mazdablog
Őrült, aki mondja – mondaná Forrest Gump, és igaza lenne. Kiegészítve azzal, hogy, aki vadállatok ketrecébe sétál, az vállalja a következményeit is. Aki pedig nem olyan bátor, az maradjon a számítógép előtt, onnan is majdnem ugyanolyan jó a buli. Az alábbiakban mindjárt minden világossá válik.
Egy autóversenyen bizony gyakran érheti meglepetés az embert. Még akkor is, ha csak nézőként látogat el a pályára, és akkor is, ha csak egy „mezei” gyorsulási versenyről van szó, ahol ugye csak egyenesen kell menniük pár száz métert a versenyzőknek. Még inkább igaz mindez, ha valaki közel áll a tűzhöz – ahogy mondani szokták – azaz nem elégszik meg a lelátók kényelmével, hanem testközelből szemléli a rajtoló versenygépeket. Ilyenkor akár szó szerint értelmezhető az imént a tűzzel kapcsolatban említett közelség. A lényeg, hogy hiábavaló lenne szépíteni a dolgot, egy versenypálya bizony nem kész életbiztosítás, hanem nagyon is veszélyes üzemi terület. Aki ilyen helyen jár, annak fel kell készülnie bármire, még… – de inkább nem is hozunk fel példákat.
Mindezzel valószínűleg nem voltak tisztában az alábbi videó főszereplői, akik nyilván szintén nem kerültek még egy kellőképpen felpaprikázott Mazda RX-7 közelébe sem. Ezúttal viszont megtapasztalhatták, hogy milyen is, amikor elindul egy efféle japán fenevad, és nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk: egy kicsit meglepődtek. Aki kíváncsi, hogy pontosan mitől, az csavarja fel a hangerőt – de csak óvatosan:
Ez minden bizonnyal emlékezetes futam marad a rajtot legközelebbről végigélvező résztvevők számára, és talán kedvet kapnak a folytatáshoz. Elképzelhető ugyan, hogy nem élőben, és az sem biztos, hogy csupán egy egyenes erejéig, de sebaj. Ugyanis az a jó, hogy az RX-7 nem csak élőben szórakoztató. Avagy másképpen fogalmazva, a számítógép előtt is élvezetes a „kocsikázás” egy speciális RX-7-tel, mondjuk a Gymkhana 8-ban:
És ha már RX-7, akkor nosztalgiázzunk is egy kicsit, ismét. Régebben ugyanis már mutattunk korabeli tesztet a Mazda RX-7 első generációjáról, sőt az utolsóról is. Csak éppen az 1985 és 1991 között gyártott második nemzedék maradt ki a sorból – eddig. Hiszen ez is megérdemli a nyilvánosságot, mivel a diszkrét külső elődjéhez és utódjához is méltó képességeket takar. Nem is győzi dicsérni a korabeli tesztelő a „szegény ember Porschéját”; öröm hallgatni, akárcsak nézni: