: küldetés teljesítve