Egy Mazda élete – Túl a bűvös kétszázon

Még hatéves sincs, de már átfordult a kétszázezren Barátunk új kora óta figyelemmel kísért Mazda3 G100 autójának kilométer-számlálója. A nevezetes és sokak által kritikusnak tartott futásteljesítményt egy időszakos látogatás kísérte a Mazda Centrum újbudai márkaszervizében, ahol ezúttal is csak annyit sikerült megállapítani, hogy a jármű állapota továbbra is minden szempontból kiváló.

Sokan éppen a kétszázezredik kilométerhez közeledve adnak túl gépkocsijukon, illetve a használtautó-piacon is meghatározó lélektani határ ez a futásteljesítmény, jól tudják ezt az autókereskedők is. Barátunk mégsem tervezi még kedvenc Mazda3-asának lecserélését. Hiszen az autó esztétikailag kívül-belül újszerű állapotú, műszakilag kifogástalan, a karosszériája teljesen rozsdamentes, és azon túl, hogy 170 ezer kilométernél megadta magát az egyik gyújtótrafó, még nem jelentkeztek váratlan problémák és költségek.

Ezúttal is sikerült pontosan időzíteni a szervizlátogatást

Csupán néhány még eredeti kopóalkatrész érett meg a cserére, jól igazolva a gyári Mazda alkatrészek tartósságát. Éppen mostanra koptak el a gyárilag beszerelt elülső féktárcsák és fékbetétek, a mintegy 120 ezer kilométert futott Toyo nyári gumiabroncsok és az akkumulátor is élettartama végéhez ért. Egy elülső helyzetjelző és fényszóró, valamint egy hátsó rendszámtábla-világító izzót is cserélni kellett.

A Mazda által kínált eredeti fagyálló hűtőfolyadékkal töltötték fel az autót a gyári feltöltésű folyadék leeresztése után

Ezeken kívül csak az előírt műveleteket kellett a kétszázezres időszakos karbantartás során elvégezni. Mégpedig a motorolaj, az olajszűrő, a levegőszűrő, a fékolaj és a még gyári feltöltésű hűtőfolyadék cseréjét. Természetesen az autót ezúttal is tüzetesen átvizsgálták a Mazda Centrum újbudai márkaszervizében, a tél közeledtével ellenőrizték a szélvédőmosó folyadék fagyáspontját és beállították az abroncsok nyomását.

A fékfolyadékot is lecserélték, ennek negyvenezer kilométer az előírt periódusa

Jó hír, hogy a motor a két olajcsere közötti húszezer kilométeren még mindig nem igényel utántöltést, és maga a motortér is abszolút porszáraz, olajszivárgásnak nyoma sincs. Korrózió a sárvédőíveken, az ajtóéleken és a küszöbökön sem látható, a Skyactiv generáció tehát ezen a kényes területen is kiválóan vizsgázik.

A karosszéria közel hat év és kétszázezer kilométer után is teljesen korróziómentes

Barátunk a szervizműveletek elvégzése közben kíváncsian kipróbálta a CX-30-ast, mint mostani 3-asának egyik lehetséges utódját. Ám ez után is örömmel és teljes nyugalommal ült vissza saját autójába, hiszen minden jel arra utal, hogy még sokáig gondtalanul, váratlan bosszúságok nélkül élvezheti az elmúlt kétszázezer kilométeren hű társának szolgálatát. Úgy tűnik, hogy egy Mazda3 G100-asnál ez a futásteljesítmény és kor sem lélektani, sem másmilyen határt nem jelent. Barátunk hát célba vette a háromszázezret! Mi pedig továbbra is elkísérjük ezen a spontán fordulatokban szerencsére szűkölködő úton.

Természetesen a rendszeres és szakszerű karbantartásnak is nagy szerepe van abban, hogy Barátunk Mazda3-asa kétszázezer kilométer után is kifogástalan műszaki állapotú és rendkívül megbízható