Előző bejegyzésünkben már olvashattátok az első személyes benyomásainkat az új Mazda MX-30-ról, ebben a posztban pedig azt vesszük górcső alá, hogy milyen is napi szinten használni az első elektromos Mazdát.

Amikor először hallottunk arról, hogy a Mazda villanyautót fejleszt CX-30 (vagy ha úgy tetszik Mazda3 alapokon), akkor egy emberként lélegezett fel márkaszerető csapatunk. Nem látszott ugyanis, hogy miként tud majd e nélkül életben maradni a szigorodó környezetvédelmi előírások közepette. Aztán amikor megvoltak az első hivatalos adatok újra szörnyülködtünk, most meg, hogy próbáltuk, itt állunk és […]

Sokakat meglepett, pedig a márkát ismerők már régóta tudtak róla, hogy a Mazda dolgozik első elektromos autóján. Október 23-án aztán bemutatkozott a sorozatgyártásra kész MX-30, amelyet a Mazdás közönség eddig vegyes érzelmekkel fogadott.

Csak úgy néz ki, mintha Mazda5 lenne, pedig valójában ez egy Metron 7. Legalábbis az átépítését végző szlovén cég simán „átmárkázta” a japán egyterűt. Igaz, az autó ismertetőjében feltünteti, hogy az alapja egy Mazda5, és valljuk be, ezt le sem tagadhatná. Ennél persze sokkal érdekesebb, hogy mire használta a cég a Mazda egyterűjét.

Mesés jövőt fest a Mazda és rajongói számára az amerikai Motor Trend magazin. Informátoruk szerint a 2020-ig megjelenő modellekkel a legkülönfélébb igényeket is kielégíti majd a márka.

Ismét az MX-5 kerül főszerepbe az alábbi videóban, de még mindig nem a negyedik generáció. Még csak nem is a jelenlegi nemzedék, hanem az előző sorozat egy megkíméltnek aligha nevezhető példánya. Persze egy versenyen elsősorban a győzelem számít…