Mazdamorfózis

Mindannyian tudjuk, akik hobbiautót dédelgetünk a keblünkön, hogy sokszor évek munkája sem elég hozzá, hogy befejezzük. Sőt legtöbbször sosem készül el, hiszen mindig találunk valamilyen csinosítani való részletet. Ma egy olyan kisfilmet tárunk elétek, ahol ez a csodálatos metamorfózis tíz perc alatt lezajlik. Az átalakítás alanya egy 1994-es Mazda RX-7, a legnépszerűbb, harmadik, FD generációból. Nemcsak annak köszönheti népszerűségét, hogy csodás vezetési élményt nyújt és mind közül a legerősebb és leggyorsabb RX-7, hanem a nem ritkán felújítás nélkül kétszázezer kilométert is elviselő Wankel-motorjának.

Itt továbbra is az eredeti, kéttárcsás motor optimalizált változata csalhat mosolyt a vezető arcára

A konstrukciójából adódóan könnyű és extrém „pörgős” 1,3 literes, kéttárcsás, kétlépcsős turbófeltöltővel felvértezett, 255 lóerős 13B-REW típusú forgótárcsás motor ráadásul az utólagos teljesítménynövelést is viszonylag jól viseli. Természetesen, ilyenkor belátható távolságra kerülnek egymástól a motorfelújítások, ami elsősorban a háromszög formájú dugattyú elkopott éleinek cseréjét jelenti. Manapság szinte alig található olyan RX-7, ami még őrzi gyári szüzességét. Az átalakítások egyik közkedvelt formája az Eunos Cosmo kétliteres, háromtárcsás 20B-REW motorjának beszerelése. Ennél lényegesen ritkább, ám legalább annyival érdekesebb a Mazda prototípus versenyautói számára készült 2,6 literes, négytárcsás, könnyedén ezer lóerő fölé tuningolható 26B motorjának beültetése. Talán elég, ha annyit írunk róla, hogy ilyennel nyerte meg 1991-ben a Mazda 787B a Le Mans-i 24 órás autóversenyt.

A pillanat, amikor az égéstérben csapdába esett benzin-levegő keverék végre kiszabadul

A film végén tátva maradt a szánk! A szürke, valójában kifakult zöld metálfényezésű RX-7 sportautó egy csodás hattyúvá változott. A kemény munka gyümölcse szembeötlő, még ha a gyorsulási versenyen állva is hagyja egy vélhetően nem gyári állapotú MX-5. Ezt a malőrt írjuk a szerencsétlen start számlájára. A srácok a kisfilm vége felé egy rövidke pillanatra még a humorérzéküket is megcsillogtatják, de nem lőjük le a poént. Jó szórakozást kívánunk!