Sör challenge

Nem tehetünk róla, de óhatatlanul a végtelenül elcsépelt, ám az angolok szellemi képességére gyakran alkalmazott pikért, szemtelen és természetesen valótlan megjegyzés jutott eszünkbe, amikor megláttuk a Motoring Nomad csatorna legújabb gyöngyszemét. Jinba Ittai ide, KODO oda, biztos bennetek is felmerült már életetek során a kardinális kérdés: hány üveg sört szállíthatunk haza biztonságosan a csemegeboltból egy kis Mazda MX-5 RF sportautóval? Nem? Nos a britekben, legalábbis a Motoring Nomad néven tevékenykedő Damon fejében felmerült, miután vásárolt egy jubileumi, 30. évfordulós MX-5 RF G184 roadstert.

Annyit már rögtön az elején elárulhatunk, hogy sokkal több, mint amire számítanánk, sőt a ködös albionit is meglepte az eredmény. Olyannyira, hogy az első rendelést még két másik követte, ugyanis a második szállítmány ser után is alaposan elszámolta magát. A kis ötös olyan vehemenciával tüntette el a sörösdobozokat, mint a garatfürdői 627. számú Italbolt törzsközönsége aratás idején. Szerencsénkre angolunk nem rendelkezik svájci számviteli ellenőr felmenőkkel, így Délkelet-Ázsia legkedveltebb söréből nem csak rendeltetési helyére, a 130 literes csomagtartóba pakolt. Abban azért kételkedünk, hogy így is sikerült megtartani az ND legendásan semleges 50:50 százalékos tömegelosztását. Némileg a 6,8 másodperces 0–100 kilométer/órás gyorsulás is csorbulhatott. A négy, belső hűtésű tárcsafék számára azonban nem kihívás a szokatlan terhelés megzabolázása, ám ebben az esetben mindenkit lebeszélnénk egy satufékről. Mindazonáltal ezzel a szállítmánnyal amúgy sem száguldozna senki, hiszen egy közúti ellenőrzéskor még az empatikus angol rendőröknek sem lenne egyszerű beadni, hogy tulajdonképpen folyékony kenyeret szállítunk a helyi szeretetotthonba.

Valójában nem a mi ingerküszöbünkhöz tervezték a megpakolt italszállító MX-5 látványát, hiszen errefelé, a lehetetlen küldetést még hírből sem ismerő Balkán peremén egyensúlyozva csak szerényen mosolygunk rajta. Mifelénk egyesek addig pakolnak egy kabrióba – ahol még a tető sem zavar be –, amíg a gumipók, rosszabb esetben cukorspárga ér. Azonban Damon nagy hangsúlyt fektetett a biztonságra, ezért érzésre kicsit visszafogottan terhelte a kis Miatát. Ennek ellenére meglepő eredmény jött ki, de nem lőjük le a poént, nem áruljuk el a végeredményt. Nézzétek meg a kisfilmet! Jó szórakozást kívánunk!