Így az igazi

Ismerkedésünk a Mazda MX-5 RF kivitelével fordítottra sikerült. Hiszen a végére illik hagyni a desszertet, mi mégis először a drágább, automatikus váltós modellt próbálhattuk ki, és csak most kaptuk kezeink közé a kézi váltós változatot. Persze felszereltségében ez sem éppen alapkivitelű, de nem is ez a lényeg.

Objektíve akár jogosnak is tűnhet a kérdés, hogy ugyan mi baj lehet egy Mazda MX-5 modellel, amelyet minden generációjában a vezetési élmény leginkább testközeli átélésére terveztek. Bizony, mi is valahogy így állunk hozzá minden alkalomhoz, amikor MX-5 tesztautó érkezik csapatunkhoz. Ám tavasz végén éppen egy automatikus váltós új RF került a kezeink közé, és láthattuk, mennyire kirívó személyiségnek bizonyult az a jármű az MX-5 modellek kínálatában. Pedig csupán a sebességváltójában tért el a mostani tesztautótól. Ez persze kétségtelenül a négykerekűek egyik legfontosabb alkatrésze. Meg is tapasztalhattuk a májusban nálunk járt tesztautó kapcsán, hogy mennyire képes átformálni egy autó karakterét pusztán a sebességváltó. Érthető módon tehát nagyon kíváncsiak voltunk az MX-5 RF roadsterre manuális váltóval is. És nemrégiben megadatott számunkra ez a lehetőség.

Ilyen egy autó, amely minden színben, bármely szögből jól mutat – szerintünk

Az automatikus váltós MX-5 RF tesztjében nem féltünk közreadni azt a bátor véleményünket, hogy még csapatunk megrögzött automatikus váltó-párti tagjai is inkább kézi váltóval választották volna a Mazda kis targáját. Legalábbis a hátsó szélvédő nélküli roadster tesztautókkal megtett kilométerek után és azokkal összevetve. Most pedig, amikor valóban egy manuális váltós MX-5 RF üléseit koptathattuk, félreérthetetlenül kiderült, hogy igazunk volt-e. Nos, elnézést, ha csalódást okozunk, illetve, hogy már most, írásunk elején lelőjük a poént, de a válasz egyértelműen igen. Csapatunk minden tagja egy emberként értett egyet abban, hogy tavasszal is helyesen álltunk az MX-5 váltókérdéséhez. Számunkra, akik a vezetés élményéért szeretjük az MX-5 összes generációját, így teljes a roadster-élmény. Kézi váltóval.

A Mazda MX-5 menetstabilizálójának kikapcsolása csupán egyetlen gombnyomás, nem kell hosszan nyomni, vagy bármilyen egyéb trükkel próbálkozni. Egy pillanat alatt eldől, hogy vadulunk vagy sem…

Manuális váltóval már majdnem annyira tetszett mindenkinek az RF, mint a hagyományos MX-5 roadster. Illetve némelyeknek még jobban is. Ami viszont biztos, hogy tetőtől függetlenül, manuális váltóval érvényesül igazán a Mazda roadsterének játékossága, így „vihető igazán táncba a kedves”, főleg a menetstabilizáló – pofonegyszerű – kikapcsolásával. Ahogy a roadsterrel megtanultuk, kézi váltóval az RF-ben is olykor szabadjára engedhetjük a gyeplőt. Ennek pedig széles vigyor lesz az eredménye a bennülők arcán, mégpedig kompromisszumok nélkül. Ráadásul ehhez nem kényszerít veszélyes helyzetekbe az MX-5. Hiszen éppen az a fantasztikus ebben az autóban, hogy már kis sebességnél is élvezetes, vagyis nem csábít száguldozásra, mint sok más konkurense.

Csomagtartója méretén mit sem változtat a tetőkialakítás

Mindemellett természetesen azok sem csalódnak az RF-ben, akik az automataváltós tesztautónál leírt élmény miatt választják ezt az autót. Itt azonban plusz egy újabb örömforrást jelent a sebességváltó. Nyugtató helyett élményt ad finom kapcsolhatóságával, a kulisszába pontosan bekattanó fokozataival, ami szerintünk – vagy legalábbis számunkra – szorosan egybeforrt az MX-5 roadsterrel. Talán túl sok manuális váltós MX-5 fordult meg a kezeink között, és „csak megszoktuk”? Egyrészt nyilván igen, másrészt a jót könnyű megszokni. Valamint ez az autó az élményről szól, és – ahogy fentebb írtuk – az MX-5 nyújtotta élmény nekünk így teljes. Városi dugóban araszolva nyilván jobb az automata, de más helyzetet hirtelen aligha tudnánk elképzelni, amikor még ugyanez elmondható.

Ínyenc részletekből nincs hiány a legjobban felszerelt MX-5 modellekben

Nincs tehát új a nap alatt, az MX-5 roadster RF kivitelben is hozza remek formáját, amit manuális váltóval megszoktunk a vászontetős Mazda roadsterekben. Ugyanez igaz az üzemanyag-fogyasztásra, hiszen az most is a gyári érték körül alakult – épeszű használat mellett. A fentieken túl a manuális váltó előnye, hogy vele olcsóbban megszerezhető az MX-5 RF. Itt nem csupán az automatikus váltó 600 ezer forintos felárának megtakarítására kell gondolni, hanem jóval többre. Ez ugyanis csak a kétliteres, 160 lóerős erőforráshoz rendelhető, ami eleve 390 ezer forintos többletet jelent az ugyanolyan felszereltségű 1,5 literes modellekhez képest. Ám ez utóbbi szerényebb kivitelben is elérhető, így újabb 450 ezer forintot takaríthatunk meg, ha hajlandóak vagyunk lemondani például a holttérfigyelő rendszerről, a Bose audiorendszerről, a tolatóradarról és néhány további tételről. Sőt, ha magától az RF kiviteltől is eltekintünk, akkor újabb 775 ezer forintot spórolhatunk, vagy igényeink leadásával még többet. Hiszen Mazda MX-5 már akár 6399900 forinttól hazavihető, míg az egyetlen kivitelben elérhető automataváltós MX-5 alapára 9454900 forint. Lehet választani.

Kavicsos a parkoló? Jaaaaaaj… 🙂

Oldalunk további használatával elfogadja a sütiket. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close