Gambler 500

Nyár, fesztivál, szórakozás – az év legmelegebb hónapjai bizony a pihenés és a feltöltődés időszaka. Az Egyesült Államokban autós fesztiválokat is rendeznek, ilyen a Gamble 500. Ebből kaphatsz most egy kis ízelítőt.

Sokaknak nyilván nem ismeretlen a címbéli elnevezés, hiszen az elmúlt bő 30 évben már sokszor rendeztek „autós bulikat” hasonló néven, szerte a világon, még itthon is. Sőt, az alapokat adó Ágyúgolyófutam filmekből egy egész sorozat készült az 1980-as években. A lényeg persze ugyanaz, hiszen tulajdonképpen a zenei fesztiválok mintájára az autózás köré szervezett, benzingőztől átitatott összejövetelek ezek. Az Egyesült Államokban manapság is rendeznek ilyeneket, idén nyáron július 14-től 15-ig tart a Gambler 500 elnevezésű találkozó. Erről szól az alábbi videó.

Már a fenti beharangozó videóból is jól kivehető a lényeg – amit le is írnak –, hogy a Gambler 500 valójában „parti négy keréken”. Szintén a fenti kisfilmben látható egy fura jármű (ok, nyilván több is), amely egy Mazda MX-5 roadsterre emlékeztet, csak annál egy kicsit magasabb. Persze láttuk már, hogy egyesek mit művelnek az MX-5 alapjaira építve, így nem is kell csodálkozni azon, ha valóban egy MX-5 szerepelne a videóban. Elárulhatjuk, hisz’ nem titok, hogy igen, tényleg Mazda roadsterrel – Miatával – indult a tavalyi Gambler 500 rendezvényen az Autoblog.com csapata. Az alábbi videóban meg is osztják élményeiket a szerencsések, hátha kedve támad valakinek indulni az idein. Talán még nem késő. Aki pedig lemarad, az pótolhatja ősszel, szeptember 22-én és 23-án.

A következő videóból az is kiderül, hogy maga a jármű egy 1991-es MX-5 NA – akkor is, ha tulajdonosa Miatának nevezi. Az erőforrása a gyári 1,6 literes benzinmotor, viszont teljesen új felfüggesztést, kipufogórendszert és bukókeretet kapott. Valódi gazdája többször is hangoztatja, hogy ez egy igazi örömautó, amellyel sok helyen járt már. Persze a Gambler 500 versenyen edződött MX-5 tulajdonosa szájából ez nyilván természetes.

Végül, de nem utolsósorban, mutatunk még egy alternatívát átalakított MX-5-re. Ezzel az utolsó videóval ráadásul mindjárt át is röppenünk az örök tél birodalmát is magába foglaló Kanadába. Hiszen az ottani fiatalok is tudják élvezni a nyitott tetős autózást, egyszerre akár két MX-5 roadsterrel is. Mindezek alapján bátran elmondható, hogy a Mazda roadstere számára a terep és a hó sem lehet akadály – némi átépítés után.