Megáll az élet

Korábban már közreadtunk egy gyűjteményt a Mazda jól sikerült reklámjai közül. Most nem ezt tesszük. Itt ugyanis sokkal komolyabb dolgokról esik szó, például környezetvédelemről és biztonságról, ja és az új CX-3-ról. Amolyan szórakoztató Mazda-stílusban.

Elindult a Mazda CX-3 forgalmazása! Mármint Ausztráliában, bár rendelni már itthon is lehet a Mazda legkisebb SUV-ját, csak a márkakereskedésekben nem látható még a CX-3. A kenguruk földjén viszont minden bizonnyal más a helyzet, mert ott már tévéreklám is készült a CX-3 népszerűsítésére.

Ügyes, ötletes és szemmel láthatóan fejlett technikával készült, ám nekünk ennél is jobban tetszett a Mazda néhány másik kisfilmje. Ez a nyolcrészes sorozat a márka legfrissebb vívmányait mutatja be, igazán látványos és emlékezetes módon, de legfőképpen szórakoztatóan. Az élenjáró SKYACTIV technológia jegyében a gazdaságosság éppúgy szerepet kap ezekben, mint a biztonság. Egy csokorra fűzve itt érhetők el a videók, míg egy kicsit lejjebb görgetve egyenként is megmutatjuk őket:

A városi vészfékasszisztens életet menthet. Ehhez és a filmhez sem kell több kommentár, mert szöveg nélkül is igazán beszédes:

Valódi tanító jellegű kisfilm az alábbi. Egyrészt megismerhetjük belőle a hörcsög egyszerű életét, másrészt az i-ELOOP rendszer működését. Meg persze azt, hogy mennyire hasonlít egymásra a kettő, hiszen egész életük csak energiafelvételből és -leadásból áll:

Megannyi példán keresztül ismerhetjük itt meg, hogy mennyire fontos szerepet játszanak életünkben a sávok, határok, korlátok. Kérdés még ezek után, hogy fontos a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer?:

A motor szempontjából miről szól a SKYACTIV technológia? Arról, hogy egy egyszerű, de erős erőforrás is lehet gazdaságos. Ez a videó is erről szól:

Ne vakíts el! Használj inkább távolsági fényszóró-asszisztenst:

A SKYACTIV technológia környezetvédelmi törekvésének, illetve a károsanyag-kibocsátásért vívott harc kiváló összefoglalója ez a rövidfilm. Egy remek nyári úti cél megismerése mellett az is kiderül belőle, hogy mi a gond a tehénnel:

Akadnak lények e földön, akiknek semmi nem kerüli el a figyelmét. Az embernek pedig segítségére siet a holttérfigyelő rendszer:

Miért jó a SKYACTIV felfüggesztés? Mert könnyű, így az ilyennel ellátott járművel nagyobb élmény a közlekedés. Ezt egy anyának is tudnia kell: