Elektron lovag

Hirosimában már közel egy hónapja készülnek világhódító missziójukra a Mazda első teljesen elektromos szabadidő-autói, május 19-e óta gördülnek le a gyártósorról. Hazánkban is megkezdődött az MX-30 előértékesítése, az első példányok augusztus második felében kerülnek boldog gazdáikhoz. Nagyszerű, hogy a japánok elfogadták a magyar piac ármódosítási kérelmét, hiszen így az MX-30 tízféle felszereltségi szintje közül hat bekerül az állami támogatás 11 millió forintos értékhatára alá. Az érdeklődés máris felülmúlta a várakozásokat, hiszen a Mazda Centrumban, a Mazdablog állandó partnerénél már jónéhány MX-30 gazdára talált.

Most nem merülünk bele részletesen a 107 kilowattos – 145 lóerős – folyadékhűtéses e-Skyactiv AC szinkron villanymotorral felvértezett MX-30 műszaki paramétereibe, hiszen korábban már többször megtettük. A kétszáz kilométeres hatótávot – WLTP kombinált fogyasztás – biztosító 35,5 kilowattórás lítiumion-akkumulátorok gyorstöltővel negyven perc alatt 80 százalékosra tölthetők. Bár ez az akciórádiusz az ingázók többségének bőven elegendő, a Mazda Motor Hungary azokra is gondolt, akik a hosszabb lélegzetvételű szakaszokkal tűzdelt nyaralás miatt aggódnak. Az első száz szerencsés MX-30 tulajdonosnak felajánlják a lehetőséget, hogy a következő nyári szezonban, egy útra, legfeljebb két hét erejéig kedvezményesen bérelhessenek egy CX-5 szabadidő-autót.

Térjünk a lényegre, röviden bemutatjuk a közelmúltban Red Dot Design Award elismeréssel is kitüntetett SUV felszereltségi szintjeit, valamint a hozzájuk tartozó listaárakat. Akik még bizonytalankodnak pedig tudják, hogy a Mazdától nem zsákbamacskát kapnak, mégis vásárlás előtt szeretnék megnézni és kipróbálni az elektromos szabadidő-autót, azok augusztusban a márkakereskedésekben megtehetik.

  • 18 colos könnyűfém keréktárcsák (215/55 R18)
  • LED fényszórók – mosó NÉLKÜL
  • Ablaktörlőbe épített mosó
  • Elektromosan állítható külső tükrök
  • Fekete tükörház
  • Tükörbe integrált irányjelzők
  • Fekete/szürke szövet ülés, fekete tetőkárpit
  • Érintőkijelző
  • 8,8 colos színes TFT központi kijelző
  • Projektoros HUD
  • 7 colos kijelző a műszerfalban
  • HMI vezérlő
  • Fedélzeti számítógép
  • LED belső világítás
  • Automata A/C
  • Audio és Bluetooth kapcsolók a kormányon
  • Középső kartámasz elöl
  • Motorindító gomb
  • Bőr borítású kormánykerék
  • Bőr borítású váltókar gomb
  • Elektromos kézifék és Auto Hold funkció
  • Magasságban állítható vezető oldali ülés
  • Magasságban állítható utas oldali ülés
  • Kesztyűtartó világítás
  • 60:40 arányban dönthető hátsó ülés
  • Elektromos ablakok elöl
  • Oldal és függöny légzsákok, vezető oldalon térd légzsák
  • Központizár
  • Automatikusan záródó ajtók (elindulás után)
  • Emelkedőn elindulást segítő rendszer
  • Immobilizer
  • Defektjavító készlet
  • DSC + e-GVC Plus
  • Adaptív tempomat + Intelligens sebesség asszisztens (MRCC/ISA)
  • Vezető éberség figyelő (DAA) – kamera nélküli
  • Vészfék asszisztens (SBS) – gyalogos védelem (AEB)
  • Holttérfigyelő rendszer (BSM)
  • Táblafelismerő rendszer (TSR)
  • Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer + sávtartó rendszer (LDWS + LKA)
  • Távolsági fényszóró vezérlés (HBC)
  • Fény és esőérzékelő
  • Tolatókamera
  • Tolatóradar
  • Parkoló radar elöl
  • E-Call
  • Keréknyomás ellenőrző rendszer (TPMS)
  • Riasztó
  • Navigáció
  • USB és 12V-os csatlakozó
  • Rádió
  • 8 hangszóró
  • DAB
  • Bluetooth
  • Telefontükrözés
  • Hang emulátor (jogi követelményeknek megfelelően)
  • Választható energia visszanyerési szint

Listaár: 10 390 900 forint

  • Fényszórómosó
  • LED hátsó lámpák
  • Fűthető és elektromosan behajtható tükör
  • Pipere tükör világítás
  • Elektromos dugalj (150W)
  • Középső kartámasz hátul
  • Fűthető ülések elöl
  • Fűthető kormánykerék
  • Automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükör
  • Ablaktörlő jégtelenítő
  • Intelligens kulcs nélküli nyitás
  • Sötétedő külső visszapillantó tükör

Listaár: 10 590 900 forint

Kizárólag a GT Plus modellekhez rendelhető. 

  • Ezüst színű könnyűfém keréktárcsák
  • Adaptív LED fényszórók
  • Sötétített üveg hátul
  • Külső/belső dizájn elemek
  • Automatikusan sötétedő belső, keret nélküli visszapillantó tükör
  • Luxury Modern ülés
  • Elektromosan állítható vezető ülés
  • Vezető ülés memória funkcióval
  • Külső tükör és HUD memória
  • Parafa belső kiegészítők
  • Középső kartámasz elöl, varrással
  • Első ajtó kartámasz varrással

A csomag ára: 400 000 forint

Kizárólag a GT Plus modellekhez rendelhető.

  • Ezüst színű könnyűfém keréktárcsák
  • Adaptív LED fényszórók
  • Sötétített üveg hátul
  • Külső/belső dizájn elemek
  • Automatikusan sötétedő belső, keret nélküli visszapillantó tükör
  • Luxury Vintage ülés
  • Elektromosan állítható vezető ülés
  • Vezető ülés memória funkcióval
  • Külső tükör és HUD memória
  • Parafa belső kiegészítők
  • Középső kartámasz elöl, varrással
  • Első ajtó kartámasz varrással

A csomag ára: 400 000 forint

Kizárólag a Luxury Modern, valamint a Luxury Vintage csomagokhoz rendelhető.

  • 360°-os monitor
  • Vezető éberség figyelő (DAA+), kamerával
  • Araszolás segéd (TCS)
  • Első keresztirányú forgalom figyelő
  • BOSE hangrendszer
  • 12 hangszóró
  • Hátsó keresztirányú forgalom figyelővel és fékasszisztenssel (RCTA+)
  • Városi vészfék asszisztens hátul (SCBS-R)

A csomag ára: 350 000 forint

Ha minden regisztert behúztunk, minden kiegészítő csomagot megrendeltünk, akkor a 300 000 forintos napfénytetővel feltehetjük az i-re a pontot.

A háromszínű fényezés kizárólag az MX-30 kiváltsága.

  • MX-30 metál felár: 127 000 forint
  • MX-30 Machine Grey metál felár: 167 000 forint
  • MX-30 háromszínű metál (Polymetal, Ceramic): 450 000 forint
  • MX-30 háromszínű metál (Crystal Soul Red): 640 000 forint

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, akkor látogassatok el bátran valamelyik Mazda Centrum márkakereskedésbe.

www.mirai.hu